Hogy építsük és szilárdítsuk meg biztonságérzetünket?

Jom Kipur, Kol Nidré este van. Az év legfelemelőbb és legfélelmetesebb perceit éljük át most együtt. A csillagos ég alatt könyörgünk az Örökkévalóhoz, akárcsak őseink tették többezer évvel ezelőtt. Ugyanakkor egy 21. századi modern zsidó oktatási intézmény falai és ablakai vesznek körbe bennünket. Felettünk a végtelen múlt, mellettünk a stabil pilléreken álló jövő.

Az elmúlt évben sokat beszélgettem hittestvéreimmel arról, hogy mi a legzavaróbb a járvány okozta nehézségekben. A válaszok egybehangzóak voltak: a bizonytalanság. Az, hogy nem lehet tudni, mi lesz holnap. Én pedig azt gondoltam magamban, milyen szerencsés emberek, hogy a járvány előtt tudták, mit hoz a holnap… Persze kiszámíthatóbbak voltak a napok, könnyebb volt tervezni egy nyaralást, vagy éppen egy istentiszteletet. De a mindennapok rutinjának gyakorlása hamis biztonságérzetet ad, mintha tudnánk, mi fog történni velünk.

A héber bitachon szónak  két jelentése van. Egyrészről jelenti a biztonságot, másrészről pedig bizalmat. Minél bizonytalanabb a világ körülöttünk, annál nagyobb szükségünk van a bitachonra, mindkét értelmezésében. De vajon hogy érjük ezt el? Hogyan ne uralkodjon el rajtunk a negatív életérzés, amikor kilátástannak tűnik a világ? Hogy építsük és szilárdítsuk meg belső biztonságérzetünket és hitünket, miközben a külvilágtól nap mint nap ellentétes impulzusok érnek bennünket?

A válasz abban az alaptézisben rejlik, miszerint a zsidóságban a hit nem a biztosság érzését adja számunkra. Sokkal inkább erőt és bátorságot nyújt ahhoz, hogy megküzdjünk a bizonytalansággal. Imáink elmondásával magunkat is erősítjük abban, hogy jó döntéseket hozzunk, hogy legyen erőnk megküzdeni a nehézségekkel, és ráébredjünk, mennyi minden jó is történik velünk, amiért köszönetet mondhatunk az Örökkévalónak.

Bitachon: hit és biztonság. Törékeny elemei életünknek. Bizonytalan és kiszámíthatatlan körülöttünk minden: a gazdaság, a politika, az egészségügy, a tudomány, az oktatás, természeti csapások, terrorizmus, és még sorolhatnám. Mégis hogyan tudjuk erősíteni önmagunkat? Milyen forrásból kellene táplálnunk a biztonságérzetünket?

Beros hásáná jikatevu, ubájom com kipur jéhátému. Kámá jáávrun vekámá jibáréun, mi jihje umi jámut, mi bekico umi lo vekico, mi bámájim umi báés, mi báherev umi báhájá, mi bárááv umi bácámá, mi báráás umi bámágéfá, mi báhániká umi biszkilá. Mi jánuáh umi jánuá, mi jisákét umi jitáréf, mi jisálév umi jitjászár, mi jéáni umi jéásér, mi jisáfél umi járum. Utesuvá utfilá ucdáká máávirin et roe hágzérá.

Újév napján lesz megírva és Jom Kipur-i böjt napján lesz megpecsételve, hányan múlna ki és hányan születnek meg, ki marad életben és ki fog meghalni, ki a maga idejében és ki idő előtt, ki a vízben és ki a tűzben, ki kard által és ki ragadozók által, ki éhségben és ki szomjúságban, ki földrengésben és ki járványban, ki megfojtva és ki megkövezve? Kinek lesz nyugta és ki kel vándorútra, ki él majd csöndben és ki hányattatik, ki él békében és ki szenvedésben, ki szegényedik és ki gazdagszik meg, ki alacsonyodik és ki emelkedik fel?

A választ évről évre, minden nagyünnepen elmondjuk: tsuvá, tfilá, cádáká. Nehéz lefordítani, hiszen ezek nem csupán szavak, de örök értékű irányelvek, melyekre mindig támaszkodhatunk és évezredek óta  jó úton tartják a zsidóságot.

A tsuvá szó a nagyünnepi szövegkörnyezetben megtérést jelent, vagyis az önvizsgálat folyamatát, amikor számot vetünk rossz tetteinkkel és megbánjuk őket. Ez által leszünk jobb emberek. Azonban a tsuvá szó szerinti jelentései: visszatérés és válasz. Visszatérünk időben a múltba, a gyökerekhez. Visszatérünk a kiindulóponthoz, hogy tisztán lássuk, hogy jutottunk el a jelenig. Ezen a módszeren alapszik számos modern lelki problémákkal foglalkozó tudományág, őseink azonban már évszázadokkal ezelőtt alkalmazták. A múltbéli események értelmezése és feldolgozása elengedhetetlen eleme a jövő építésének. Érzelmi szempontból is nagyon fontos a megemlékezés hittestvéreinkre és eseményekre, jóra és rosszra egyaránt.

A tfila szó jelentése a gyakorlatban: ima. Tágabb értelemben ide tartoznak azok az intellektuális tevékenységek,  gondolkodás, olvasás, tanulás, melyek feltöltik lelkünket. Az imádkozás itt egy kapcsolódási folyamat az Örökkévalóhoz, amely mindig velünk van, néha erősebben, néha gyengébben. Fontos, hogy időt fordítsunk önmagunkra, a lelkünkben lezajló folyamatok, reakcióink, változó érzelmeink értelmezésére. Az imádkozás mindezeknek teret ad, és ezzel az önismeret egy sokkal magasabb szintjére emel bennünket.

Elérkeztünk a harmadik elemhez: a cedákához. Ez a folyamat már nem önmagunkra irányul. A cedáká szó jelentése adomány. A zsidó értékrend alapja, tórai törvények bíztatnak bennünket arra, hogy támogassunk másokat, elsődlegesen a rászorultakat. A cedaka szó rokon a cadik szóval, amely igazat, igazságosságot  jelent.

A három folyamat, tsuvá – visszatérés a múltba, tfilá – lelki kötelék Istennel és önmagunkkal a jelenben, és a cádáká – a jótékonyság, ami meghatározza jövőbeni tevékenységeinket. Ez a hármas együttesen képes megerősíteni bennünk a mindannyiunk által vágyott bitachon, a belső biztonság és stabilitás érzetét, amely még a legbizonytalanabb időkben is erőt ad nekünk, hogy legyőzzük az előttünk álló  nehézségeket. Ehhez kérem most az Örökkévaló áldását.

(Elhangzott jom kippur előestéjén a Frankel Leó úti zsinagógai körzet által a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola kertjében rendezett istentiszteleten.)