Hogyan tanít a Tóra? Ismeretek vagy „kompetenciák”? Rási és Jákob akáciafája

Van úgy, hogy érdemi változásra csak nemzedékek hosszú során keresztül van mód, hogy az, amit teszünk, nem közvetlenül hoz bármilyen változást, csak az igényét teremti meg későbbi korok, a gyerekeink nemzedéke számára. Ezt tanítja Rási és a midrás Jákob akáciafáiról szólva.

Most, amikor eljön az ideje a pusztai szentély felépítésének, attól sem lepődnénk meg, ha anyaghiánnyal küzdene, a sivatag közepén vándorolva, Izráel közössége. De van minden, ami csak kell Frigysátor-építéshez. Van például akáciafa, mert az is kell a Tóra instrukciói szerint, ahogy a hetiszakaszból kiderül.

Arra, hogy honnan van kéznél helyből már akácia is, Rási felel, mint mindenre szinte, a midrást idézve, amely szerint Jákob akáciafákat ültetett, még a kezdet kezdetén, Egyiptomban, utolsó éveiben, mert ő már előre tudta, természetesen, hogy most majd, ebben a hetiszakaszban, szükség lesz rájuk.

Ez, hogy előre tudta, az egyik lehetőség. Kicsit „puhább” értelmezés szerint nem tudta biztosan, de arra gondolt a midrásbeli Jákob, hogy ültetni, elindítani valamit, engedni és segíteni megszületni, olyasmi, ami önmagában is jó és sosem lehet tudni, nem lesz-e tényleg jó később valamire. A tudomány is így dolgozik, kérdései jó esetben tiszta, öncélú érdeklődésből erednek, a világ megértésének vágya fűti őket. Aztán menet közben, gyakran kiderül, hogy még jók is lehetnek valamire a kérdésből eredő belátások. Az ilyesmit soha nem lehet előre tudni, ha a tudomány szabadsága elvész, kíváncsiságát felszámolják, a technika szolgálólányává válik, annak szomorú következményei lesznek. A legtöbb dolgot előre tudni nem lehetséges és nem is kell. Elég figyelni, kérdezni, ültetni, ahogy a midrás öreg Jákobja tette.

Ezért nem érdemes kizárólag ismereteket tanítani általában sem, a tájékozódás képességét érdemes tanítani, előre megírt versértelmezések helyett az olvasás művészetét, a nyelv iránti érzéket, a problémalátást általában. A zsidó nevelés intézményeiben nem az ünnepek tételesen felsorolt háláháit, a szombati tiltások listáját, ehelyett személyes és közösségi viszonyt kell segítenünk kialakítani a hagyományhoz, részben azzal, ahogyan élünk. Elültetni a judaizmus szellemét a világra nyíló tudatban és pszichében.

Az, ha kisebb közösségekben megtanulunk figyelni egymásra, vagy, elsőre, legalább valahogy elviselni egymást, lassan, fokozatosan, megváltoztathatja egy teljes társadalom minőségét. Nemzedékek alatt, mint Jákob akáciafái, amelyek beépültek a Frigysátor anyagába.

„Az, ami most történt, középtávon lesz igazán fontos, és elsősorban nem a politikában, hanem a társadalom szövetében. A tüntetők leginkább diákok. Tíz év múlva ők lesznek azok az orvosok vagy ügyvédek, akik a döntéshozók körmére néznek, képviselik a náluk kevésbé befolyásosak érdekeit. Ez fontosabb, mint a miniszterelnök személye. Egy év múlva mindenki azt fogja gondolni, hogy az egész nyomtalanul eltűnt, pedig a mélyben dolgozik tovább” – nyilatkozta a nagyszerű izraeli novellista, Etgar Keret Izrael társadalmáról tizenhárom éve. De igaz lesz mindannyiunkra egyszer. Még akkor is, ha jobbára nem az szüretel, aki ültet. A fák lassan nőnek, de hosszú életűek.

Minderre Gabriel Greenberg fiatal amerikai liberális ortodox rabbi hívja fel a figyelmet, egy organikus farmerkedést tanító program alapítója.

Jó szombatot.

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője