Mi marad meg belőlünk a gyerekeinkben?

„Halld, Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyedül.” A Smá Jiszráel, Izrael hitvallásának nyitómondata ez, melyhez egy egész, önálló jelenetet képzel el az egyik híres rabbininkus kommentár. Eszerint a midrás szerint a szent mondat akkor hangzik el, amikor Jákobot – másik nevén Izraelt – halálos ágyánál veszik körül gyermekei, akikkel a viszonya nem volt problémamentes. Józsefet túlszerette anélkül, hogy őt magát tényleg szerette volna (korán eltávozó feleségét, Ráhelt próbálta benne tovább szeretni). Később József helyett Benjámint szerette. A többieket – mert nem Ráhel volt az anyjuk – elhanyagolta. Fiai között volt aki egyiptomi, volt, aki kánaáni lánnyal házasodott, ők elhagyták Jákob útját, de követték abban, hogy autonóm döntést hoztak.

A fiai a legfontosabbat vették el tőle, a testvérüket, Józsefet. Simeon és Lévi szörnyű gonosztette, a vérfürdő, amelyet Dina elrablása után rendeztek, még most, utolsó óráiban is foglalkoztatja, akárcsak, másfelől, Ráhel emléke.

Apa és fiúk nagyon sok mindent vethetnek joggal egymás szemére, és még ha rendeződött is a viszonyuk az utolsó időkben, a sebek – amint azt Jákob búcsúáldása is tanúsítja – nem forrtak be teljesen soha. Ugyanakkor a haldokló Jákob kénytelen szembenézni azzal, hogy semmi más, csak egyedül ők, a gyerekei maradnak utána. Ők Isten ígéretének örökösei, ők Izrael 12 törzse, Izrael népének ősapjai. Érthető, ha úgy gondolták a midrás szerzői, hogy átfuthatott az agyán, vajon hagy-e rájuk bármit is, vajon jelent-e számukra bármit az Ő Istene, akivel hontalanná vált mama kedvenceként Béth Élben találkozott az Ég és Föld között közlekedő angyalok látomásában, és aki azóta is kitöltötte az álmait? Hogy kik ezek a fiúk tulajdonképpen, és mi közük van nekik egymáshoz?

Ha Jákob nem ismertette meg gyerekeivel ezt az Istent, akkor egész hosszú és nehéz élete hiábavaló volt. A fiúk – akik már szintén láttak egyet és mást – megértik az aggastyán aggodalmát és, erre válaszul így nyilvánítják ki hűségüket ahhoz, aki összekötötte őket: “hallgass ide, Izrael, figyelj és tudd, az Örökkévaló a mi Istenünk is, mert az Örökkévaló az Egyetlen számunkra is”. Majd apjukhoz fordulnak és így folytatják: “Máshogy élünk, mint Te, más tapasztalatok formáltak minket, mások a vonzalmaink és mások a választásaink. De ahogy Te is akkor találtad meg igazán Őt, amikor új nevet* kaptál és ezzel önmagadat is megtaláltad, úgy mi is akkor találtuk meg Őt, amikor rátértünk a saját, egymáséitól is alapvetően különböző útjainkra. Talán nem mindig ismersz rá önmagadra bennünk, de ettől még a nyomodba léptünk.

Ha tényleg így történt, akkor a Smá tanúságtétele egyszerre hagyja jóvá minden újabb nemzedék új útjait, új vonzalmait és belátásait, új tévedéseiket, és tanúskodik arról, hogy végső soron mégis összetartozunk annak révén, az által, ami és aki végtelenül meghalad bennünket. Ezért lehet fontos – bizonyára egészen másképp – majd az utánunk jövőknek is, az, ami nekünk fontos volt. A mi közös Istenünk.

Jó szombatot!

* A Jákob név mások követésére utal. Izrael az új név!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője