Misna magyarul – Skalim 4.

“Ha valaki a saját vagyonából ad, és adománya tartalmaz oltárra való állatot, nőstényt vagy akár hímet, Rabbi Eliezer azt mondja: a hímeket eladják olá (égőáldozat) céljából, a nőstényeket pedig békeáldozatra, a bevétel és a maradék a szentély fenntartására marad.”

Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִ‏‏שְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető.  

A Ros Hasana traktátus után, most a Skalim traktátust közöjük.

A skálim a moed rend negyedik traktátusa és 8 részből áll. A fejezet az évi FÉL SEKEL templomi adományról szól, amelyet a Szentély fenntartása és az ott folyó kiadások céljából fizetnek be Mózes törvényhozása óta. A skálim fejezetéhez a Babilóniai Talmudban nem tartozik gemara. Az első fejezet ide, a második fejezet ide, a harmadik ide kattintva olvasható.

Misna MOED RENDJE

 

SKÁLIM traktátus (4)

4/1

Mit tettek a (sekel) adománnyal? Vették érte a támid és a muszáf [1] (áldozatot), a hozzávaló italáldozatokat (lat. libáció), omert,[2] a két (sávuoti) kenyeret, a lehem hápánim cipóit[3], a füstölő áldozatot. A hetedik év termését felvigyázó[4] őrök fizetségét szintén az adományból fedezik. Rabbi Joszi azt mondja: ha valaki őrizni kívánja (a termést), önként teheti.[5] Azt mondták neki: te is azt állítod, hogy (a gabonát) a kincstár pénzéből vásárolják.

 

4/2

A (vörös) tehén, az elküldött bűnbak, a piros szalag[6] (költségét) a kincstár adományaiból fedezik. A tehén rámpája[7], az elküldött bűnbak rámpája, a szarvak közé kötött szalag, a vízvezeték, a város falai és tornyai, a város szükségleteit a kincstár maradék pénzéből fedezik. Ábá Saul azt mondja: a tehén rámpáját maguk a főpapok vásárolják, a saját pénzükből.

 

4/3

Mit tettek a kincstár fennmaradó pénzével? Vettek belőle borokat, olajat és liszteket. Rabbi Jismáel szerint az fennmaradó „nyereség” a hekdes[8] tulajdona. Rabbi Ákiva szerint nem lehet „nyereség” a hekdesből, se a szegények pénzéből.

 

 

4/4

Mit tettek a fennmaradó adománnyal?[9] Arany bevonatot készítettek a szentek szentjének épületére. Rabbi Jismáel szerint a nyereséget az oltár szüneteléséhez[10]  való égő áldozatra költötték, az adomány maradékából pedig templomi szerszámokat vettek. Rabbi Ákiva szerint az adomány maradékát a kéc hámizbéáh-ra költötték, az italáldozat feleslegét pedig templomi szerszámokra. Rabbi Hánánia, a papok helyettes vezetője szerint az italáldozat feleslegét a kéc hámizbéh áldozataira költik, az adományok feleslegét pedig a templomi szerszámokra. A nyereség dolgában nem egyezett meg (Rabbi Hánánia és Rabbi Jismáel).

 

4/5

Mit tettek a füstölők maradékával? Ebből került ki a füstölő mesterek munkabére. Elveszik a maradék füstölőből a „szentséget” és átadják a füstölőt készítőknek munkabér gyanánt, majd visszavásárolják tőlük az új adományból. Ha időben megérkezik az új adomány (trumá) abból a pénzből vásárolják meg (az átadott füstölő felesleget). Ha nem, akkor a régi adományból fizetnek.

 

4/6

Ha valaki a saját vagyonából ad a hekdes számára, és ez megfelel a köz áldozatainak, a füstölő készítői ebből is kaphatnak munkabért, – ez Rabbi Ákiva véleménye. Azt válaszolta neki Ben Ázáj: a szabály nem így szól, hanem úgy, hogy a hekdesnek felajánlott adományból leválasztják a füstölő mesterek bérét, odaadják nekik, elvéve a  szentséget, majd visszavásárolják tőlük az új adományból.

 

4/7

Ha valaki a saját vagyonából ad, és adománya tartalmaz oltárra való állatot, nőstényt vagy akár hímet, Rabbi Eliezer azt mondja: a hímeket eladják olá (égőáldozat) céljából, a nőstényeket pedig békeáldozatra, a bevétel és a maradék a szentély fenntartására marad. Rabbi Jehosua azt mondja: a hímeket égőáldozatként (maradéktalanul) feláldozzák, a nőstényeket békeáldozatként eladják, és a pénzből égőáldozatot vásárolnak, a maradék a szentély fenntartására megy. Rabbi Ákiva azt mondja: egyetértek Rabbi Eliézer véleményével, Rabbi Jehosuával szemben, mivel Rabbi Eliézer véleménye egységes mértéket állít, míg Rabbi Jehosua megosztja a bevételt (különböző célokra). Rabbi Pápjász hozzá szólt: szerintem mindkét vélemény helyes. Aki adományait egyenként ajánlja fel, Rabbi Eliézer véleménye a meghatározó. Ha nem határozza meg az adományait külön és egyenként, Rabbi Jehosua a döntő.

 

4/8

Aki szent célra ajánlja tulajdonát, és közte oltárnak megfelelő dolgok, bor, olaj, szárnyas: Rabbi Elázár azt mondja: eladják azoknak, akik ezeket a cikkeket keresik, és a pénzből égő áldozatnak valót vesznek. A felajánlott tulajdon maradéka a szentélyhez kerül.

 

4/9

Harminc naponként egyszer meghatározzák a kincstár által fizetett árakat.[11] Ha valaki finom lisztet ajánl a szentélynek, és a liszt ára négy szeá/szelá, majd az ár felmegy, három szeá/szelá, a korábbi négy szerint árulja. Ha háromban állapodtak meg, és közben olcsóbb lett, négy szerint árulja, mert a szentély érdeke előbbre való. Ha a liszt férges lett, vagy a bor megsavanyodott, a kárt az fizeti, aki az árut a szentélybe hozta. A pénzét csak akkor kapja meg, ha az Oltártól engesztelést nyer.

[1] Támid – jelentése : mindig  jelenlévő égőáldozat, naponta kétszer , muszáf : kiegészítő áldozat.

[2] Omer : peszáh második napjára való gabona áldozat.

[3] Lechem hápánim: hetente megújuló 12 cipó, a szentély arany asztalán.

[4] A hetedik évben nem vetnek, és az előző év vetéséből kihajtott gabonából készül a két kenyér és az omer. Erre a gabonára vigyázni kell.

[5] A hetedik év termése senkinek nem képezheti a tulajdonát.

[6] A héb. szair – a jom kipurkor a bűnbaknak felhasznált kecske. Piros szalag: a kecske szarvára kötött szalag, melynek kifehéredése jelzi a bűnbocsánatot. Elküldött: a két kecske közül csak egy lesz elküldve, a másikat feláldozzák.

[7] Rámpa: lejtős feljáró azt oltárhoz.

[8] Hekdes: a szentély kincstára.

[9] Ami a perselyekben maradt niszán hó elejére.

[10] (Héb) Kéc hámizbéáh – az oltár szünetelése – ekkor illendő volt égő áldozattal kitölteni az időt.

[11] Borra, olajra, stb.