Misna magyarul – Peá traktátus 5.

“Ha két ember közösen bérbe vesz egy szántót, felesben fizetik a szegény embernek járó tizedet…”

A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִ‏‏שְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető.

A Brachot (Áldások) traktátus fordítása után most a Peá (Szeglet) traktátus fordítását közöljük részletekben. Az első rész a magyarázatokkal itt, a második rész itt, a harmadik rész itt, a negyedik rész itt olvasható.

Héberből fordította és magyarázatokkal ellátta Uri Asaf.

PEÁ: MISNA 5/1

Boglya, [vagy asztag], mely alól nem gyűjtötték össze a lehulló kalászt, minden része, amely a földet érinti, a szegényeké. Ha szél széjjel szórta a kalászokat, meg kell állapítani, mennyi kalász maradt volna a szegényeknek; Rábán Simon ben Gámliél azt mondja: Annyit ad a szegényeknek, amennyi különben is le szokott hullani.

 

PEÁ: MISNA 5/2

A leszedetlen kalász, ha a gabonasor magasságát eléri, a gazdát illeti, ha a helyén marad, a szegényeket. Ha az ilyen kalász az asztagba gyűjtött gabonához keveredik, a kalász tizedként jár a szegénynek. [1] Azt kérdi Rabbi Eliezer, hogyan váltja ki a szegény ember azt, ami még nincs a birtokában?[2] Úgy tesznek, mintha az egész asztag a szegénynek járna, és abból kap egy kalásznyi „tizedet”.

 

PEÁ: MISNA 5/3

Nem öntözik a zöldséget, Rabbi Meir szerint. A bölcsek megengedik, mert lehetséges.[3]

 

PEÁ: MISNA 5/4

A gazda helyről helyre járván, magához veszi a lehullott kalászt, az elhagyott kévéket és leszedi a földön álló kalászokat, valamint a szegény tizedet is. Ha majd hazatér, fizet, Rabbi Eliezer szerint. A bölcsek azt mondják: Abban az időben elszegényedett.[4]

 

PEÁ: MISNA 5/5

Cserél a szegényekkel. Ezután  mentes, a szegény azonban köteles. [5] Ha két ember közösen bérbevesz egy szántót, felesben fizetik a szegény embernek járó tizedet, még pedig úgy, hogy az egyik ad a terméséből a másiknak szegény-tizedet és fordítva. Ha egy [szegény] ember elszegődik aratónak, nem jár neki a lehullott kalász, kéve vagy szeglet, se a szegény-tized.  Azt kérdi Rabbi Jehuda: Milyen esetben? Ha [a gazda] az aratóval úgy állapodott meg, hogy [tied] a fele, a harmada, vagy a negyede. Ha így mondta: Tiéd a harmada, akkor a lehullott kalász, a meghagyott kéve, és a szeglet az aratóé, aki köteles szegény-tizededet adni [a learatott gabona harmada után].

 

PEÁ: MISNA 5/6

Ha eladja földjét, az eladónak jár, a vevőnek nem.[6] Nem fogadhat fel  munkást [aratót] azzal a feltétellel, hogy annak a fia kalászokat gyűjtsön utána.[7]  Aki nem engedi a szegényeknek, hogy kalászt gyűjtsenek, vagy egyeseknek engedi, másoknak nem, vagy segít gyűjteni az egyik szegénynek, az megrabolja a szegényt. Az ilyenről mondják: „Ne bontsd el a régi határt, melyet csináltak a te eleid” [Példabeszédek 22, 28].

 

PEÁ: MISNA 5/7

A kéve, melyet a munkások ott felejtettek, de a gazda nem feledkezett meg róla,[8] vagy a gazda megfeledkezett róla, de a munkások nem; vagy elé álltak a szegények, vagy eltakarták szalmával, nem számít elhagyott kévének (sichehá).

 

PEÁ: MISNA 5/8

Aki a kévéhez sapka szerű végződést készít, vagy az aljára alapzatot, vagy ha kis kévét készít sült gabonának, vagy kisebb kévéket köt, hogy azokat majd egyesítse, az nem hagy sichehá-t.[9] De ha innen [a mezőről] a magtárba viszi, akkor hagynia kell sichehát. Ha kévéket kötöz, hogy azokból asztag legyen, hagynia kell sichehát. Ha a gabonarakást [kepe] a magtárba szállítja, abból már nem kell leválasztani sichehát. Az általános szabály az, hogy a kévekötés helyén, a munka végeztével hagyni kell sichehát. Ha az aratás helyszínéről már elvitte a magtárba, nem kell hagyni. Ha elhordja más helyre és a [kévekötés] még nincs befejezve, nem kell hagyni sichehát, és ha innen a magtárba viszi, ott hagyni kell.

[1] Ez a nehezen követhető misna azzal az esettel fogalkozik, amikor a szegények nem gyűjtötték be a rájuk eső részt (leket), és egyetlen kalásszal jelképesen „elszámolnak”.

[2] Leket helyett hogyan kaphat a szegény ember tizedet?

[3] Öntözik: A héb. megalgelim szó valamilyen öntözőrendszerre utal; Zöldség: a Héb. tofeah olyan növényfajtára utal, melyet a gabonaföldön ültettek az aratás után. A misna véleménye szerint nem szabad öntözni, miközben a szegény az elhullott gabonát gyűjti. A misnához számos eltérő magyarázat járul.

[4] A gazda egy időre elszegényedett, ezért magához veszi azt, ami a földön hever, és ami a szegényeknek jár (a saját földjéről).

[5] A sajtát gabonájáért cserébe veszi a szegények összegyűjtött termését, mely eredete szerint peá, sichehá és leket, és ezek után nem kell fizessen szegény-tizedet (máászer áni), a szegénynek azonban fizetnie kell tizedet a „rendes” gabona után, (amire cserélte az övét).

[6] Ha a földjét eladja a rajta álló terméssel együtt, feltehetőleg elszegényedett, és jár a termés után a háromféle adomány, (szeglet, stb.) és ezen kívül a szegény-tized.

[7] Ezzel a szegényektől elveszi a szegletet.

[8] Csak az számít elhagyott kévének, amelyről mind a gazda, mind pedig a munkások megfeledkeztek; a gazda pusztán azért, mert távol volt. Erről így utasít a Tóra: Mikor learatod az aratni valódat a te meződön, és kévét felejtesz a mezőn, ne térj vissza annak felvételére; a jövevényé, az árváé és az özvegyé legyen az, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened, kezeidnek minden munkájában, (MTörv 24, 19).

[9] Mikor egyszerű gabonarakást hagy, vagyis nem készít szabályos kévéket, nem kell kévét a mezőn hagynia, az „elhagyott kéve” ez esetben nem kötelező.