Miben különbözik ez az irányzat a többi irányzattól?

Szeptember 3-án, kedd este különleges alkalomra invitálta a Mazsihisz és az OR-ZSE az érdeklődőket: a conservative (maszorti) és a neológ zsidóság képviselői mutatkoztak be a Rumbach utcai zsinagógában. Az esemény csúcspontja David Golinkin rabbi, a jeruzsálemi Machon Schechter professzora előadása volt a maszorti halákhát meghatározó elvekről.

Az esemény kezdete előtt a neológ rabbik, rabbiképzősök és a rabbiképző néhány hallgatója mellett még legalább tucatnyi érdeklődő lézengett az egykori „konzervatívebb neológ zsinagógában”, amelyet a köztudat – tévesen, de nem alaptalanul – a magyarországi zsidóság egykori harmadik csoportjával, az ortodoxia és a reform közt elhelyezkedő status quo ante irányzattal azonosít. Legkésőbb Schweitzer József centenáriumán egyértelművé vált számomra, hogy a hitközség pompás reprezentációs térként használja a Rumbachot a felavatása óta, és figyelmen kívül hagyja annak eredetileg meglehetősen konzervatív hagyományait: bár az egykori Pesti Izraelita Hitközséghez tartozott, de a neológia címkéjét és jellegzetességeit tudatosan megtagadta az épület közössége. Valószínűleg nem szánták szimbolikusnak a 2024. szeptember 3-i program helyszínét, a tér ambivalens identitása mégis kiválóan tükrözte a mai magyar neológia ambivalens önértelmezését.[1]

Kiss Henriett, a Rumbach utcai épület igazgatója házigazdaként üdvözölte a megjelenteket a Mazsihisz és az OR-ZSE közös programján. Elmondta, hogy a Mazsihisz számára fontos, hogy a nemzetközi zsidóság részének tekintse önmagát, kapcsolatokat építsen ki más irányzatokkal, és ebben kiemelt szerepet kap a maszorti testvérmozgalom. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke beszédében ehhez hozzátette, hogy irányítása alatt határozott lépéseket tettek, tesznek annak érdekében, hogy a Mazsihisz vallási jellegét megerősítsék. Ennek érdekében „normalizálják” a viszonyt a hazai társfelekezetekkel (az EMIH-hel és az EMIH holdudvarába került MAOIH-hal – a szerk.), és erősítik a kapcsolatot a külföldi társszervezetekkel is. Emlékeztetett arra, hogy a Rabbiképző alakulásakor (1877) élénk párbeszédet folytattak a közelálló irányzatokkal, és a cél az, hogy az OR-ZSE ismét elfoglalja jogelődje méltó helyét a zsidó vallástudomány oktatásával foglalkozó intézmények közt.

Mindketten szinte tényként kezelték a Mazsihisz, azaz (?) a neológia és a maszorti/conservative[2] mozgalom közeli, „testvéri” viszonyát. A hallgatóban az a gyakran felmerülő kérdés vetődhetett fel, hogy vajon a hazai neológia deklaráltan is részévé válhatna-e ennek a világméretű zsidó irányzatnak. (Én személy szerint először Engländer Tibortól hallottam ezt a felvetést a kilencvenes évek végén, a balatonfüredi üdülőben.) Spoilerezve a beszámolóm hátralévő részét: a vendégek érezhetően szívesen vennék, ha a magyarok csatlakozása erősítené őket, de a neológia nem minden képviselőjének ennyire pozitív a válasza.

*

A vendégek közül először Jacob Blumenthal rabbi, a Rabbinical Assembly (RA) és a United Synagogue of Conservative Judaism (USCJ) ügyvezető igazgatója kapott szót. Elmesélte, hogy először 1992-ben járt Magyarországon, amikor a USCJ ifjúsági szervezete, a USY-Noam hazai tagozatának megalapításában segédkezett. (E sorok szerzője is részt vett akkoriban egy alakuló programjukon a Goldmark teremben.) A Rabbinical Assembly 1600 tagot számlál, közülük többszázan Izraelből léptek be. Több tucatnyi rabbi Európából, közülük néhányan Magyarországról (igen, neológ magyar rabbik! – B.T.) tagjai a maszorti zsidóság legfőbb rabbinikus testületének. Budapestre érkezni számára hazaérkezést jelent, tette hozzá, mivel Budapest a conservative-maszorti (én úgy fogalmaznék: a pozitív-historikus) judaizmus gyökerét jelenti Breslauval (ma: Wrocław) közösen. A gondolatmenetet Golinkin rabbi folytatja majd rövidesen.

Mauricio Balter rabbi, a Masorti Olami és a Mercaz Olami ügyvezetője a maszorti mozgalom jelentőségét érzékeltette világszerte számokkal, különös tekintettel Dél-Amerikára. Ahogy fogalmazott: a maszorti mozgalom lényegi szerepet játszik a zsidó világ jövőjének alakításában. Őt követően Yizhar Hess, a Cionista Világszervezet alelnöke a cionizmus és a maszorti zsidóság kapcsolatát mutatta be. Megemlékezett arról, hogy az érkezésüket megelőző nap, a hat túsz eltemetése, talán a legnehezebb nap volt október 7-e óta. Majd rátért azokra a cionistákra, akiket a magyar zsidóság adott a világnak: Theodor Herzl, Max Nordau és különösen Komoly Ottó, akinek megismertetése az izraeli közvéleménnyel különösen fontos számára. Véleménye szerint a neológia és a maszorti zsidóság közös értéke az, hogy bebizonyították, a modernizmus és a hagyomány nem állnak feloldhatatlan konfliktusban egymással.

*

A három vendéget követően Verő Tamás, az OR-ZSE Módszertani Központjának a vezetője mutatta be az est fővendégét, ahogy fogalmazott, Golinkin Dávid rabbit. Az 1955-ben született Golinkin 1972-ben alijázott. A jeruzsálemi Schechter Intézet emeritus igazgatója, a zsidó jog professzora, az Institute of Applied Halakhah és a Center for Women in Jewish Law vezetője, a JTS díszdoktora. Hétről hétre olvasható a hírlevele, és responsumokat is rendszeresen publikál. 2014-ben a Jerusalem Post a világ 50 legbefolyásosabb zsidója közé választotta.

Prof. David Golinkin, a háborúra és a túszokra való megemlékezést követően, két gondolattal vezette be az előadását. Először is, bemutatta a Schechter Intézet tevékenységét. Nem csupán rabbikat, tanárokat és közösségi munkásokat képeznek az izraeli és európai maszorti közösségek számára, de izraeli szekuláris iskolákban és közösségekben is igyekeznek a zsidó vallás szépségeit átadni. Sőt Ukrajnában három évtizede működtetnek iskolákat, zsinagógákat, nyári táborokat is.

Majd a Schechter Intézet (Schechter Institute, Machon Schechter) és a Rabbiképző több évtizedes történetére tekintett vissza. A Pedagógiumot, a Rabbiképző tanárképző programját a két intézmény együtt indította el a kilencvenes évek legelején, és az első időszakban a magyar hallgatók fél évet tölthettek Izraelben Shmuel Glick vezetésével. Úgy fogalmazott, hogy akkoriban a Schechter Intézet saliachként küldte Magyarországra Schöner Alfréd főrabbit. Golinkin rabbi visszaemlékezett arra is, hogy 2002 januárjában a MAB felkérésére részt vett az OR-ZSE újonnan létesült doktori iskolájának az akkreditációjában. A kör bezárult, tette hozzá, mert a breslaui és a budapesti rabbiképző „gyermeke” a New York-i Jewish Theological Seminary (JTS), annak „gyermeke” a Schechter Intézet, így azáltal, hogy hozzájárult az OR-ZSE doktori iskolájának az akkreditációjához, az „unoka” segített abban, hogy „nagyapja” új életet kezdhessen.

*

Végül rátérhetett várva várt előadására, melynek címe a meghirdetett program szerint (betűhíven): „A zsidó jog a maszorti (Conservative movement) zsidóság vallásfilozófiájában, avagy miben különböznek a maszorti responzák a többi responzától?”

Először felvázolta a zsidó jog időbeli rendszerét. Az i. e. 175 körül lezárult Héber Biblia lett az alapja a rabbinikus irodalom korai műveinek, a Misnának, a Toszeftának, a halákhikus midrásgyűjteményeknek és a két Talmudnak. De hogyan válhattak ezek az 1500 évvel ezelőtti művek, különösen a Babilóniai Talmud, a későbbi korok és napjaink zsidó vallásjogának alapjává? – tette fel Golinkin rabbi az izgalmas kérdést. Úgy, hogy a középkor óta kommentárok születnek a Talmudhoz (Rasitól és a Toszafottól Adin Steinsaltzig), amelyek nem csupán a talmudi szöveget értelmezik, hanem helyenként állást is foglalnak egy-egy kérdésben. Úgy, hogy tematikusan összeállított törvénykönyvekben, kódexekben rendszerezték a halákhát (Maimonides Misne Tora-ja, a Tur és a Sulhan arukh mellett a 20. század nagy conservative halakhistáját, munkásságát is megemlítette az előadó). Végül pedig úgy is, hogy neves rabbik a hozzájuk fordult kérdésekre válaszokat írtak, és ezeket a responsumokat gyűjteményes kötetekben kiadták. A 20. században rabbi Moshe Feinstein responsumai kilenc kötetben, Ovadja Joszeféi 19 kötetben, Eliezer Waldenberg responsumai még több kötetben jelentek meg. Mindhárman ortodox rabbik voltak, akik kortárs problémákra keresték a halákha válaszait, felhasználva a korábbi korok jogi fogalmait, distinkcióit, elveit, analógiáit.

Ezt követően tért át Golinkin rabbi a legérdekfeszítőbb kérdésre: miben tér el egy conservative (maszorti) rabbi egy ortodox rabbitól, amikor egy felvetődő halákhikus problémára keres megoldásokat? Vajon máshonnan indul ki, vagy más következtetési szabályokat alkalmaz? Mások az érvei, vagy másképp súlyozza ugyanazokat az érveket? Az előadó hat pontban fejtette ki erre a kérdésre adott válaszát.[3] Az alábbiakban – remélhetőleg az olvasó érdekesnek találja, és Golinkin rabbi sem orrol meg rám – kiegészítem az ő szavait neológ elődeink véleményével.

*

Először is Golinkin rabbi leszögezte, hogy bár az emberek szeretnek inkább a változásra fókuszálni, de valójában a conservative mozgalom sok mindenben hagyománytisztelő. Így például a betérés során szigorúan megkövetelik a körülmetélést és a mikvében történő alámerítkezést, válásnál a kóser get (válólevél) átadását, és vegyesházasság esetén szorgalmazzák a nem zsidó fél kóser betérését. A kiosztott anyag szerint „változásra nem önmagáért, hanem valamely sürgős probléma megoldása érdekében kerülhet sor.”

Ezt megerősíti Guttmann Mihály is:[4] „ma is a rabbi kezében van … a rituális házasságkötés és annak felbontása … Itt is a gyakorlat a rabbi részéről, tekintet nélkül arra, hogy milyen árnyalathoz tartozik, szigorúan a zsidó hagyomány és a Sulchan Áruch alapján megy végbe. Nem foghatja rá a legszélsőségesebb irányzatú rabbi sem a legműveltebb haladó kartársára, hogy házasságkötése, illetőleg felbontása érvénytelen volna a Sulchan Áruch értelmében.”

Másodszor, ahol a halákhikus források megoszlanak a szigorítás (humra) és könnyítés (kula) között, ott a conservative mozgalom a könnyítést részesíti előnyben. A kiosztott anyag több forrást is felsorol amellett az érv mellett, hogy „a megengedő döntés ereje nagyobb”. Lev 18,5 szerint a törvények azért vannak, hogy „éljünk általuk”. Példaként az előadó a betérésre vonatkozó két talmudi forrást hozta. A bBekhorot 30b szerint nem térhet be a zsidóságba az, aki egyetlen részletet is visszautasít a Tórából, sőt olyan vélemény is van, amely szerint még az se, aki a rabbinikus tanítás egyetlen részletét utasítja el. A kortárs ortodoxia ezt a gondolatmenetet extrém szigorral alkalmazza. Ezzel szemben a maszorti betérés a bJebamot 47b szerinti enyhébb véleményre támaszkodik: elegendő elmondani a betérést megelőzően a betérni szándékozónak „egy keveset a könnyű micvák közül, és egy keveset a nehéz micvák közül”. Ezt az utóbbi, enyhébb álláspontot ismétlik meg a jelentős középkori kódexek is.

Ebben a témában a neológ elődök közül Kálmán Ödönt[5] érdemes idéznünk: „Ne akarjunk túlzott konzervativizmussal még az orthodoxnál is szigorúbb rabbi szerepében tetszelegni, de ne vágyódjunk a mindent megengedő »megértő« rabbi címére se. A középút az a párna, melyen nyugodtan pihenhetünk. A feltétlen, gondolkodás nélküli, tiltó hajlandóságot a legnagyobb rabbik egyike, a Sach, bűnnek mondja (Jore Dea 242).” Kicsit később pedig így fogalmaz: „A vallásos döntéseknél alapelvként állíthatjuk fel a tételt: Ha a haladó idővel az élet, a gyakorlat állandósít valamely szokást s annak nyomát valóban megtalálhatjuk a régi forrásokban – s csak a közbeeső évszázadok tiltották el – akkor ne szálljunk szembe a polgárjogot nyert [megengedőbb – B.T.] szokással!”

Harmadszor – és ezen a ponton Golinkin rabbi külön kiemelte a párhuzamot a szintén a 19. századi Wissenschaft des Judentums­-ból kinőtt neológiával – a maszorti döntéshozó a vallás jelenségeit a maguk történetiségében vizsgálja. Példaként Golinkin azt a legújabb gyűjteményében megjelent kérdést veti fel, hogy vajon 2023. október 7-e után megengedett-e a szimhat tórai öröm csökkentése. Responsumában Golinkin amellett érvel, hogy a tánc a „Tóra örömünnepén” csupán a 16. századi kabbalisták hatására terjedt el, azt megelőzően pedig szokásban volt még Mózest gyászoló költemények elmondása is – hiszen ekkor olvassuk fel Mózes halálát a Tórából. A történeti áttekintés tehát felhatalmazza Golinkint arra, hogy engedélyezze közösségei számára a szimhat tórai szokások aktualizálását a 2023. évi események után, ha a közösség érzései ezt kívánják. Ugyanezt az elvet illusztrálja az a módszer, ahogyan Guttmann Mihály idézett művében részletesen bemutatja a zsinagógai orgonazene régebbi előzményeit, hogy ezzel is érveljen mellette, és cáfolja azokat, akik tiltani szeretnék az állítólagos újítást.

Előadónk negyedik elve az, hogy „habár nagyra tartjuk a Sulhan arukhot, de nem gondoljuk a halákha kizárólagos forrásának”. Guttmann Mihály ezt a témát bőségesen tárgyalja az írásában, sok példán keresztül, majd így foglalja össze: „1) A magyar zsidóság pártárnyalatra való tekintet nélkül úgy magán mint társadalmi vonatkozásaiban másképp él, másképp cselekszik, mint ahogy azt a Sulchan Áruch előírja és követeli” (tudniillik G. M. példákat sorol arra is, hogy az ortodoxok sem követik mindenben a Sulhan arukh előírásait). Továbbá, „2) Ott is, ahol a zsidó vallástörvények érvényre jutnak, nem tisztán a Sulchan Áruch szerepel mint kútfő, hanem a Talmud és vele az egész rabbinikus irodalom.” Más szavakkal, ha egy rabbi valamely kérdésben dönt, akkor a Sulhan arukhot „csak mint a legjobban kezelhető kézikönyvet és legkimerítőbb regisztert használja”, de a döntés meghozatala előtt mind korábbi, mind későbbi forrásokat is megvizsgál, beleértve a Sulhan arukh néha egymással is vitázó kommentárjait, a Sulhan arukhban leírt döntés talmudi és középkori előzményeit, azok kommentárjait, és az azokkal vitatkozó, azzal ellentétes álláspontokat.

Golinkin rabbi ötödik elve a halákhikus pluralizmus. Mindig hangsúlyozza, hogy több vélemény, sok lehetőség merülhet fel egy-egy kérdésben, és ezek mind-mind legitimek, mielőtt az egyik vélemény vagy egyes vélemények mellett érvelne. A kiosztott tanulmányrészlet szerint, ha több lehetséges válasz is védhető, akkor a conservative mozgalom halákhikus bizottsága „közli a többségi és a kisebbségi véleményt is, és mindegyik mara d’atra [’a hely ura’, arámi kifejezés], azaz a helyi rabbi jogosult arra, hogy kiválassza azt a véleményt, amely saját halákhikus felfogásának, valamint közössége viszonyainak leginkább megfelel.”

Guttmann Mihály pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy sok esetben a Sulhan arukhon belül is több vélemény jelenik meg, különösen ott, ahol a krakkói Mose Iszerlesz rabbi kiegészítése eltér a cfati Joszef Karo véleményétől. A középkori kódexekről pedig megállapítja, hogy azok „függetlenek egymástól. A később szerkesztett kódexek törülnek és változtatnak oly szabályokat, melyek előbbi kódexekben mint teljes érvényűek és kötelezők vannak megállapítva. A változtatások túlnyomó részben a törvényforrások újból való kritikai mérlegelésén és értelmezésén, az individuális felfogások eltérésén alapszik”. Hozzáteszem, a száz évvel ezelőtti neológiában időnként felmerült a szokások és szertartások egységesítésének az igénye – ennek az igénynek a felmerülése viszont éppen azt igazolja, hogy mindig is jelentős különbségek voltak konzervatívabb és haladóbb neológ közösségek vallásgyakorlatai között.

Végül Golinkin hatodik pontja azt állapítja meg, hogy „nem elegendő az Istenhez fűződő viszonyunkon gondolkodni, a felebarátunk iránti viszonyunkat is szem előtt kell tartani.” Halákhikus érv lehet egy-egy döntéssel szemben az, ha az megbántaná az érintettet (például egy betérés érvényességének a visszavonása), vagy ha etikátlan a zsidó nép egészével szemben (például az ortodoxok katonai szolgálatmegtagadásának rabbik általi engedélyezése).

Bloch Mózest idézzük ezen a ponton:[6] „A halákha adja az erkölcsi belátásnak ama szilárd támaszt, amely azon pillanatokban, amidőn az érzéki vágyak az emberi akaratot ostromolják, ezt a szükséges erkölcsi erővel fölfegyverzi s megoltalmazza; de viszont a halákha erkölcsiség nélkül szintén lealacsonyítaná az istenit az emberben. Mindkettő egyesülésében láthatjuk a zsidóság lényegét.”

Személy szerint a történelmi érvek mellett az etikai szempontok alkalmazása az, amelyről szívesen hallottam volna többet. Úgy tűnik ugyanis, hogy ezeknek az érveknek az alkalmazhatósága nem evidens, a maszorti és a neológ halákha számára sem szükségszerű, hogy ezek mindent ütő jolly jokerként bármikor előhúzhatók lennének.

*

Az est zárásaként Frölich Róbert országos főrabbi lépett a pulpitushoz. Ő a conservative mozgalom zászlóshajója, a New York-i Jewish Theological Seminary díszdoktori címét vehette át 2020-ban.

Az udvariassági köröket követően egy retorikai fordulattal lepte meg közönségét: neológ halákháról beszélni olyan, mint a milói Vénusz bal karjáról, mert az nem létezik. Habár a háború előtt született néhány munka a Dohány-templom orgonájáról vagy a halotthamvasztásról, de az elmúlt 80 évben a neológ halákha a „tetszhalál állapotában volt”. (Ezen a ponton a beszámoló szerzője örömmel hallott volna néhány szót Hoffer Ármin vagy Róth Ernő munkásságáról a háború előtti, ill. azt követő években.) A hiány oka Frölich főrabbi szerint az, hogy a neológ tudósok, „amikor a tudománynak próbáltak polgárjogot adni a zsidó tudományokon kívül és belül, akkor nem a halákhán belül, hanem valamilyen tudományágban alkottak maradandót”, például a történelemírásban, a folklórban vagy a bibliai és talmudi növényvilág kutatása terén. Darvas István, Frölich elmondása szerint, talált néhány neológ responsumot a hitközségi levéltárban, de ezek publikálása még várat magára. Az elmúlt évekből Radnóti Zoltán és saját maga néhány responsumára tett utalást. Sajnos a hallgatóság nem tudhatott meg semmit ezeknek a responsumoknak a keletkezési körülményeiről, az azokat meghatározó elvekről sem.

Frölich fontos különbségként emelte ki, hogy amikor a neológiában szóba kerül a halákha, akkor az egyetlen törvénykódex alapján állhat: a neológok a modernitást „csak a Sulhan arukh keretein belül engedték be.” Egyedül a korai neológia két újítása, az orgona és a bima előre történő helyezése mond ennek ellent, tette hozzá. Majd idézte Benoschofky Imre ismert szavait: „a neológia több híg ortodoxiánál nem bírt lenni”. A neológia próbált megfelelni az ortodox gyökereinek, hiszen a legtöbb neológ rabbi ortodox családból származott.

Hozzászólását Golinkin rabbi előadásához Frölich egy történettel zárta le. „Nem biztos, hogy a neológ halákha a könnyebb út felé vezet” – mondta, és érvelt is mellette: „ha nem engedünk, kisebb az esélye annak, hogy hibázunk”. De kivételként felidézte annak az idős, holokauszttúlélő, önmagába zárkózott bácsinak az esetét, aki Frölich fiatalkorában a Visegrádi utcai ortodox imaházat látogatta. Amikor elérkezett az az idő, hogy csak bottal tudott volna a zsinagógába eljutni, de éruv hiányában erre szombaton nem volt lehetősége, akkor megszakadt a kapcsolata a külvilággal, az őt éltető zsidó közösséggel… és néhány éven belül elhunyt. Lehetséges, hogy a szombati tilalmakat enyhébben kezelő döntés életben tartotta volna a bácsit? Erre a kérdésre nem válaszolt már az országos főrabbi.

*

Sajnos a másfél órás program végén a közönség nem szólhatott hozzá, nem tehetett fel kérdéseket. Pedig biztosan érdekes, parázs vita alakult volna ki.

A szerző nyelvész-hebraista

 

Jegyzetek

[1] Beszámolómat saját jegyzeteim alapján készítettem, hangfelvétel nélkül. Az idézőjelek között megjelenő idézetek nem feltétlenül szószerintiek, csupán közelítően (de remélhetőleg a legfontosabb elemeket tekintve hűen) adják vissza az elhangzott mondatokat.

[2] Az angolos írásmóddal a conservative mozgalom megnevezését adom vissza, míg a konzervatív szót a hétköznapi értelemben használom. A kortárs conservative (értsd: maszorti) mozgalom jóval kevésbé konzervatív, mint a magyarországi neológia. És fordítva, nevével ellentétben a mai neológ mozgalom jóval kevésbé újító, mint az amerikai conservative (maszorti, azaz ’hagyományos, hagyománytisztelő’) mozgalom. Az elnevezések hátterében az áll, hogy a magyarországi neológ kifejezés az ortodoxiához képest, míg az amerikai conservative kifejezés a reformmozgalomhoz képest jelent pozícionálást.

[3] A kiosztott handout innen származik: David Golinkin, Halakhah for our Time: A Conservative Approach to Jewish Law, United Synagogue of America, 1991, pp. 29–32. https://responsafortoday.com/wp-content/uploads/2020/07/halakah-for-our-time.pdf.

[4] G.M., A Sulchan Aruch és a magyar zsidóság: Néhány alkalmi észrevétel az izraelita vallásfelekezet napirenden levő egyik kérdéséhez, Budapest, 1913.

[5] Kálmán Ödön, A rabbi könyve, Budapest, 1940, p. 98.

[6] Bloch Mózes: Ethika a halákhában. In: A budapesti Országos Rabbiképző-Intézet Értesítője az 1885-86-iki tanévről. Budapest: Athenaeum, 1886, p. 4.