Jill Jacobs: A „Tikkun Olam” története

Talán nincs még egy olyan kifejezés, melyet progresszív zsidó körökben egyidejűleg annyira szeretnének és utálnának, mint a “tikkun olam”.

Ez a kifejezés, melyet általában a „világ helyreállításaként” fordítanak, egyesek számára motivációt jelent, hogy bekapcsolódjanak a társadalmi igazságosság előmozdításáért folyó munkákba, míg mások szerint a kifejezés olyannyira túlhasznált, hogy ma már gyakorlatilag nem jelent semmit.

Jómagam kamasz koromban találkoztam ezzel a fogalommal. Tudtam, hogy a zsidók részt vettek mindenféle politikai akciókban, s akkoriban a tikkun olam  kb. annyit jelentett, hogy karácsonykor meleg levest osztottunk, vagy ruhát és konzerveket gyűjtöttünk a szegényeknek. Egyetemen már találkoztam olyan – magukat kimondottan szekulárisnak tartó – zsidókkal, akik számára a zsidóság egyenlő volt a tikkun olam-mal, mely pedig a radikális politikával volt egyenlő. A rabbiképzőben pedig azzal küszködtem, hogy megértsem azokat a misztikus szövegeket, melyekben a tikkun olam az összetett Isteni egység helyreállítási folyamatát jelentette.

A tikkun olam mára már a „cool” zsidóság központi elemévé vált, a kifejezést mindenki használja, Bill Clintontól az afro-amerikai baptista prédikátorig, s kb. mindent jelent, a Tóra-tanulástól az önkéntes szociális munkán és az Izrael államnak való adománygyűjtésen keresztül, a palesztin állam létrehozásának támogatásáig. Találkoztam már olyan zavarba ejtő utalásokkal, hogy a “tikkun olam profetikus értékei” vagy a “tikkun olam parancsolata”. Mivel egy poszt-biblikus kifejezésről van szó, a tikkun olam ugyanúgy nem szerepel a prófétai könyvekben, mint ahogyan nem tartozik a micvák (parancsolatok) közé. Ám mivel ezt a fogalmat leginkább a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettséggel – különös tekintettel a jótékonykodásra –, és az önkéntességgel azonosítják; a tikkun olam tartalma összeolvadt a cedaka-val (szegények anyagi támogatása), a g’milut chaszadim (szerető jóság) cselekedeteivel, és a cedek (igazságosság) fogalmaival.

Mivel a tikkun olam kifejezést olyannyira kitágították, hogy vonatkoztatható bármilyen olyan cselekvésre vagy hitre, mely a kifejezést használó értelmezésében hasznos a világ számára, egyes zsidó társadalmi aktivisták és gondolkodók már egyáltalán nem kívánják használni a kifejezést. „A Tikkun Olam helyreállítása” [Judaism 50:4] című esszében, Arnold Jacob Wolf, aki arról panaszkodik, hogy a zsidóságot lassacskán kizárólag a haladó politikával azonosítják, ezt írja: „véleményem szerint mindez azzal kezdődött, hogy eltorzították a tikkun olam jelentését. Egy tanítás, mely eredetileg a kompromisszumról szólt, a rabbinikus törvények pontosításáról, visszanyeséséről és humanizálásáról, továbbá Isten Világának misztikus újra-összerakásáról, nos ez a furcsa, csak félig megértett fogalom egy óriási ernyővé vált, mely alá beállhat bárki, aki valamilyen morális aggodalommal, vagy pitiáner politikai csodaszerrel rendelkezik.”

Ahelyett azonban, hogy a tikkun olam kifejezést egy az egyben kidobnánk, vagy – ahogyan egyesek javasolják – egy húszéves használati moratóriumot hirdetnénk, magam részéről inkább azt tartom célszerűnek, hogy szőjük össze azt a négy jelentést, melyet a zsidó történelemben lefed ez a kifejezés: nevezetesen, az Örökkévaló birodalmának eljövetelével kapcsolatos várakozást, mint ahogyan az Alenu kezdetű imában megjelenik; a fizikai világ megőrzésére való midrási felszólítást; a társadalmi rend megőrzésének rabbinikus vágyát; valamint azt a luriánus meggyőződést, hogy mi magunk helyre tudjuk állítani az Isteni tökéletességet. Az általam javasolt meghatározás valahol félúton van aközött, hogy a tikkun olam-ot csak egy nagyon konkrét teológiai vagy jogi folyamatként határozzuk meg, vagy pedig úgy használjuk, hogy beleértsünk minden társadalmi cselekvést, vagy a társadalmi igazságosságért folyó bárminemű munkálkodást.

A kifejezés története

A tikkun olam kifejezés egészen a 2. századig nyúlik vissza, népszerűsége, mint vallási fogalom, az elkövetkező századokban hol felívelt, hol lehanyatlott. Mind tartóssága, mind a pillanathoz alkalmazkodó fogalmi rugalmassága egyaránt lenyűgöző. Más közismert zsidó fogalmakkal szemben, mint például a salom, a sabbat vagy a cedek, a tikkun olam  kifejezés nem szerepel a Bibliában, és a Talmudban is csak egy-két óvatos megfogalmazásban. Mégis, sokak számára ez a kifejezés a zsidóság egyik de facto pillérévé vált.

Magukat a szavakat nem lehet egykönnyen lefordítani. A “t-k-n” héber igét általában úgy fordítják, hogy „megcsinál” „megjavít”, de azt is jelentheti, hogy „megalapít”. Mint látni fogjuk, ezek a szavak sajátos környezetükben különböző tartalmakkal telítődnek. Az „olam” szót általában világnak fordítják, de jelenthet örökkévalóságot, különösen a bibliai és egyéb nagyon korai szövegekben. Így a „l’olam,” szó a Bibliában, valamint a liturgikus, illetve a modern héberben egyaránt azt jelenti „örök” (örökké tartó). Az olam kifejezés, még amikor a fizikai világra utal, akkor is hordoz valamiféle állandóságot. Ezekhez a bonyodalmakhoz még hozzátehetjük, hogy nem mindegy, hogy a tikkun olam „olam-ja” milyen „világra” is utal. Egyes esetekben ugyanis a fizikai világra utal, máskor a társadalmi világra, s megint máskor a megvalósult Isteni világ álmára. Mindezek a kérdések egyaránt bonyolulttá és jelentés-gazdaggá teszik a “tikkun olam” kifejezést.

Alenu: az Isteni Királyság létrehozása

A tikkun olam  kifejezés legkorábban a valószínűleg a 2. században keletkezett Alenu imában szerepel. Az eredetileg a Ros Hásánái liturgiához tartozó ima ma az összes napi liturgia záróimája. A – valószínűleg a 13. századra datálható – változtatás, mely által az évente egyszer elmondott ima átkerült a napi (azon belül is, a háromszor elmondott) imák közé, önmagában is tanúsítja, milyen erősen rezonálhatott ez a kompozíció sok-sok nemzedéknyi zsidó számára.

Az Alenu első része Isten hatalmasságáról beszél, és az Isten, illetve a zsidó nép közötti sajátos viszonyról. A második rész pedig bevezeti azt az ígéretet, hogy az Isteni hatalom idővel betölti majd az egész világot. Ebben a második részben található a sor: “l’taken olam b’malchut Saddai” – „hogy a világot a „Mindenható birodalmára alapozd”.

Hogy megértsük a “l’taken olam” kifejezés jelentését vissza kell lépnünk, és megvizsgálnunk azt a kontextust, amiben megjelenik. Mint említettük, az Alenu második része Isten végső uralmának ígéretével foglalkozik. Közvetlenül a tikkun olam fogalmának bevezetése előtt a szöveg annak az időnek az eljövetelét reméli, amikor „a bálványokat eltünteted a földről, és a hamis istenek mind kivesznek.” Közvetlen a tikkun olam ígéretét követően pedig, azt kívánja a szöveg, hogy jöjjön el az az idő, amikor „minden hús és vér Nevedet említi”. Az Isteni uralom győzelme azt feltételezi, hogy megszűnik az ellenállás minden porszeme.

Mai pluralista fülünknek más vallások elutasítása intoleránsnak és térítőnek tűnhet. A legtöbb mai zsidó, aki számára értekkel bír a tikkun olam kifejezés, nem is úgy értelmezi ezt a terminust, mint felszólítást arra, hogy mások is a Zsidók Istenét imádják.

Némi vigaszt nyújthat, ha az Alenu szövegét – persze a maga történeti kontextusában – viszonylag univerzalisztikusan értjük. Ezen ima bibliai ihletése nem abban áll, hogy ismételten felszólít a bálványimádók és ezek oltárainak elpusztítására, hanem inkább abban a viszonylag radikális ígéretben, amely Ézsaiás 56:7-ban található: „Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában; egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hívatik minden népek számára!”

Persze az ilyen apológiák csak részben meggyőzőek. Mi több, az Alenu ima arroganciája az egyik oka annak, hogy bizonyos közösségekben – beleértve azt, ahol magam is imádkozom – nem is mondják ezt az imát hangosan, és végképp visszautasítják azt a vidám, „kihirdetős” hangnemet, ahogyan megnyomják az ima végét. Egyes reform és rekonstrukcionista közösségekben már át is írták a szöveget. De ha függetlenítjük magunkat a bálványimádás konkrétumaitól, vagy feltételezzük, hogy más vallásokban nem a bibliai vagy a korai rabbinikus értelemben vett „bálványimádás” folyik, akkor ebben az imában felismerhetjük azt, hogy a „világ megjavítása” annyit jelent, hogy az Isten jelenvalóvá válik a világ minden szegletében. A mi felfogásunkban Isten ilyetén való megjelenésének nem feltétele más vallási gyakorlatok felszámolása, sokkal inkább csak az, hogy mindezekben felismerjük a valódi Isteni tulajdonságokat.

Egyik kommentárjában a tizenharmadik századbeli spanyol liturgiatudós, David ben R. Josef Abudraham kifejti, „Mikor a tisztátalanságot eltüntetik a világból, akkor szerte a világban visszatér az Isteni jelenlét, és helyreáll a világ rendje” [Seder Tefillot Rosh Hashanah, Dibbur HaMathil “Al ken”]. Modern kontextusban úgy tudjuk átültetni a tisztátalanság eme fogalmát, hogy azt mondjuk, a tikkun olam eredményeként eltűnhetnek az olyan „tisztátalan” – az isteni jelenlét kiterjedését akadályozó – jelenségek, mint a szegénység és a diszkrimináció.

Fordította: Csillag Gábor

Forrás: www.pilpul.net