Misna magyarul – Szuká 5.

A fuvola hangja (egyszer) öt és (máskor) hat. Ez a bét hásoevá (vízmerítés ünnepe) fuvolája, amely szombaton sem szűnik meg, sem pedig ünnep napján. Azt mondják: „aki nem látta a bét hásoevá örömmel teli hangját, az életében nem látott örömet.”

Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִ‏‏שְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető.  

A Skálim traktátus után most a Szuká traktátust közöljük.  A Moed rendhez tartozó szuká (többesszám: szukot) traktátus arra az ideiglenes lakhelyre vonatkozik, amelyet Izrael népe az egyiptomi kivonulás utáni időszakban használt. Így szól a parancsolat, Mózes ötödik könyvében: „ünnepeld meg hét napig a szukot ünnepét” (MTörv 16.13). A traktátus leírja a szukot ünnepe során használt lakhely szabályait.

Misna, MOED RENDJE

Szuká 5

 

5/1

A fuvola hangja (egyszer) öt és (máskor) hat.[1] Ez a bét hásoevá fuvolája,[2] amely szombaton sem szűnik meg, sem pedig ünnep napján. Azt mondják: „aki nem látta a bét hásoevá örömmel teli hangját, az életében nem látott örömet.”

 

5/2

Az első ünnepnap kimenetelekor lementek a női udvarba és ott valami nagyszerű dolog állt. Négy arany lámpatartó, tetejükön négy arany csészével. Minden (lámpához) négy létra vezetett és azokon négy-négy papnövendék állt, olajos korsóval a kezükben, egyenként százhúsz log olajjal, amelyből a csészéket feltöltötték.

 

5/3

Az elhasznált papi nadrágokból és övezetükből darabokat téptek le, és azokat használták kanóc gyanánt a lámpákhoz. Nem akadt egy udvar sem Jeruzsálemben, ahol a bét hásoevá fénye ne világított volna.

 

5/4

Előttük hászidok[3] és jóhírű emberek táncoltak, égő fáklyákkal a kezükben, és zsoltárokat és áldásokat skandáltak. És a léviták kezükben nagy számú hangszerrel, hegedűvel, hárfákkal és csengettyűkkel és trombitákkal álltak a női udvar felé vezető tizenöt fokon, melyek megfelelnek a zsoltárok tizenöt lépcsőinek, melyeken hangszeres léviták „állnak” és dalaikat kísérve énekelnek. A felső kapuban, amely Ezrát Izraelből az Ezrát háNásim-hoz vezet,[4] két pap állt két trombitával. Szólt a férfi (a kakas): fújtak, rikoltottak és fújtak (tekiá, truá, tekiá). Mikor elérkeztek a tizedik lépcsőfokhoz ismét fújtak, rikoltottak és fújtak. Mikor az udvarba értek, harmadszor is fújtak, rikoltottak és fújtak. Aztán folytatták (útjukat) mentek és fújtak, amig eljutottak ahhoz a kapuhoz, amely kelet felé néz. Mikor ebben a kapuban álltak, mely keletre nyílik, nyugat felé (a szentély felé) fordultak és azt mondták: ŐSEINK, AKIK EZEN A HELYEN ÉLTEK, HÁTUKAT AZ ÚR HÁZA FELÉ FORDÍTOTTÁK, S ARCUKAT KELET FELÉ. ŐK KELETNEK, A NAP ELŐTT BORULTAK LE, MI PEDIG SZEMEINKET AZ ÚR FELÉ EMELJÜK. Rabbi Jehuda azt mondta: megismételték, mondván: AZ ÚRÉ VAGYUNK, az ÚRRA TEKINTÜNK:

 

5/5

A szentélyben nem fújtak huszonegynél kevesebbet és nem fújtak többet, mint negyvennyolcat. A szentélyben minden nap huszonegyszer fújtak, hármat a kapuk nyitásáért, kilencet az esti támidért,[5]a muszáfért,[6] s hozzátettek még kilencet. Szombat előestéjén hozzáadtak hatot: ebből hármat, hogy távol maradjon a nép a munkától, és hármat azért, hogy a megszentelt nap elkülönüljön a világi napoktól. A szukoti ünnep szombatjának előestéjén negyvennyolcszor fújtak: hármat a felső kapuért, hármat az alsó kapuért, hármat a vízmerítésért, hármat az oltár mellett, kilencet a reggeli támidhoz, kilencet az esti támidhoz és kilencet a muszáfokhoz, hármat, hogy távol maradjon a nép a munkától és hármat azért, hogy a megszentelt nap elkülönüljön a világi napoktól.

 

5/6

Az ünnep első napján már ott volt a tizenhárom bika, a két kos és egy kecskebak.[7] Tizennégy bárány is volt ott a fennmaradó nyolc „ügyeletnek” idejére. Az első napon hatan áldoztak fel kettő-kettőt. A többi (pap) egyet-egyet. A második napon, öten áldoztak fel kettőt-kettőt, a többi egyet-egyet. A harmadikon négyen áldoztak kettőt-kettőt, a többi egyet-egyet. A negyediken hárman áldoztak fel kettőt-kettőt, a többi egyet-egyet. Az ötödiken ketten áldoztak fel kettőt-kettőt, a többi egyet-egyet, a hatodikon egy áldoz fel kettőt, a többi egyet-egyet. A hetediken, mindegyik (pap) ugyanannyit áldoz fel. A nyolcadikon sorsot vetnek, melyik csoportból jön az áldozó pap, mint a zarándokünnepeken. Ilyenkor azt mondják: „aki ma bikát áldozott, nem fog áldozni holnap, hanem újra kezdjük előlről.

 

5/7

Az év során a zarándokünnepi papi beosztás megegyezett: az áldozatok és a lehem hápánim (áldozati kenyér) elosztásában. Sávuot ünnepén az (elosztók) azt mondták a papnak: „itt van neked ez a kovásztalan kenyér, itt van neked ez a kovászos kenyér”. A meghatározott idejű papi ügyeletben feláldozza a (pap) a támid, nedává és nedárim és egyéb közös áldozatait, az összest. Ünnepen, mely a szombatot követi (vagy megelőzi) ami az áldozati kenyeret illeti, a papi ügyeletek elosztása egyenlő,

 

5/8

Ha a nap úgy esik, hogy szombat és ünnep között van, a papi ügyelet, mely előre megszabott, (a papi ügyelet) tíz kenyeret vesz, és ha késik, kettőt. Az év többi napján, az ügyelet, mely bejön, hatot vesz, aki távozik, az is hatot. Rabbi Jehuda azt mondja, amely bejön, hetet vesz, amely kimegy, ötöt vesz. A bejövő ügyelet (kenyerét) a (szentély udvar) északi oldalán adják, a távozó, a déli oldalon. Bilgá[8] mindig délen vette át, és a gyűrű (melyhez az áldozati állatot kötötték) a falhoz volt erősítve és az ablakuk le volt fedve.

[1] A fuvola hangja kísérte a szukoti vízmerítést és annak örömét.

[2] Bet hásoevá – a vízmerítés helye.

[3] Hászid: nagyon vallásos, (a hászid jelentése itt szinte azonos a maival)

[4] Ezrát Izrael: Izrael (a férfiak) udvara, karzata – hasonlóan: Ezrát háNásim a nők karzata.

[5] Támid: az állandó (napi) áldozat

[6] Muszáf: ünnepi és szombati kiegészítő áldozat.

[7] Ezeket az állatokat a papok 24 „ügyelet” során áldozák fel, egyenként.

[8] Bilgá: papi ügyelet neve.