Női rabbi egy brit ortodox zsidó közösségben

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány

A 35 éves Miriam Lorie az úttörőnek számító New York-i női Maharat jesivában tanul, miközben hazájában, a Hertfordshire megyei Borehamwoodban lát el szellemi vezetői feladatokat.

Miriam Lorie

A Maharat jesivában végzett rabbik Immár hosszú évek óta vezetői szerepet kaptak amerikai zsidó közösségekben, az ott diplomázó Shira Marilee Mirvis rabbanit (rabbinő) pedig nemrég lett egy izraeli ortodox gyülekezet szellemi vezetője.

Miriam Lorie a Jewish Chronicle-nek nyilatkozott: „Nagyon szerencsésnek érzem magam, és remélem, hogy tevékenységem jó hatással lesz a zsidóságra, mint közösségre és személy szerint a zsidókra, nemi hovatartozásuktól függetlenül”.

Jonny Hart, a a Hertfordshire beli Nashira gyülekezet elöljárója a közös minjanról elmondta, hogy az „mindig is befogadó volt, ezért a női rabbi pozíciójának ösztönzése természetes lépés volt részünkről. Hisszük, hogy Miriam példát mutat fiainknak és lányainknak, a férfi és női tagjainknak vezetésből, Tóra-tanulásból és hitéletből.”

Az Egyesült Királyságban sem a főrabbinátus, sem a United Synagogue nevű ernyőszervezet nem fogadja el a koedukált minjant, ahol nők olvashatnak föl a Tórából vagy felhívhatják őket a Tórához vagy elláthatnak előimádkozói feladatot.

Az országban alig fél tucat ilyen gyülekezet van, köztük a 2013-as alapítású Kehillat Nashira, ahol a hívek péntek esténként vagy szombat reggelenként felváltva jönnek össze sabatkor, továbbá tanulásra és más eseményekre.

Miriam Shaviv, a gyülekezet tagja elmondja, hogy Lorie, nemzedéke különlegesen tehetséges képviselője, és közelgő kinevezése rabbivá más ortodox közösségek számára is példaadó lesz.

Miriam, aki a Cambridge-i Egyetemen végezte a teológiát, a helyi Borehamwood and Elstree United Synagogue-ban nőtt föl, és továbbra is részt vesz az ottani istentiszteleteken. Édespja Jonathan Arkush, a brit zsidóságot képviselő Board of Deputies elnöke volt.

A jeruzsálemi Midreshet Harova szemináriumban tanult, és egy évre vissza is tért oda, héber nyelvű szövegek tanulmányozására. Diplomájával a Cambridge Interfaith Programme és a Woolf Institute munkatársaként dolgozott hét éven át, ahol a zsidók, keresztények és muszlimok közötti kapcsolatok tanulmányozásával foglalkozott. „Ha abban az időben az ortodox rabbinátus rugalmasabb, már húszas éveimben rabbi lehettem volna” – mondja Miriam.

A nagy áttörés akkor következett be, amikor a Maharat jesivában négy éve végzett brit zsidó Dina Brawer az első női rabbi lett a szigetországban.

Dr Lindsey Taylor-Guthartz volt a következő. Ugyan a brit főrabbi a London School of Jewish Studies igazgatója nem pártolta a rabbivá avatást, végül arra mégis sor került, mivel munkája inkább tudományos, semmint rabbinikus jellegű.

Lorie levelezőként folytatja négy éves tanulmányait a Maharat jesivában, és közben a saját közösségével is fenntartja személyes kapcsolatát.

„Sok mindent tudok már a rabbinikus feladatok közül, pl. az oktatásról. A halachikus tanulmányokban még jócskán akad fejlődnivalóm. Jó kapcsolatot ápolok rabbikkal, van kitől kérdezzek. A United Synagogue rabbijainak támogatását is élvezem. Álmom, hogy egy rock-kórus zsinagógai megfelelőjét hozzam létre. A női ortodox rabbik fokozatosan elfogadottá válnak, és nagyon remélem, hogy az elkövetkező nemzedéknek már könnyebb lesz a dolga” – mondja Miriam Lorie.

Jewish Chronicle – Bassa László

Címkék:Maharat jesiva, női rabbi, orrtodoxia

[popup][/popup]