Minden erőszak teljes elvetése: a dzsaina szerzetesek és a Tóra

Softim hetiszakasz (5Mózes 16:18–21:9)

„mert ember-é a mezőnek fája, hogy ostrom alá jusson miattad?” (Mózes V. könyve, 20, 19)

A Tóra háborúról beszél, és a háborús jogra tanít, amikor a fenti szavakhoz ér. Óvnunk kell a pusztítás idején is a gyümölcstermő fákat, akik nem avatkoznak az emberek konfliktusaiba. A természet közönyös irántunk és – ha minden jól megy – túlél minket. Életünk elsődleges kerete, színtere, amelyet a modernitás nagy mítoszainak tévedéseivel szemben, nem kell és nem is lehet legyőznünk. Meg kell találnunk, a mostani elképzeléseinknél sokkal szerényebb helyünket benne.

A Tóra nem önnön jóságukba szerelmes széplelkek olvasmánya – láttuk, háborúról beszél, és a radikális erőszakmentességen nem azt érti, hogy nem kell megpróbálnunk megvédeni magunkat és mindazokat, akiket ránk bíztak, akikért felelősek vagyunk. Csak arról van szó, hogy nekünk, magunknak nem lenne szabad veszélyeztetnünk a legkisebb, legjelentéktelenebb életet sem. Az öncélú pusztítás tilalmát vezeti le a zsidó vallásjog a gyümölcsfák védelmének előírásából.

A középkori Széfer háHinuh (A tanítás könyve) szerint: „a jámbor ember vigyáz arra, hogy még egy mustármagot se veszejtsen el erről a világról”. A jámbor ember az élet minden megnyilvánulását óvja, jámbornak lenni a teremtett világ meghatott óvása, a létezése felett érzett öröm megnyilvánulása, ami minden lépésünket irányítja. Gazdasági megfontolásból indokolható a pazarlás tiltása és a gyümölcstermő fák óvása, de ezen messze túlmenő – ma úgy mondanánk – az ökológiai megfontolás, ahogy a modern ortodoxia talán legfontosabb egyeteme, a Yeshiva University fontos néhai vezetője, nemzedéke egyik óriása, Norman Lamm rabbi is hangsúlyozza. Ő is úgy gondolja, hogy ideje minél inkább kiterjeszteni a felesleges pazarlás, pusztítás tilalmát. És így, a Tóra szövegének legszigorúbb olvasásával eljuthatunk a dzsaina szerzetesek gyakorlatához.

A dzsainizmus magát örök igazságok gyűjteményének tartja. Önálló vallásként a Buddha kortársaként fellépő Máhávirá tanításaira alapul. Megvilágosodottjainak egyik legfontosabb belátása a teljes erőszakmentesség mindazzal szemben, ami nem bánt minket, az élet minden megnyilvánulásának feltétlen tisztelete. A dzsaina szerzetesek seprűvel tisztítják meg az utat, amerre lépnek, hogy véletlenül se taposson rá egyikük sem az előttük járó rovarokra. Olyan növényt sem esznek, ami a növény életét veszélyeztetné, mint például répát, hagymát, krumplit. A dzsaina szerzetesek feltétlen odaadása a Teremtés iránt nem lehet követelmény, csak példa, inspiráció azoknak, akik szeretnék nagyon komolyan venni a Tórát.

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője