Isten és a rasszizmus: kikből lesznek szentek?
Azután, hogy a múlt héten kiderült, majdhogynem senki nem jut be Izraelbe a pusztai nemzedékből, eléggé visszafogott volt a jókedv Izrael népe között. A kétségbeesés, a reménytelenség okaként Mózest jelölte meg egy Kórah nevű ember, aki fennhordta az orrát, azt hitte, különb a többieknél, pedig korrupt volt. Ő volt a korrupt elit főembere. Koráh hetiszakasz (4Mózes 16:1–18:32).
Azt, hogy korruptnak nevezték az elégedetlenkedők – több százan voltak – onnan tudjuk, hogy Istenhez szólva azt mondta, hogy sosem bántotta őket, nem vett el tőlük semmit. Jonathan Sacks volt brit főrabbi ennek kapcsán meg is jegyezte, hogy talán ez volt az első eset a világtörténelemben, hogy valaki ellen végigvisznek egy fake news propagandakampányt. Ezt ugyan nem maga Kórah terjesztette, de azért Mózesnek védekeznie kellett, még úgy is, hogy nem hangzott el nyilvános számonkérés. Kórah azzal támadt, hogy a zsidók igenis a világ legtökéletesebb, leghibátlanabb népe, akik mind, egytől-egyig, szentek, rajtuk senki semmit nem kérhet számon, Mózes csak ne parancsolgasson itt Isten nevében.
A 20. század legnagyobb Tóra-tanítója történetesen nő volt, Nehama Leibowitznak hívták. Ő írta Kórahról és híveiről: „Úgy értelmezték a Szentséget, a kiválasztott nép szerepét, amelyet rájuk osztott Isten, mint felsőbbrendűséget és privilégiumot, noha Isten valójában külön feladatokra, kivételes felelősségvállalásra hívott mindezzel.”
Kórah érthető vigaszt kínált a kétségbeesett népnek: Ti mindenkinél különbek vagytok, mert zsidónak méltóztattatok megszületni és ezzel le is tudtátok az életet. Ez a teljesítmény igazol Titeket akkor is, ha egyebetek sincsen, és minden rossznak, ami Veletek történik, mások az okai, nem Ti, hiszen Ti egytől-egyik szentek vagytok, akiknek megadatott, hogy láthassák Istent. Mózes viszont tudja, hogy a szentség több egyszerű állapotnál. A szentség esély. Ahogy a mindennapi áldásokban áll: „Áldott vagy Te, Örökkévaló, Világ Királya, aki megszenteltél bennünket parancsolataiddal.” Adtál esélyt jól élni, felismerni minden percnek a súlyát és a lehetőségeit.
A rasszizmus fantáziátlan és önbizalomhiányos. Biztosra akar menni. Isten azonban hisz a zsidó népben mindannak ellenére, amit művelnek éppen. Tudja, hogy betölti majd a hivatását, hogy a népek fénye legyen és nem menekül előle végül hamis önelégültségbe. A Tóra nem hízeleg a zsidóknak, egyáltalán nem mutatja őket egységesen rokonszenvesnek. Sőt. Mert egyetlen nép van a népek között, melynek esetében a rasszizmus önellentmondás volna. Ez a zsidók népe, a választott nép, melynek dolga van, hiszen létezésének önmagában semmi értelme nem volna. Aki zsidóként rasszista, az nem zsidó többé.
A Tóra szerint rasszizmus azok önvigasztalása, akik kétségbe vannak esve, akik szánalmasan félnek a jövőtől és nem mernek belevágni a zsidóság valódi kalandjába. A rasszizmus csak az egyiptomi nemzedékek félelme és csalódottsága, amit Kórah mégiscsak vígasznak is szánt azoknak, akik akkor nem léphettek be az Ígéret földjére. Nekünk jobb, valóban jövőt ígérő vígaszt kell találnunk. Ezért sürgeti Ézsaiás próféta: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” (Ézsaiás 11,41). Sokan szorulnak körülöttünk a rasszizmusnál különb vígaszra, érdemes megpróbálnunk segíteni nekik és magunknak. Mert a látszat ellenére nem olyan rossz azért a helyzet.
Jó szombatot!
A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője
