Szociális érzékenység

Amikor a szociális érzékenység kerül szóba, szemérmesen hallgatásba burkolózunk, egyrészt mintha kényelmetlenné válna a téma, másrészt viszont mintha ezzel juttatnánk kifejezésre, hogy nehezen tudjuk magunkat valamiféle névtelen jótevő vagy filantróp szerepébe helyezni. Pedig a tradicionális zsidó morált kialakító mózesi könyvek és az ezekre épülő rabbinikus irodalom egyértelmű iránymutatást, határozott és félreérthetetlen rendelkezéseket tartalmaz. Most e rendelkezésekből válogatunk, s mint minden válogatás, ezen írás sem lesz teljes.

A szociális érzékenység már a Tóra legelején megjelenik, mint i.teni attribútum:

כי ידעתיו למען אשר יצוה את־בניו ואת־ביתו אחריו ושמרו דרך יי לעשות צדקה ומשפט

Hisz ismerem őt (mármint I.ten Ábrahámot FR) és tudom, hogy meghagyja fiainak és utódainak, hogy tartsák magukat I.ten útjához: cselekedjenek szociális és jogi igazságot…

A צדקה, cedáká szó egyértelműen a szociális igazságot jeleníti meg. A Tórában, valahányszor e szó szerepel, mindig a társadalmi – főleg anyagi – egyenlőtlenségek valamiféle kiegyenlítésére tesz felhívást a szöveg. A Tóra megtartásának jutalma is a teljes szociális igazság utópiának tűnő megvalósulása lesz:

וצדקה תהיה־לנו כי־נשמר לעשות את־כל־המצוה הזאת לפני יהוה אלהינו כאשר צונו

És igazság lesz az osztályrészünk, mert megtartottuk és megcselekedtük mindezeket a rendelkezéseket az Ö.való I.tenünk előtt, amiképp megparancsolta.

Ezen írás kereteit meghaladja, hogy azt vizsgáljuk, miképp alakult ki a zsidóságban ily magas fokon az ókorban szinte ismeretlen szociális érzékenység. azt viszont bizton állíthatjuk, hogy sehol máshol nem védte és támogatta a legkiszolgáltatottabb rétegeket az uralkodó ideológia, a vallás úgy, mint Izraelben.

A legkiszolgáltatottabbak azok, akiknek nincs védelmezőjük. Nők, gyerekek, aggok. Ők voltak azok a történelem során, akiket a legkönnyebb volt semmibe venni, jogaiktól, járandóságaiktól megfosztani, hisz nem volt, aki érettük szót emeljen. A zsidó vallás empátiával és határozott segítő szándékkal fordult feléjük:

כל־אלמנה ויתום לא תענון. אם־ענה תענה אתו כי אם־צעק יצעק אלי שמע אשמע צעקתו. וחרה אפי והרגתי אתכם בחרב והיו נשיכם אלמנות ובניכם יתמים

Ne nyomd el az özvegyet s az árvát. Ha mégis nyomorgatod, felkiált hozzám, s én meghallgatom. Akkor felgerjed haragom, és elpusztítalak benneteket kard által, hogy hitveseitek özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek.

Egy új törvény rendelkezései ezek. Az Egyiptomot épp csak maga mögött tudó nép új társadalmi, jogi, gazdasági törvényeket vesz magára, mindezt pedig a vallás legitimálja. Az új törvények teljes elfogadásához nem elegendő csupán elrendelni azokat. A népnek egyértelmű törvény és indoklás kell. A kortól szokatlan filantrópiát nem értenék, s mint értelmetlent, el is vetnék talán. Azt azonban, hogy az általuk kizsákmányolni kívánt rétegek nem állandók, s hogy e sorsa juthatnak szeretteik is, azt megértik. Ennek elkerülése érdekében viszont – ha más indokból esetleg nem is – megtartják a szociális törvényeket.

Mózes elrendelte a kötelező adakozást is, természetesen a szociális egyenlőtlenségek lehetőség szerinti eliminálása érdekében:

כי־יהיה בך אביון מאחד אחיך באחד שעריך בארצך אשר־יהוה אלהיך נתן לך לא תאמץ את־לבבך ולא תקפץ את־ידך מאחיך האביון. כי־פתח תפתח את־ידך לו והעבט תעביטנו די מחסרו אשר יחסר לו

Ha lesz országodban, városodban, melyet az Ö.való I.tened ad neked, testvéreid között, ki elszegényedik, ne keményítsd meg szíved és ne zárd el kezed szűkölködő testvéred elől. Nyisd meg kezed előtte és segíts neki, hogy meglegyen mindaz, amiben szükséget lát.

Azt mondottuk a fentiekben, hogy a teljes szociális igazság utópiának tűnik. Nem a mi megállapításunk ez, már Mózes is hasonlóképp vélekedett. Realista volt, és tudta, hogy a teljes egyenlőség soha meg nem valósul, mert az ember természetétől idegen az altruizmus, a javakról mások érdekében való lemondás. Noha az írott történelemnek az első felében jár, de az ő koráig eltelt évezredek keserű tapasztalat mondatja ki vele a fájdalmas, mai napig érvényes megállapítást:

כי לא־יחדל אביון מקרב הארץ על־כן אנכי מצוך לאמר פתח תפתח את־ידך לאחיך לעניך ולאבינך בארצך

Soha nem tűnik el a szegény(ség FR) a földről, ezért parancsolom meg neked, hogy nyisd meg kezed az országodban lévő szegény és nyomorult testvéred előtt.

Mondhatnók, hogy ez mind szép és jó, de a zsidó vallás sem mentes az önzéstől, hisz a fenti idézetek mind a zsidó testvérekről, a zsidó nép tagjairól, az egykor volt zsidó országról szólnak.

Következzék most a zsidó morál fejlődésében kulcsszerepet játszó rabbinikus hagyomány néhány – hasonlóan kötelező erejű – gondolata. E gondolatok mind Izrael földjén kívül de mindenképp az ókori Izrael megszűnése után keletkeztek.

A Talmud egy lapján a következő áll:

תנו רבנן: מפרנסים עניי גוים עם עניי ישראל, ומבקרין חולי גוים עם חולי ישראל, וקוברין מתי גוים עם מתי ישראל, מפני דרכי שלום

Tanultuk mestereinktől: támogatni kell a nemzsidó szegényeket, látogatni kell a nemzsidó betegeket, el kell temetni a nemzsidó halottakat, ugyanúgy, mint tesszük azt a zsidókkal, hisz ez (lelkünk FR) békességének útja.

A Talmud bölcsei értelemszerűen kiszélesítik a támogatandók körét. Talán épp azért, mert az ókorban szokatlan empátia oly mélyen beleivódott a zsidó gondolkodásba, megértették, hogy a társadalmi igazságtalanságok mindenkit egyformán sújtanak, s a szenvedő ugyanazt érzi, tartozzon bármilyen néphez vagy valláshoz.

Maimonides, a legnagyobb zsidó moralista és filozófus, aki maga is majdnem egész életét Izrael földjétől távol élte le, egyberendezte a zsidó vallás törvényeit. Misne Torá, A Tóra (tanulás céljából való FR) ismétlése című könyvében természetesen a szociális törvényeket is górcső alá vette. A jótékonyság, a szociális érzékenység legnyilvánvalóbb megjelenési formájának törvényeit ekképp kommentálta:

מצות עשה ליתן צדקה לעניים כפי מה שראוי לעני ….

לפי מה שחסר העני אתה מצווה ליתן לו אם אין לו כסות מכסים אותו אם אין לו כלי בית קונין לו

Tevőleges parancsolat hogy oly módon támogassuk a szegényt, ami neki jó…

Amiben hiányt szenved, azt kell a parancs szerint biztosítani neki: ha nincs ruhája, azt kell adni, ha edényei vagy eszközei nincsenek, azt kell adni neki.

S ami egészen a XVIII. századig, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatig példátlan, a zsidó morál tekintettel van a szegény emberi méltóságára is. A Vájikrá Rábbá így ír:

ואבד העושר ההוא בענין רע, שהשיב לאותו העני בענין רע ואמר לו: לית את אזיל לעי ונגיס?! חמי שקיין, חמי כרעין, חמי כרסוון, חמי קפרן! אמר לו הקדוש ברוך הוא: לא דייך שלא נתת לו משלך מאומה, אלא במה שנתתי לו את משים בו עין רעה!

Egyszer egy gazdag ekképp förmedt egy szegényre:

– Miért nem mégy dolgozni? Nézd csak, mily erős lábad van! Milyen erős a hasad, a combod, a csípőd!

A Szent., Áldassék, így szólt a gazdaghoz:

– Nem elég, hogy nem adtál neki semmit? Még meg is kellett aláznod azzal, amit én adtam neki?

(Az írás eredetileg a Pesti Sóletben jelent meg)