Megillat Horthy / Horthy-tekercs – egy elfelejtett emlékezés

Írta: Bányai Viktória – Csősz László[1] - Rovat: Hagyomány, Holokauszt

A Magyar Zsidó Múzeum Tamid című kiállításában a purim ünnepi kellékei – kereplő, süteményküldő tálak és illusztrált Eszter-tekercsek – között találjuk ezt a méretében (17 cm magasság), terjedelmében (15 hasábnyi szöveg) és írásképében is a megillákhoz (tekercsekhez) hasonló tárgyat. A purimi tárgyak közötti elhelyezés és maga a Megillat Horthy elnevezés is a szöveg üzenetének egyik lehetséges interpretációja.[2]

A tekercs a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállításában  (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

A purim ünnepe a bibliai Eszter könyvében elbeszélt szabadulás-történetre emlékezik. A Perzsa Birodalomban, Ahasvéros uralma idején játszódó történetben a gonosz Hámán, aki a király egyik főembere, a birodalomban élő zsidók kiirtására törekszik. Már engedélyt is kapott erre a királytól, sorsvetéssel a napot is kijelölték, amikor Eszter királyné és Mordekhaj közbenjárása ezt váratlan, mondhatni csodálatos módon megállítja, sőt ellentétébe fordítja: megbűnhődnek, megöletnek a zsidók ellen törők.

A kora újkortól kezdve ismerünk illusztrált Eszter-tekercseket, amelyeknek illusztrációi a növényi ornamentika mellett a történet jeleneteit is ábrázolják, rendre saját korukba helyezve. Ez nem egyszerűen egy visszavetítő anakronizmus, hanem annak a – szöveges hagyományban a posztbiblikus korban folyamatosan jelenlévő – történelemszemléletnek a lenyomata, hogy a bibliai archetípusok minden korban ismétlődnek. A zsidók kiirtására törő Hámán is egy örök archetípus, minden generációban előbukkan, mindig új személyben, de azonosan pusztító céllal.[3]

 

A tekercs elkészítésének célja, körülményei

 A bibliai szövegek parafrazeálása, a saját korszak történelmi eseményeinek leírására való használata tehát a posztbiblikus zsidó hagyomány állandó jellemzője. Eszter könyvéből vett elemek ilyen jellegű használatára is bőségesen voltak irodalmi előképei a Megillat Horthy alkotójának (vagy alkotóinak). Az egy-egy közösség csodás megmenekülése emlékére tartott helyi purimok hagyománya legalább a 16. század óta létezett, és ezekhez gyakran szöveghagyomány is társult, mint például a kairói purimhoz a Megillat Micrájim (Egyiptom tekercs).[4] De korszakban közeli párhuzam is ismert: a lokális szabadulástörténetek sorába illeszkedve, szintén Eszter könyvét aktualizálva írta meg Prosper Hassine hébertanár a casablancai zsidóság megszabadulásának történetét az első évfordulóra, vagyis 1943-ban, Megillat Hitler (Hitler-tekercs) címmel.[5] Mindazonáltal valószínűnek látszik, hogy a formaválasztásban a felkérő levél megfogalmazása volt a döntő mozzanat.

„Megkérünk minden hitközséget, hogy fektessenek fel egy pergament tekercsre írt »Meguillah«-ot, melyben vázolják az illető ország zsidósága tragédiájának főbb állomásait, az áldozatok számát. Ezt a »Meguiloth«-ot egy szimbolikus urnában helyezik az emlékmű kriptájában. Reméljük, hogy Önök elkészítik a magyar zsidóság »Meguiloth«-ját, és azt még szeptember előtt eljuttatják hozzánk.”[6]

A magyar zsidó közösség vezetéséhez és az Állami Egyházügyi Hivatalhoz (ÁEH) címzett felkérést a párizsi Ismeretlen Zsidó Mártír Síremlékének világbizottsága nevében Isaac Schneersohn írta alá 1956. június 6-án. A párizsi emlékmű alapkövét 1953-ban tették le, átadására 1956. október 30-án került sor. Célkitűzése – a hidegháborús megosztottság ellenére – az európai zsidóság üldözésének nemzetek feletti, közös emlékezeti helyének kialakítása volt.[7] Az átadás előtti hónapokban a náci üldözés által sújtott közösségektől a „szenvedések történetét” tartalmazó pergamentekercseken kívül fényképeket, mártírnévsorokat, levéltári dokumentumokat és egyéb emléktárgyakat is vártak a gyűjtemény részére.

Schneersohn levele nyomán a Magyar Izraeliták Országos Irodája – a vidéki hitközségeket megszólítva – gyűjtésbe, szervezésbe kezdett. A körlevélből idézzük: „Az emlékműben való elhelyezés céljából a magyar zsidóság is – a Világbizottság felhívására – egy Megilát készíttet, amely megörökíti hatszázezer elpusztult hittestvérünk tragédiájának állomásait és adatait.”[8] A készítendő megilla nyelvével és terjedelmével kapcsolatban visszakérdeztek a párizsi szervezőknél. A választ nem tartalmazza a Magyar Zsidó Levéltárban őrzött töredékes levelezés, így csak az elkészült szövegből következtethetünk rá, hogy a hébert javasolták. A párizsi emlékmű összeurópai jellege, sőt az azon is túlmutató, észak-afrikai zsidó közösségeket, az Egyesült Államok zsidó szervezeteit és Izrael Állam képviselőit is megszólító céljai magától értetődővé tették a héber nyelv használatát.

A Magyarországot reprezentáló megilla elkészítésének körülményeiből még sok részlet ismeretlen. A levelezés az Állami Egyházügyi Hivatal „közreműködésével” zajlott, azonban az ÁEH iratai az 1956-os forradalom idején jelentős részben megsemmisültek. A párizsi Memorial de la Shoah archívumában ez a korszak teljesen feldolgozatlan, még nem tudjuk, hogy mennyi információ kerülhet onnan elő. Feldolgozatlan a Megillat Horthyval egyszerre elkészült többi tekercs is. A kutatás jelen állásában a szerzőt vagy szerzőket sem tudjuk még nevesíteni. A szöveg Budapest-központúsága és a nyelvhasználat jellege mindenesetre szűkíti a kört. A „Kimutatás a párizsi ismeretlen zsidó vértanú emlékműve részére készített dokumentációs anyag visszamaradt részéről” című lista 12. pontjában szerepel a „megilah magyar szövege” is.[9] Feltételezhető, hogy a héber szöveg egy magyar fogalmazvány alapján készült el, azonban ez a szöveg lappang vagy teljesen elveszett. Fordításunk ezt a hiányt pótolja.

 

A szöveg szerkezete

 A szöveg alkotói egy tágabb történelmi, társadalomtörténeti kontextusba helyezve érezték elbeszélhetőnek a magyarországi zsidóság üldözését, ezért az I. világháborút követő évekig nyúltak vissza. Lényegében onnantól, de 1938-tól, az első zsidótörvény bevezetésétől kezdődően explicite is egy egyenes vonalú folyamatnak látták és láttatták a fizikai megsemmisítésig vezető eseményeket. „Az első zsidótörvény indította el a kampányt szisztematikusan, lépésről lépésre a zsidók elpusztítására – a hat évig tartó korszak végére, a virágzó magyar zsidóságra rázárult a sírfedél.”[10]

A történtek összefoglaló elbeszélése hat alfejezetre tagolódik, amelyek időrendben állnak. Ezek tartalma címszavakban a következő:

  1. Ezeréves együttélés és annak megváltozása az I. világháború után, fehérterror és numerus clausus, első zsidótörvény
  2. Területi visszacsatolások és következményük, zsidótörvények
  3. Kamenyec-podolszkiji és újvidéki mészárlás
  4. Munkaszolgálat
  5. Német megszállás, internálások és zsidórendeletek, gettósítás és deportálások vidéken, a budapesti zsidók sorsa, náci lágerek, nyilasuralom
  6. Veszteségek számbavétele, az élet újraindulása, békevágy megfogalmazása

Igen tanulságos azt is áttekinteni, amiről nem esik szó: az embermentés és ellenállás kérdésköre, a strasshofi deportálás; valamint a háború utáni események, beleértve a népbírósági pereket, a jóvátételt és más társadalmi konfliktusokat. A büntetés-bűnhődés témájának kerülése annál is szembetűnőbb, mivel Eszter könyvében ez hangsúlyos mozzanat – ugyanakkor a korabeli közhangulat ismeretében teljesen érthető. A háborús antiszemita propaganda egyik kedvelt toposza volt a „bosszúszomjas zsidó” figurája, ezt idézte fel Németh László is hírhedt szárszói beszédében 1943-ban.[11] A zsidók szerepvállalása a háború utáni igazságszolgáltatásban így is az újabb zsidóellenes erőszakhullám egyik gyúanyaga volt 1945–1946 folyamán.

A párizsi emlékmű előkészítő bizottsága az országonkénti tekercs elkészítéséhez egy hatpontos szempontsort is küldött.[12] Ebben kizárólag számadatokat kértek: a hitközségek és zsidó lakosság „hitleri üldözések előtti” számáról, az áldozatokról, a gyerekeket külön is számszerűsítve, az elpusztított zsinagógákról és zsidó iskolákról. A VI. egység nyitásában épp ezeket az adatokat sorolja fel a szöveg. A statisztikai adatok elsődleges forrásaként a Zsidó Világkongresszus 1945 nyarán elkezdett és 1946 őszén lezárt adatfelvétele szolgált.[13] Ugyanakkor, ahogy már említettük, a Magyar Izraeliták Országos Irodája az 1956. augusztus 5-án kelt körlevelében a vidéki hitközségektől is adatokat, válaszokat kért pontosan ezen kérdésekre.[14]

A szöveg indítása és első két hasábja (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

 

A tekercs nyelvhasználata és illusztrációi

 Nagyon stabil héber nyelvtudás jellemzi a szöveget. Magabiztosan, gördülékenyen használja a szekuláris modern nyelvet, ugyanakkor jól érzékelhető a biblikus és rabbinikus műveltség. Tudatos stiláris eszközként épít be a szövegbe bibliai fordulatokat, amelyek eredeti, „magukkal hozott” kontextusa rendre hozzátesz a mondanivalóhoz.

A szöveget átszövő idézetek három rétegét különböztethetjük meg.[15] Az első réteg Eszter könyve, amely a „műfaji-formai” keretet is adja, azonban az indító mondatok után már csak két helyen tér vissza, bár két hangsúlyos helyen. Az első ilyen „A törvény kiadatott,”[16] fordulat, amely Eszter könyvében a kiirtást elrendelő királyi parancs közzétételénél szerepel, a Megillat Horthyban pedig a Kamenyec-podolszkiji deportálás leírásában, vagyis az első, az érintetteknek már az életére törő rendelkezésben. Ez egy hosszú sort nyit meg, de mindenképp fordulópont. A második idézet egy újabb fordulóponton, a fővárosi zsidóság deportálásának leállításakor jelenik meg: „azt hitték a zsidók, hogy módot kaphatnak szabadulásra és menekülésre”.[17]

A mindenki számára jól ismert szövegpárhuzam, Eszter könyvének használata ugyanakkor nemcsak az egyezésekre irányítja a befogadó figyelmét, hanem kimondatlanul is feltűnővé teszi azok hiányát is, főképp a két történet nagyon is eltérő lezárásában. A Megillat Horthyban ugyanis – szemben Eszter könyvével – az üldözés rettenete nem örömünnepbe fordul át, hanem a legyengült túlélők között folytatódik a halálozás, a halottak eltemetése, a romok helyreállítása vár rájuk, és elmarad az üldözők megbűnhődése is. „1945. január 18-án kihirdettetett az ostromolt főváros, Budapest felszabadulása. És lerombolták a gettó falait, de sok csontváz-ember bár felszabadult, már nem volt ereje felépülni. Múltak a napok és hónapok, de a halál tovább aratott, és sokan estek el rájuk küldött sarlója által. Az életben maradtak összegyűjtötték testvéreik maradványait, és örök nyugalomra helyezték őket.”[18]

A hiány, a kontraszt, a Holokauszt egyedisége épp az egymásmellé állítás által válik hangsúlyossá. Ugyanakkor az ismerős archetípusok használata segít oldani a trauma elbeszélhetetlenségét. A purimi párhuzam – annak ellentmondásossága mellett is – segíthet a veszteségről a megmaradókra átfókuszálni, és a túlélés lelki terhét csökkenteni.[19]

A második réteget további bibliai könyvekből vett idézetek alkotják. Ezekből a leghangsúlyosabb a munkaszolgálat leírása során több helyen is idézett Mózes 2. könyve, vagyis az egyiptomi fogság és kényszermunka szövegei. A munkaszolgálat bibliai „előképét” tehát ebben – a közösség tagjai számára szintén jól ismert – szövegben találja meg a szerző. A hitért vállalt mártíromság előképét pedig Dániel könyve 3. fejezetéből veszi: a Nebukadneccar király által parancsolt tüzes kemencét azonosítva a krematóriumokkal. Siralmak könyvéből, Zsoltárokból, Mózes 5. könyvéből és Jeremiás könyvéből további idézeteket azonosíthatunk: a forrásszövegek közös jellemzője, hogy a zsinagógai liturgiában is szereplő, sokszor hallott bibliai részek, melyek elhangzása akaratlanul is felidézi eredeti kontextusukat is.

A harmadik réteget a talmudi, rabbinikus fordulatok jelentik (Pirké avot / Atyák mondásai, babiloni Talmud Szanhedrin traktátus) – ezek a hagyományos műveltséget jelzik, de a szövegbe már modern módon, irodalmi eszközként épülnek be.

A szöveg írásképe hagyományos. A betűformák sok helyen a kézírás egyenetlenségeit hordozzák, illetve az alkotó alkalmazta a sorvégi megnyújtott betűk hagyományát is, ami azt jelenti, hogy az azonos sorhosszúságokat nem elválasztással, hanem bizonyos betűk (alef, hé, lamed, rés, tav, mem szofit) vízszintes széthúzásával éri el. Központozásra sem használja a modern írásjeleket, hanem egyedül a szof paszuk (mondat vége) jelet. Az új gondolati egység (bekezdés) jelzésére pedig a néhány betűnyi kihagyást, amely szintén a bibliai szövegek kézirati jellegzetessége. Az alfejezeteket az eredetiben iniciálék jelzik, a szövegközlésben ezt római számok beiktatásával helyettesítettük.

Záró rajz a kettős kőtáblával (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

A tekercs két végén, az indításnál és zárásnál két rajz keretezi a szöveget. Az indító kép egy napsütötte ég alatti paragrafus jel, amelynek a hátterében azonban egy villám cikázik át. A szöveg felfogása alapján a dualizmus korát azonosíthatjuk a jogegyenlőség által meghatározott napfényes időszakkal, és az első világháborús vereség nyomán megváltozó helyzetet a vihar első jelével. Az ezeréves békés együttélés időszaka, amelyet a szöveg szembeállít az üldözés korszakával – egy 1956-ra már sokszorosan cáfolt intellektuális konstrukció volt,[20] használata a traumaelbeszélés szemszögéből érthető meg. Ugyanakkor az asszimilációs stratégia valamiféle kritikája is tetten érhető a dualizmus kori állapot jellemzésében: „oly annyira, hogy elfelejtették önmagukat és asszimilálódtak”,[21] főképp, ha a Vészkorszak utáni szilárd öntudat leírásával állítjuk párba: „Magyarország zsidó közössége többé nem szétszéledt nyáj ebben az országban, mert hite és öntudata szilárd a zsidó nép egységében az egész világon.”[22]

A záró rajz a Vészkorszakot követő években állított mártíremlékművek egy jellegzetes motívumát tartalmazza: a kőtáblát, amelynek a leghangsúlyosabb, vagy talán kizárólagos üzenete a 6. parancs.[23] Ez zsidó számozás szerint a „Ne ölj!” parancs. Míg az emlékműveken ez gyakran „kifelé”, a többségi társadalom felé megfogalmazott üzenetként értelmezhető, addig itt – a szöveg zárásával összhangban – egy általánosabb intelemként, valamiféle kétségbe esett békevágyként foghatjuk fel.[24] „Ezért száll imájuk Istenhez, aki van a mennyekben, hogy bocsásson békét világára, és ne fogjon kardot egyik nép a másikra, és ne merüljenek újra háborúba.”[25] Az általános békevágy mögött azonban itt is egy keserű, nemzedékről nemzedékre megerősödött, és a késő ókortól visszatérően megfogalmazott tapasztalat húzódik meg: „Tudja ő, hogy a keresztények minden pusztító eszköze először mindig zsidók vérét ontja ki, és zsidók értékeit pusztítja el.”[26]

Így, bár messze nem Eszter könyvének örömünnepével, de mégis a hagyományba simítva, a visszatérő üldöztetés fájdalmas, ugyanakkor ismerős tapasztalatával zárul a szöveg.

Az abaújszántói emlékmű részlete (Ma a miskolci zsidó temetőben áll.)

Fenti írás a Targum c. internetes folyóirat első számában megjelent tanulmány részlete, amit a szerkesztőség hozzájárulásával közlünk.

Jegyzetek

[1] Bányai Viktória a TK Kisebbségkutató Intézet munkatársa és az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai tanszék oktatója, e-mail: [email protected]; Csősz László a MNL Országos Levéltára főlevéltárosa, e-mail: [email protected]

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Schmelzer Hermann Imrének z”l és Turán Tamásnak a szöveg értelmezésével kapcsolatos javaslataiért, Koltai Kornéliának a fordítás lektorálásáért és Toronyi Zsuzsannának, hogy a felhívta a figyelmünket az 1956-os levelezésre.

[2] A múzeum honlapján található tárgyleírást lásd: http://collections.milev.hu/exhibits/show/365/purim (letöltés ideje: 2022. március 22.)

[3] Lásd „The Eternal Haman” című fejezetet Horowitz, Elliott: Reckless Rites: Purim and the Legacy of Jewish Violence. Princeton: Princeton University Press, 2008. 81–106.

[4] Szövegközlése: Margoliouth, G.: Megillath Missraim, or the Scroll of the Egyptian Purim. Jewish Quaterly Review, 8, 1896. 274–288.

[5] Lásd Sharf, Michal: Megillat Hitler bi-Cfon Afrika. Szifrut Jehudit be-Marokko uv-Tuniszia al mapelet ha-nacim. Lod: Haberman Institute for Studies of Literature, 1988.

[6] MIOK-iratok a párizsi holokauszt-emlékművel kapcsolatban (1956), HJMA VI-6-1-1. A levél csak magyar fordításban őrződött meg, nem tudjuk, hogy az eredetiben is következetlenül használták-e a megilla (egyes szám) és megillot (többes szám) formákat.

[7] Heumann, Johannes: Promoting Global Holocaust Memory in the Era of the Cold War. The Tomb of the Unknown Jewish Martyr in Paris. History and Memory, 27:1, 2015. 116–153.

[8] MIOK 1956-os felmérés a vidéki zsidóság holokauszt alatti emberveszteségeiről és anyagi kárairól, HJMA VI-6-1-3.

[9] MIOK-iratok a párizsi holokauszt-emlékművel kapcsolatban (1956), HJMA VI-6-1-1. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében őrzött levelezés alapján hozzávetőleges képet alkothatunk a Magyarországról kiküldött anyagról.

[10] Megillat Horthy, 3. hasáb.

[11] Karsai László: „Shylock is Whetting his Blade”. Fear of the Jews’ Revenge in Hungary during World War II. In: Bankier, David (ed.): The Jews Are Coming Back. The Return of the Jews to Their Countries of Origin after WWII. Jerusalem: Yad Vashem, 2005. 293–312.

[12] MIOK-iratok a párizsi holokauszt-emlékművel kapcsolatban (1956), HJMA VI-6-1-1.

[13] Pach Zsigmond Pál – Sándor Vilmos (szerk.): A magyar zsidóság veszteségei. Az európai zsidóság veszteségei. Zsidó Világkongresszus Magyarországi Képviselete Statisztikai Osztályának Közleményei, 1. Budapest, 1947. február 15.

[14] A vidéki közösségektől beérkezett válaszokat és mártírnévsorokat lásd: MIOK 1956-os felmérés a vidéki zsidóság holokauszt alatti emberveszteségeiről és anyagi kárairól, HJMA VI-6-1-3 és A MIOK körkérdésére beérkezett veszteséglisták, 1956., HJMA VI-6-1-4.

[15] A Biblia-idézeteknél mindig az IMIT Bibliát vettük alapul, a fordításban is ahhoz igazítjuk.

[16] Eszter 3:15

[17] Eszter 4:14 „Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre (…)”

[18] Megillat Horthy, 13. hasáb.

[19] Carruthers, Jo: Esther and Hitler: A Second Triumphant Purim. In: Lieb, Michael – Mason, Emma – Roberts, Jonathan – Rowland, Christopher (eds.): The Oxford Handbook of the Reception History of the Bible. Oxford: Oxford University Press, 2011. 515–528.

[20] Lásd ehhez a szövegközlés 6. lábjegyzetét.

[21] Megillat Horthy, 2. hasáb

[22] Megillat Horthy, 14. hasáb.

[23] Ilyen emlékművekre példák: Abaújszántó, Szentes, Tab.

[24] Az emlékműveken megjelenő üzenethez lásd: Frojimovics Kinga: „Landmark-stones are the highway toward martyrdom…”. Holocaust Memorial Monuments in Hungary. Studia Judaica, 14, 2006. 120.

[25] Megillat Horthy, 14–15. hasáb.

[26] Megillat Horthy, 14. hasáb.

Címkék:Horthy tekercs

[popup][/popup]