Saját szoba: Jákob sátrai és a boldog egyedüllét esélye
A zsidó hagyomány már a középkorban is az intimszférát, a választott egyedüllét méltóságát dicsérte. Úgy írt a leghíresebb Tóra-magyarázó, Rási a „saját szobáról”, ahogy nyolc és fél évszázaddal később Virginia Woolf. Bálák hetiszakasz (4Mózes 22:2–25:9)
Milyen szépek a Te sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael – ezt szokás mondania némely jámbor zsidónak a zsinagógába belépve. A szöveg szerzője egy korrupt hajlamú, a zsidókkal szemben ellenséges próféta, Bálám (aki a szamara társaságában került be a Tórából a magyar közmondásba), aki pénzért meg kívánta átkozni Izrael népét, de az Örökkévaló inspirációját követve végül mégis megáldotta őket.
Mi vitte rá a zsidók sátortáborának látványában, hogy újra és végleg megváltoztassa eredeti álláspontját, hogy megtanítsa nekünk a zsidó hagyomány legszebb rövid szövegeinek egyikét, amikor a hegyről lenézett a pusztai szedett-vedett, átmeneti lakhelyekre? Mint minden kérdésre, ami a Tórával kapcsolatban feltehető, erre is közel ezer éve született tanítónknál, Ráv Shlomo Yichakinál – népszerű nevén Rásinál – érdemes keresni kezdeni a választ. Amit nála olvasunk, egészen meghökkentő: „látta ugyanis, hogy a sátrak bejáratai nem egymás felé néznek”. Ez nyűgözte le a remélt jutalomnál is jobban Bálámot, ez ihlette nagy karriert befutott költeményére. Az, hogy a zsidók úgy rendezték el még az átmeneti hajlékaikat is, hogy ne láthasson be senki kéretlenül a másik életébe. Miközben legszebb pillanataikban páratlanul erős, szinte szimbiotikusan összeforott közösségként várták a Tóra érkezését. Egy nép, egy szív, ahogyan megint Rási tanította.
A közösségeinket sohasem teljesen a döntéseink formálják, rengeteg kényszerközösséget kell – amennyire lehet – otthonossá tennünk magunknak. De az igazán jó közösségek próbálják mérsékelni a közösségi kényszereket, oldani a zárt közösségek normáit, minél inkább átjárhatóvá tenni (és nem egyszerűen szétzilálni) őket. A jól működő nagyközösségek, országok, társadalmak önkéntes társulásokra épülnek.
A női emancipáció feltétele – az irodalmi modernitás egyik megteremtője, Virginia Woolf szerint – elsőül egy saját szoba a saját, önálló élet tere, az elmélyült munkáé, a választott boldog, alkotó egyedüllété. A valódi őszinteség és odaadás, a tényleges kötődés nélkülözhetetlen feltétele, hogy legyen hová visszavonulnunk. Tapintat nélkül, a visszavonulni engedés képessége nélkül nincs bizalom. Ha a kényszerközösségek megszűnnek, de semmi nem lép a helyükbe, akkor a nem kért magány tapintat és bizalom nélküli álközösségeket termel, mint gyakran a közösségi médiaplatformok, amelyeken a tolakodás túl sok, a valódi intimitás messze túl kevés. Jákob sátrai azonban, ha továbbra is a Tóra szellemében építik meg őket, közel állnak egymáshoz, és egyben óvják lakóik személyes terét is. A judaizmus képlete a közösségiségről, Rási útmutatása szerint: egy nép, egy szív és saját szoba.
Jó szombatot!
A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője
