Miért és hogyan legyünk egészségesek?

Írta: Radvánszki Péter - 2017-03-16 Rovat: Hagyomány

Ősi zsidó források az ép testről és ép lélekről.

Egy ismerősöm szokta mondani: „csak egészség legyen, a többit megvesszük”. Ha egy kicsit fellengzős is ez a kijelentés, sokat elmond az ép test fontosságáról. A jó egészséget nem lehet pénzen megvenni, hanem csakis a test karbantartásával megőrizni, esetleg visszanyerni egy betegség után. Ez régen is ugyanígy volt. A talmudi szövegekben, halachában és midrásokban sok gondolat található a higiéniáról, az egészség megőrzéséről.

Tisztaság – Isten kedvéért

Persze az egészség megőrzésének célja némiképp más volt akkoriban, mint manapság. A legfontosabb motiváció kiderül a mosdó használata után elmondott áldásból. A „gyógyító áldás” ajánlható meditációra is betegség esetén.

„Áldott az Örökkévaló, aki bölcsen formálta meg az embert, és nyílásokat, csöveket teremtett bele. Ismert és nyilvánvaló dicsőséged trónja előtt, hogy ha akár egyikük is megszakad vagy eltömődik testünkben, lehetetlen fennmaradni, és kiállni eléd. Áldott az Örökkévaló, minden test gyógyítója, aki csodákat művel.”

Ez az áldás az egyik kedvencem a zsidó liturgiából, mivel egy tudományosan pontos testmodellről szól. A testet lényegében le lehet írni olyan nyílások és csövek halmazaként, amelyek „eltömődhetnek, megszakadhatnak”. Betegség az, ha a nyílások, csövek halmaza rosszul működik. Az ima szerint azonban a jó testfunkcióknak nem önmagukért kell fennmaradniuk, hanem szakrális céljuk van. Egészségesnek azért kell lenni, hogy az Örökkévalót szolgáljuk. Ugyanezen indokkal, a halacha egy zsoltárrészlettel indokolja meg a reggeli mosdóhasználat kötelességét:

„ Azt mondja a zsoltár: ’Áldjad lelkem, az Örökkévalót, és egész bensőm a szent nevét!’(Zsolt103:1) Mivel tehát az ember köteles az egész lényével áldani Istennek nevét, tilos áldást mondania, míg testének benső részeit a sártól és víztől meg nem tisztította.”[1]

Vagyis minden testrész, szerv célja az Örökkévaló szolgálata a hagyomány szerint. A halacha előírja, hogy mosakodjon, aki „ágyából felkel, illemhelyről kijön… a lábaihoz ért, halottat érintett, nemi életet élt… féreghez nyúlt… akin eret vágtak…” A magyarázat szerint, ha ezt nem tartja be, akkor „ha tanult ember, akkor elfelejti tudományát, ha pedig egyszerű ember, akkor elbutul.[2] A Talmud szerint az emberre ismeretlen eredetű rettegés tör, ha nem mos kezet hasonló esetekben.[3] A kézmosás pedig azért is szükséges, mert „rossz szellem” lakozik a mosatlan kézen.[4] Tehát egyáltalán nem a mai értelemben vett tudományos magyarázatunk van a tisztaság törvényeire! Pedig büszke zsidóként hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy „már őseink is milyen modernek voltak higiénia tekintetében.”

Mai értelemben vett higiéniáról azonban nem beszélhetünk Semmelweis Ignác, és Louis Pasteur előtt. Hiszen a 19. század második fele előtt nem volt ismert, hogy szem számára láthatatlan kórokozók okozzák a betegségeket! A szag, és az esztétikai szempontok valószínűleg jobban motiválták a közegészségügyi rendeleteket, tisztálkodást, mint bármi más. A szag lehetett az oka annak a misnai rendeletnek is, hogy állattemetőknek, temetőknek, és bőrcserző műhelyeknek legalább ötven könyöknyire kellett lennie a várostól, megfelelő irányban.[5] Mózes „WC-rendeletét” is szokás „korszakalkotónak” nevezni. Azonban, ha elolvassuk figyelmesen a szöveget, megtudjuk, nem higiéniai célzattal kell elásni az ürüléket a táboron kívül a Tóra szerint, hanem mert az „Örökkévaló jár-kel a táborban”, és a tisztátalanságot visszataszítónak találja.[6]

Érdekesség, hogy ezen törvények betartása hozzájárult ahhoz, hogy a fertőző betegségek kevésbé érintették a zsidónegyedeket a középkorban![7] A zsidók higiénikusabb életmódja, más népekéhez képest azonban nem volt szándékos, hanem inkább az istenfélelem „mellékhatásaként” magyarázhatnánk. A félelem mellett az esztétikai igény jelenik meg egy Hillél rabbiról szóló midrásban. Ha saját testünkkel törődünk, olyan, mintha az Örökkévaló képmását ápolnánk.

“Egyszer, amikor Hillél rabbi épp távozni készült tanítványaitól, azt kérdezték tőle: Rabbi, hová mész? Így válaszolt: Megyek, hogy egy micvát teljesítsek. Akkor megkérdezték: Milyen micvát? Erre így válaszolt: Fürdeni megyek egy fürdőbe. Elcsodálkoztak, és megkérdezték: A fürdés egy micva? Erre már hosszabban válaszolt: Igen. Ha cirkuszokban és színházakban a császár képét tisztán kell tartani, kenegetni, és mosni kell,…, akkor mennyivel fontosabb feladata az embernek, hogy foglalkozzon saját testével! Hiszen az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett.”[8]

Ókori mikve rekonstruált változata

Hiába ez a szép midrás, a tisztasági törvények, melyek egykoron fejlettebbnek számítottak más társadalmi csoportok törvényeihez képest, ma már egyáltalán nem azok. A modern egészségügyi előírások megértésének hiánya, és a halachába való bezárkózás lehet az oka annak, hogy több ultraortodox mohél (körülmetélő) máig gyakorolja a mecica b’ál pe, vagyis a körülmetélt seb, szájjal általi kiszívását. Az eredmény: herpesszel megfertőződött kisbabák tucatjai… Csak az Egyesült Államokban 2000 és 2012 között 14 csecsemő kapott herpeszt, ebből legalább kettő meghalt, és kettő szenvedett agykárosodást.[9] Az Osztrák-Magyar Monarchia már 1899-ban betiltotta ezt a részét a körülmetélésnek, mely tiltást a neológ közösség szó nélkül elfogadta![10] Ne gondoljuk azt tehát, hogy a mecicát végző mohél „autentikusabb” vagy „hagyományőrzőbb”, mint az azt elvető kollégái. A zsidó törvénykezés az orvosokra, az orvostudományra is támaszkodik, nem csak Istenre. A Talmud szerint, egy tanult embernek tilos olyan városban laknia, ahol nincs orvos.[11] Ha pedig ennyire fontos egy orvos jelenléte, akkor nyilván hallgatni is kell rá, és tudományára… Gyermekünk brisze előtt mindig tájékozódjunk a mohél gyakorlatáról, és ne tegyük ki felesleges kockázatnak az újszülötteket!

A zsidó orvos receptjei

A tudományos megfigyelések helyett, azonban inkább hétköznapi tapasztalatok álltak az orvosi tanácsok mögött. Így példának okáért az egészség és az étkezés összefüggésére nagyon hamar felfigyeltek őseink. A Talmud többször említ a testre jó hatást gyakorló ételeket, italokat. Kedvenceim a céklára vonatkozó bölcsességek:

„Rabbi Hiszda tanítja: a céklafőzet jó a szívnek, jó a szemeknek és különösen a beleknek.”[12]

„Rabbi Jochanan tanítja: Miért nincsenek leprások Babilonban? Azért, mert az ott lakók céklát esznek, sört isznak és az Eufrátesz vizében fürdenek.”[13]

Az Eufrátesz folyó

A hagyományos zsidó szerzők közül Rambam (közismertebb nevén Majmonidész, talán a legismertebb, legfontosabb zsidó orvos) volt az, aki megfigyelte az ételek testre gyakorolt hatását, feljegyezte rossz, vagy jó tapasztalatait. Nagy hangsúlyt fektetett tehát az egészség megőrzésére. Ha elnézzük neki (néhány helyen máig „beváltnak” tartott) babonás receptjeit, akkor meglepően hasznos gondolatokat találunk írásaiban:

„Az ember ne egyen édes ételt, ha az rosszat tesz az egészségének. Tűzze ki céljának, hogy teste egészséges, és erős legyen… Az ember ne egyen egészségre káros ételt, hanem szoktassa magát az egészséges, és gyógyító ételekhez. Csak akkor egyen, ha éhes, és csak akkor igyon, ha szomjas! Sose egye tele magát, hanem csak háromnegyedig töltse meg a gyomrát.”[14]

Szintén Majmonidész az, aki kiemeli a gyógyulás, gyógyítás lelki oldalának fontosságát.

„Az orvosnak sohasem szabad elfelejtenie, hogy meg kell erősítenie páciensének életerejét tápláló ételekkel. Valamint azt sem, hogy lelkét kell erősíteni kellemes illatokkal, zenével, vidám történetek mesélésével, amelyek megkönnyítik szívét. El kell terelni a páciens figyelmét betegségéről, olyan beszéddel, amely megnevettetik őt és barátait. Azokat jelöljük ki gondozónak, akik tudják, hogyan derítsék a pácienst jókedvre. Az orvosnak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy a körülötte levő egészségesek és betegek mindig vidámak legyenek, és hogy megszabadítsa őket olyan pszichológiai és spirituális erőktől, melyek szorongatóak. Ez az első és legfontosabb szabály, hogy meggyógyítsunk valakit! Különösen akkor, ha betegsége elfoglalja elméjét, és érzelmeit, mint a depressziós, komor embereknek. Ilyen esetekben az orvos ne tegyen semmit, azelőtt, mielőtt sikerül jobb lelki állapotot elősegítenie. Ne higgye magáról az orvos, hogy ezeket az érzelmeket szakmai és orvosi tudásával befolyásolni tudja!”[15]

Maimonidesz

A betegség lelki háttere – gyógyulás társak segítségével

Majmonidész előtt is ismeretes volt, hogy az életkedv hiánya, a halállal, elmúlással való túlzott foglalkozás vezet a betegséghez. Depressziós hangulatból pedig csak barátok, szellemi társak segítségével jöhet ki az ember! A bikur cholim, a betegek meglátogatása az egyik legfontosabb emberek közötti micva, és nem csupán udvariassági okok miatt. Rambam egészen biztosan ismerte az alábbi, bikur cholimról szóló berajtát a Talmudból, amely galileai rabbik történetét meséli el, az i.sz. 3. századból. Tudni kell hozzá, hogy a Talmud e részében van kifejtve az értelmetlen szenvedés hasznossága. A szenvedést, amelyre az ember nem talál önmagában okot, bűnt – szerető fenyítéseknek (jiszurin sel áhává) nevezi a Talmud.[16] Isten fenyít meg ilyenkor, hogy tanítson valamit, hogy később megjutalmazza a csapásokat elszenvedett embert. Az alábbi történet, többek között, reflexió a szerető fenyítés gondolatára, mintha egyfajta ironikus válasz lenne rá.

„Rabbi Hija bár Ábá megbetegedett, meglátogatta tehát barátja, Rabbi Jochanan. „Kedveled-e a fenyítéseket? – kérdezte Rabbi Jochanan. Nincs szükségem sem rájuk, sem az általuk elnyert jutalmakra. – válaszolta Rabbi Hija bár Ábá. Add a kezed! – válaszolta erre Rabbi Jochanan. Odaadta a kezét Rabbi Hija bár Ábá, amaz felemelte, és így meggyógyult.

Rabbi Jochanan megbetegedett, meglátogatta tehát barátja, Rabbi Hanina. „Kedveled-e a fenyítéseket? – kérdezte Rabbi Hanina. Nincs szükségem sem rájuk, sem az általuk elnyert jutalmakra. – válaszolta Rabbi Jochanan. Add a kezed! – válaszolta erre Rabbi Hanina. Odaadta a kezét Rabbi Jochanan, amaz felemelte, és így meggyógyult.

Dehát minek ment el hozzá Rabbi Hanina? Álljon lábra Rabbi Jochanan magától! A választ egy mondásban találjuk: a fogoly sem tudja magát kihozni a börtönből.

Végül Rabbi Eleázár betegedett meg, meglátogatta tehát barátja, Rabbi Jochanan. Látta, hogy Rabbi Eleázár egy sötét szobában fekszik. Lecsupaszította tehát karját, és sugárzó szépsége miatt fény telítette meg a szobát. Látta akkor, hogy Rabbi Eleázár sír. Megkérdezte tőle Rabbi Jochanan:

Miért sírsz barátom? Ha azért, mert kevés Tórát tanultál, akkor gondolj arra, hogy valakinek több Tóra jut, valakinek kevesebb, a lényeg, hogy a szíve a helyén legyen! Ha az anyagi bajok miatt sírsz, gondolj arra, hogy nagyon ritka az, hogy valaki egyszerre tanult, és gazdag is legyen! Ha pedig halott gyermekeidet siratod, akkor nézz ide, íme drága gyermekem csontja, amit magamnál hordok!

Nem ezek miatt sírok én barátom! – válaszolt Rabbi Eleázár – Hanem sugárzó szépségedet siratom, amely majd odavész, és ugyanúgy porrá lesz, mint bármi más!

Hát ezért megértem, hogy sírsz. – válaszolt Rabbi Jochanan, és együtt sírtak tovább.

Kedveled-e a fenyítéseket? – kérdezte végül Rabbi Jochanan. Nincs szükségem sem rájuk, sem az általuk elnyert jutalmakra. – válaszolta Rabbi Eleázár. Add a kezed! – válaszolta erre Rabbi Jochanan. Odaadta a kezét Rabbi Eleázár, amaz felemelte, és így meggyógyult.”[17]

A berajta gyönyörűen beszél az egymásra utaltságról, az életkedv, és a gyógyulás fontosságáról. Még a rabbik is tudtak sírni, ha egymás közt voltak… A Talmud, egy lappal korábban arról beszél, hogy Izrael népe mennyi mindent nyert el szenvedés által. Mintha a galilelai rabbik nem akarták volna ezt a gondolatot komolyan venni. Szenvedni rossz dolog, és lehet, hogy Isten akarata, de akkor inkább az ember társa legyen az, aki a gyógyulást hozza. A gyógyulás célja itt nem csak Istenhez, hanem egyben az emberekhez való visszatérés is.

A zsidó hagyomány egyértelműen azt üzeni, hogy az egészség megőrzése, bár különböző indokok motiválják, de micva, vagyis parancsolat, érték. Az „egészség”-re, mind a talmudi héber, mind a rabbinikus, középkori, majd a modern héber nyelvben a briut szó használatos, ami a bárá gyökből ered. A bárá ige alapjelentése, teremteni. A héber nyelv így mutat rá arra, hogy az egészség az ember teremtett, „természetes állapotával” azonos. Az egészség tehát nem különleges állapot, vagy elnyerendő jutalom, hanem fenntartandó, természetes létezés, az az „ősállapot”, ahogy az Örökkévaló az embert teremtette. Az elme és a test nem szenvedésre született, hanem jókedvre és egészségre. Vigyázzunk tehát testünkre, és segítsük egymást a gyógyulásban!

[1] KicurSA 2:7

[2] SA OH 4:18

[3] bPesz 112a

[4] bSab 108b Rási magyarázata tikácéc –hez

[5] mBavaBatra 2:9

[6] Deut 23:13-15

[7] “Hygiene” pp. 647-648 in Encyclopaedia Judaica Second Edition, Vol. 9. Fred Skolnik.ed. (Jerusalem: Keter, 2007), p. 648

[8] LevRab 34:3

[9] New York City Department of Health and Mental Hygiene adatai alapján

http://forward.com/news/195306/rabbi-performs-controversial-metzitzah-bpeh-circum/

[10] Egyenlőség, 1899 december 10.

[11] bSzanh 17b