Megcsókolta és sírt: a szerelem ára a halál

Amikor Jákob a Tóra elementáris szerelmi nagyjelenetében megismeri Ráhelt, történik valami sokszorosan zavarbaejtő. Jákob, miután látványosan eltávolítja a követ a kút szájáról, szeme sarkából nézve, Ráhel látja-e, milyen erős, odamegy és megcsókolja a lányt, aztán hangosan sírni kezd. Miért sír, amikor megtalálja, első látásra a szerelmet, az embert, akit élete végéig szeretni fog? VÁJÉCÉ hetiszakasz (1Mózes 28:10−32:3) 

A megcsókolás a megismerkedés pillanatában kissé rámenős módja – minimum – az udvarlásnak, de Ráhelnek nincsen ellenére a jelek szerint. Azonnali, kölcsönös, elsöprő és életen át tartó szerelem születik közöttük a kútnál, valami, ami új korszakot indít az ősanyák és ősapák családtörténetében, mintha ők is tudnák ezt. Ha viszont ez a helyzet, végképp érthetetlen, miért kell csókolózás után bőgni.

Persze, a nagy érzelmi megrázkódtatás révén felszakad két nemzedék fájdalma, hárítása, elfojtása egy különlegesen érzékeny fiúból, aki kezd felnőni és férfivá válni, de mintha lenne ennek a sírásnak előremutató, a jövőbe néző és szorongó vonatkozása is. Rási azt mondja, valamiféle prófécia segítségével meglátja Jákob, hogy ő és Ráhel nem ugyanott nyugszanak majd haláluk után, ő a családi sírboltban, a Mahpéla-barlangban lesz végül eltemetve, szerelme pedig az út szélén, ahol életet ad másodszülöttének, Benjáminnak, és utána meghal a szülésben. Még a halálos ágyán is felidézi majd a Ráhelt hosszú-hosszú évtizedekkel túlélő Jákob azt, hogy egykor ott, az út szélén kellett elhantolnia élete egyetlen igazi szerelmét.

Hogy értsük ezt mi, akik számára a jövő rejtve van, a saját kapcsolatainkra?

Jákob akkor, amikor a szerelem megszületett a Bibliában, az ő és Ráhel szívében, hirtelen alighanem megértette, hogy el fogja veszíteni Ráhelt. Hogy talán túléli ezt a finom, törékeny, érzékeny lányt, talán a fél életét majd nélküle kell újra eltöltenie, hogy lélekben meghal majd vele és többé senkit nem tud majd szeretni. A saját gyerekeit sem, mert vagy nem Ráheltől születtek, vagy, ha igen, akkor is egyedül Ráhelt tudja majd szeretni bennük is. A halottat az élőkben. Jákob rájön, hogy a szeretet ára a veszteség örökös fenyegetése, hogy egészen addig a napig, amíg majd az út szélén eltemeti kedvesét, a veszteség kockázatával fog élni. Azt, hogy a szeretetért fizetett ár a véges emberi életben a veszteség, végső soron a halál. Így érti a Tóra-értelmezés óriása, nemzedékünk nagyja, a liberális ortodox Ráv Shlomo Riskin Rási kommentárját.

Jákob és Ráhel története az ellenpárja Philemon és Baucis mitológiai meséjének, akiknek megadatott, hogy együtt halhasannak meg, egyszerre. Akiknek a lelke összefonódik, mint a hávdálágyertyák szárai, amelyekben egyesül a szombat békéje a hétköznapok alkotásával, vagyis az élet teljességét jelenítik meg, akiknek hosszú, közös múltjuk van, amely a másik távozásával elvész, ők jobbára együtt halnak meg, ha fizikailag esetleg nem is, érzelmileg mindenképpen.

A méltán népszerű gyógyító, egzisztenciális pszichológus, Irvin D. Yalom erről, a felesége elvesztéséről írt könyvet, aki maga is jelentős, felszabadító tudós volt és akivel hatvanöt évet éltek le közösen. Arról a gyászról szól a könyv, a magányról, az elveszett értelemről, amikor meghal a múltunk a legfontosabb tanújának a távozásával, és a jövőnket, ami van még belőle, nincs többé kivel megosztanunk. A szeretet áráról, amelyet mindannyian megfizetünk, amely nagyon nagy ár, és az egyetlen, amely egészen biztosan megéri mégis. Ezért sír hangosan élete legboldogabb percében Jákob.