Semmiért egészen: Isten szerelme
Behukotáj hetiszakasz (3Mózes 26:3–27:34)
Vári György
A 3. könyv utolsó hetiszakaszában, a nyári szünet előtt, emlékeztetőül, megkér minket még egyszer Isten, hogy legyünk hűek a szövetséghez, melyet a Kőtáblák átadásakor kötöttünk vele, hogy ne felejtsük el. Aki mégis elfelejti, hogy eleven kapcsolat, szövetség fűzi a Végtelenhez – mert úgy tudja, az ő saját egóját semmi sem haladja meg, semmi sem nagyobb és fontosabb nála – az tönkreteszi maga körül a Földet, amely aztán valóban kiveti magából, ahogy a hetiszakasz jövendöli. Ha Izrael népe nem teljesíti be küldetését, hogy „a népek fénye” legyen, akkor azért lesz száműzött és válik otthontalanná a világban, mert valódi otthona, az Istennel kötött szövetség, az ígéret nem valósul meg. Pedig ez tenné értelmessé az életét, kínálna otthont, feladatot számára a világban. Az, amit az Örökkévaló mond itt – bár gyakran félreértik – az valójában nem fenyegetőzés, hanem tájékoztatás: aki lerombolja maga körül a világot, annak egy tönkrement világban kell majd élnie. „De még akkor is, mikor lesznek ellenségeik országában, nem vetem és nem utálom meg őket” – teszi hozzá a figyelmeztetéséhez a Seregek Ura. Mi talán nem tartjuk meg a neki tett ígéretünket, Ő azonban megtartja, amit nekünk ígért. Mert ez a szövetség felőle nézve felbonthatatlan. Mi megtehetjük, hogy nem szeretjük Őt, de Neki nem áll módjában nem szeretni minket.
Az Atyák tanításai szerint csak az a szerelem állandó, örök, amelyik nem függ semmitől, amelyikről nem mondható meg pontosan, hogy miért vonzódik, amelyik nem elemezhető, bontható szét összetevőire. Olyan, amilyen a Talmud szerint Dávid és Jonatán szerelme volt. Minden olyasmi, amire rá tudsz mutatni, hogy vonzó a másikban, megváltozhat, elmúlhat, ahogy megváltozhatnak a Te igényeid is. A Másik az, ami valójában túl van az ilyen-amolyan vonásokon, amiket benne vonzónak tartunk.
Bár azonosíthatatlan, Ő maga az, ami változatlan marad 20 és 60 évesen is. Igaz, ennek a folytonosságnak fontos összetevője a közös történet. Kettőtök közös története, ami mással már nem lesz többé végigélhető. Isten sem tudja újra velünk átélni ugyanazt a történetet. Ő az időben változatlan, mi nem vagyunk azok. És mivel története csak annak lehet, aminek kezdete és vége van, tehát az időben létezik, ezért mi, emberek hozzájárultunk ahhoz, hogy Istennek is legyen története. Velünk közös története.
A szeretet feltétlensége tulajdonképpen maga az igazi szeretet, az a szövetség, amelyik túl van mindenféle megállapodáson. Ez lenne az a bizonyosság, amit az érzelmileg sérült önzés keres kétségbeesve Szabó Lőrinc „ Semmiért egészen” című versében? Ki tudja? Az biztos, hogy ott van néha a szerelem kivételes pillanatainak az intenzitásában és sokan a gyerekeikhez fűződő viszonyukban ismerik meg. Hiszen mindenkihez eljuthat Isten szeretetének visszfénye: a kötődés, amely nem függ semmitől, tehát halhatatlan. Mindannyiunkban van valami isteni, ami nem tönkretehető: „Istenem, a lélek, amelyet belém helyeztél, tiszta” – mondjuk el ébredés után. Ez a lélekrész az oka, hogy nincs teljesen és végérvényesen elrontott élet. Hogy mindannyiunk számára van „még akkor is”.
Mindezt a döntéseink következményeiről szóló hetiszakaszból tanulhatjuk, amelynek első szava az, hogy „ha”. Mert Isten feltétlen szeretete nem biankó csekk, amely következmények nélküli életre váltható. A dolgokat és életeket tönkre lehet tenni. A Teremtés és benne az, amit okozunk, folytonos és minden rossznak nyoma marad benne, de közben mégis minden reggel újra is kezdődik, amikor emlékeztetjük rá magunkat, hogy a lélek, amelyet belénk helyezett Ő, tiszta. Továbbra is.
Jó szombatot!
A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője
