Lót és Szodoma tragédiája: az ember, aki nem lesz önmagává

Lót mindig arra megy, szegény, amerre a többiek mennek. Ha mindenképpen választania kell, mindig a könnyebb úton indul. Emiatt köt ki a bűnnel teli, halálra ítélt Szodomában. Lót olyan jószándékú ember, aki sosem vált felnőtté, önállóvá, sosem lett önmagává. Ez volt a vétke és a büntetése is. Ábrahám pedig csak megmenteni tudta, megváltani nem. VÁJÉRÁ hetiszakasz (1Mózes 18:1–22:24).

Lótról megtudjuk a Noé hetiszakaszának végén, hogy korán elvesztette az édesapját, fiatalon elárvult és úgy tűnik, Ábrahám, a nagybátyja vette gondjaiba, vagy inkább hozzá csapódott, amikor az utóbbi elindult Háránból, követve Isten szólítását, az ismeretlenbe. Ez, az árvaság és világbéli idegenség hozzájárulhatott Lót sodródásához, ahhoz, hogy nem vált döntéseiben felnőtté. Ment Ábrahámmal és Sárával, akik a hívást követték. Nem tudjuk, hogy az árvák érthető kötődésén kívül apjuk rokonaihoz, összeköti-e még valami Ábrahámmal, tulajdonképpen nem derül ki, mit csinál Ábrahámék mellett a bibliai történetben.

Időről időre el is tűnik belőle, aztán megint felbukkan, amíg Ábrahám nem jelzi neki tapintatosan, hogy lassan el kéne válniuk: unokaöccse immár elég jómódú ahhoz, hogy a saját lábára álljon. Lót a gonosz hírű, de dús legelőjű Szodoma környékét választja, Szodoma lakosa lesz, első önálló döntését az motiválja, hogy – anyagi értelemben – hol tűnik könnyebbnek az élet. Amikor dönteni kell, amikor muszáj, valamerre elindulni, habozás nélkül a könnyebbik utat választja.

Később fogságba esik, Ábrahám szabadítja ki, távolról is gondoskodik róla. Aztán eltűnik Szodoma forgatagában, nem is kerül elő addig, amíg csak küszöbön nem áll a város pusztulása. Ábrahám, amikor a város megmentéséért könyörögve vitázik Istennel, eléri, hogy ha csak tíz igaz is találtatna benne, a város megmenekülne. De nem említi Lótot a lehetséges igazak között, szóba sem hozza az unokaöccsét. Nemigen bízhat benne, bármennyire is szereti, hogy Lót említése meggyőzhetné Istent.

Érdemes összenézni, hogyan fogadja Lót és hogyan Ábrahám a hozzájuk érkező angyalokat a hetiszakasz szövegében. Szinte szóról szóra megegyezik a két leírás, a szöveg jelzi, hogy Lót sokat tanult a vendégszeretetről, az ismeretlen iránti bizalomról és a nyíltszívűségről Ábrahámtól. De az apró különbségek is beszédesek. Lót, amikor észleli vendégeit, udvarias meghajlással köszönti őket, mint Ábrahám, de nem szalad eléjük, a házába hívja őket, de vacsorát előszörre nem ajánl fel nekik.

Lót sokat tanul, de semmit nem tesz belsővé, lemásolja Ábrahám formális gesztusait, de minden belső meggyőződés nélkül. Egyáltalán nem rossz ember, de híján van minden szellemi és erkölcsi önállóságnak.

Ezért ismétli meg Noé sorsát, a pusztulás utáni összeomlás, az alkoholizmus és a belőle következő, a kontrollvesztésből eredő újabb tragédiák tekintetében egyaránt. Az alkoholizmus mind a kettőjük esetében az erkölcsi számonkérhetőség, a tudatosság teljes felszámolódásához vezet.

Ábrahám felelős árva unokaöccséért, és elég messzire megy, a testi épségét is veszélyezteti, hogy biztonságban tudja. Amiben nem tud neki segíteni, az a stabil kötődés erejének megtapasztalása, amely erőt ad az önállóságra. Pátyolgatja Lótót, de nem segíti felnőni. Elküldi, amikor elengedő vagyonra tesz szert, de nem segíti hozzá a szellemi, erkölcsi felnövéshez. Noé és Lót megindító tragédiája világossá teszi, hogy ez elengedhetetlen. A súlyosan sérült kötődésű Lótokat felelősen, biztonságosan, önállóságra képessé téve szeretni és így elengedni a legnehezebb és a legfontosabb érzelmi feladataink közül való. A világ sora múlik valamekkora részben rajta, sikerül-e.

Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője