Hanuka: A polgárháború megszentelése és a globalizáció elleni lázadás csodái

Elgondolkodni a csodák idején: a Hanuka története, ahogy még sosem gondoltál rá.

Majd huszonkét évszázada Antiochus – a magát földre született istennek képzelő – Epifánész, pogány, bálványimádó uralkodó erőszakkal homogenizálni akarta birodalmát. Betiltotta a Tóra tanulását, a jeruzsálemi templomot idegen rituálékkal beszennyeztette. Őseink a monoteizmusuk miatt és nevében ellenálltak, és bár kevesen voltak, győztek. A háború legfőbb motívumaként újraavatták a pogányság által beszennyezett Szentélyt, az ünnep az (újra)avatás idején bekövetkezett csodáról kapja a nevét és megünneplésének formáját. Nyolcnapos ünnepünket nyolc plusz egy ágú chanukiába helyezett mécsesek gyújtásán kívül pörgettyűvel (szevivon, trendeli) és transzzsírokkal különböző szinten telített ételekkel ünnepeljük. A legkönnyebben megtartható ünnepünk, mert csak gyújtani és nézni kell. Elvileg egy fényt, de ezen az ünnepen még az ateista zsidó is “szigorít”.

Máj Chánuká? De “mi is az a chanuka?” – hangzik a kérdés a legfőképp a szombattal foglalkozó talmudi traktátusban. Kritikus szemmel nézve a válasz nem gyerekeknek való, de az is kérdés, hogy mi el tudjuk-e fogadni 2017 Budapestjén? A történelmi helyzet módfelett bonyolult, izgalmas, és sokak számára meglepő lehet, hogy kik állnak szemben egymással, és melyikük mi ellen harcol pontosan.

1. Mit adtak nekünk a görögök?

A Chanuka egy globalizációs törekvés elleni lokális ellenállást jelentett, ahol a fundamentalista, konzervatív Makkabeus erők a megszálló elnyomókon túl a komprádor, kozmopolita, globalizált (hellenizált),  (ex)hittársaik, vagyis a többi zsidó egy része ellen is felkeltek. A perzsák és rómaiak satuja által szorított Szeleukida, nagysándori töredék utód-birodalom egységesítési törekvései öltöttek furcsa és már-már kényszeres formát. Ezen törekvések elleni lázadás története a chanuka.

A (polgár)háború évtizedekig is eltartott a felavatás (chanuka) után még, de végül is a Hasmóneus papi család vezette oldal győzedelmeskedett. Ebben igen nagy szerepet játszott a birodalom többfrontos háborúja, amiért erejének oroszlánrészét kénytelen volt a külső határokra összpontosítani.

A rabbinikus bibliai kánonba fel nem vett Makkabeusok könyve tanúsága szerint, a háború folyamán a szent háború és mártíromság fogalmai bevezettetnek, és azóta is hosszú árnyékot vetnek az ábrahámi vallásokra. Érthetetlen módon, a chanukakor ünnepelt győztesek utódai, a különben görög neveket viselő kohaniták (Hürkanosz, Jannosz, Jánnáj, Aritsztobulosz), áthágva egy több száz éves tabut, dinasztikusan rendezkedtek be a dávidi trónon, később hódító háborúkat is folyatattak, Ézsau földjén délen, továbbá Galileában és Szamáriában, északon is, lerombolva a szamaritánusok szentélyét. A világtörténelemben először még erőszakos térítésekbe is fogtak. Belviszályaik és trónharcaik következményeképp hívják be saját maguk a későbbi pusztítóinkat, a rómaiakat, megint csak azok utódai, akiket most megünnepelünk. Az utolsó Hasomóneus leszármazott királynőt egy erőszakkal megtérített Iudemai gyermeke, egy bizonyos Heródes – a Szentélyt grandiózussá, a világ 8. csodájává átépítő, többek között, önnön zsidósága elismerésért állandóan küzdő pszichopata király – a férje, ölette meg. A Hasmóneusokat nem kedvelték a rabbik sem a fent említett trónbitorlás, sem a rabbik időnkénti üldözése miatt. Helyettük a misnában, talmudban inkább az olaj csodájáról beszélnek. Ellenérzéseik egyik jeleként a könyvüket be sem vették az általuk szerkesztett kánonba. A Makkabeusok könyve pedig a győzelmekről és a mártíromságról beszél és szinte semmit az olajról és az azzal megesett csodáról.

2. A hanuka a karácsony ellen, és a makabeus cionisták

A chanuka villanása, az utolsó fényjel a harcos zsidóság részéről, ami pozitív végkifejletet produkált, ezért szeretjük annyira. De sikerének és come back-jének titka a cionista mozgalom harcias zsidók iránti rokonszenvében, és a már gettókon kívül került, elvegyülten élő zsidóságnak az egyre kommerszebb karácsonnyal való szembesülésében keresendő, annak mintájára és ellensúlyozására „hoztuk helyzetbe”. Az, hogy a cionizmus önazonosság és mintakeresés közben miért a makkabeusokat találta meg (és lett belőlük Izraelben “macho” sör-brand nevének ihletője is) érthető, bár az, hogy ez a modern, kezdetben hitehagyottak által dominált mozgalom egy vallási ok és cél miatt kitört szinte öngyilkos háborúban mennyire találhatott érvényes mintát, már felvet néhány kérdést. De az a csavar sohasem fért a fejembe, hogy a mindenáron a hellenizáltság ellen küzdő közösség fegyveres és kultúrkampfja mint “brand”, hogyan mosható, hozható össze a XIX. század végén, a megújuló,100%-ban pogány görög mintára építő, nemzetközi olimpiai mozgalom zsidó (al)verziójával a Makkabiával?!

A chanuka és karácsony közötti rivalizáláson kívül, a “de minálunk bezzeg…”-en, dáfke antikarácsonyon, és a hanukai kultúrkampfon kívül van még egy megroppanthatatlan kapocs chanuka és karácsony között, amely kifejezetten összekapcsolja ezt a fényünnepet amazzal. A Talmud bálványimádásról szóló traktátusa (Ávodá Zárá 8a) is összekapcsolja a chanuka kialakulását már az első emberrel, Ádámmal, aki a napok rövidülése láttán az isteni büntetés beteljesedését vélte felismerni. Amikor megtudta, hogy ez csak a világ szükségszerű rendje, nagy hálaünnepet tartott. Azaz a mostani chanuka előtt már volt egy ősi chanuka, és a mostani csak pont ugyanarra az időszakra esett, amelyet Ádám is mindig megünnepelt, és majd mindenhol a pogány világban “eltorzulva”, de fennmaradt. A római ünnepet, amely az őszi vetés után következett, Szaturnálianak hívták, december 17-23 közé esett. Népszerűsége, kedves, ajándékozó volta miatt hajolt meg előtte a kereszténység is, amikor ennek az igen kedvelt ünnepnek az idejére, decemberre datálta – “tudatosan” tévesen – Jézus születését is. Így kerültek, egy pogány ünnepnek köszönhetően, versenyhelyzetbe, a chanuka és a karácsony, és emiatt „rivalizálnak”. Többek között ezek a történelmi okok bújnak meg  a chanuka átütő sikere mögött, ez magyarázza, hogy a hagyománytól eltávolodott, “hellenizált” zsidók tömegeinek szintén kedvenc, vagy néha – sajnos – egyetlen ünnepévé vált.

3. Lázadás a globalizáció ellen

Harmadik oldalról nézve, érthető oka van a chanuka megmaradása és fennmaradása mögött, míg tucatnyi más posztbiblikus ünnep el- és kiveszett.

Az  összes nem tórai ünnep közül azért emelkedhetett ki és vált belőle nagy szimbólum, mert az üldöztetés egyik fontos típusa, és az ellene vívott küzdelem megtestesülése. A másik üldöztetés és az afeletti győzelem mintáját a purim adja. Az egyik esetben meg akarnak semmisíteni minket, a másik üldöztetés a testedet meghagyja, csak a lelked kell neki. A XX században mind a kettőre volt példa, ezért ezt nem is kell túlmagyarázni.

Zsidóként, magyarként, többszörösen távol “Rómától”, „Moszkvától”, “New York”-tól, a „provinciák” hagyományának, a globális falu(szél) tradíciójának hordozójaként, sokkal sikamlósabb felemlegetni / szóba hozni a soft power, a “korszerűség”, a divatosság, a progresszivitás vélemény és- kultúr-diktatúráját, amely legtöbbször belülről olvaszt fel közösségeket. Pár generáció alatt az egyén vagy egy közösség kivetkőzéséhez és kiüresedéséhez vezethet. Anno a hellenizmus ereje mindent lehengerlő volt. A legtöbb – görög minta szerint – szakállt növesztő, és sokszor pótmegoldásként gyermekeinek görög rabszolga tanárt beszerző rómaitól, a mai Pakisztán és Afganisztán első (tógás) Buddha-ábrázolásain át a jeruzsálemi gymnasion meztelen, a fitymáját visszakozmetikáztatott zsidójáig mindenhol ez az erő búvik meg. És ugyanígy, ki tudja ma már, mi volt Egyiptom hajdani egyiptomi neve, és hogyan hívták régen Föníciát vagy Mezopotámiát az akkádok, babilóniaiak, sumérek, az ott élők? Megannyi elveszett, nagy helyi hagyomány.

Ma a másik “barátságos” civilizáció, másképpen, hasonló tarolást végez. Ma a kb. 7000 nyelvnek messze több mint a fele halálra van ítélve, miközben a jordán beduintól az amazonasi dzsungelek indián vadászán át a kínai nagyfal tövében bóvlit árusító emberig mindenki ugyanazon farmerben, ugyanolyan tévés mosollyal és tumbs-uppal jelöli tetszését és egyetértését. Az ősi, a helyi, az eredeti, az ezer, néhol tízezer évekig fenntartott  tudás(ok), hagyomány(ok), értékek vesznek el, uniformizálódnak mindannyiunk, de főképp eredeti hordozóik kárára, akik halovány másokként és kiüresedett tartályként fogják tovább vinni őseik elkótyavetyélt hagyatékfoszlányait. És mit kapnak cserébe? “Vízvezetéket”?

Eközben a centrum, a birodalmi tengely sokszor sikerei illúziójának közepette, önmaga bűvöletében él. Bábel toronyépítőinek mintájára legtöbbször magát és értékeit isteníti és tekinti az emberiség végső céljának és legmagasabb fokának. A felé-fordulást és az őt-utánzást, a többiekből beszippantott figyelmet és bálványozást végső soron önmaga fenntartására zabálja fel. Szolgáit és klienseit újraformálja saját feltételei alapján, önnön torz képmásaivá. Mások is, ő maga is saját magát, és az általa kitermelt értékeket tekinti univerzálisnak. Emiatt keveredik minden birodalom, legyen bármennyire szerethető és ártalmatlannak tűnő látszólag, a tórai látásmód szerint szereptévesztésbe. Befogadó jellege is sok esetben álca és illúzió. A hasonulást, önfeladást gerjeszti követőinél, de a végén a hasonosulásra vágyóról 99%-ban kiderül, hogy sohasem lehet több silány utánzatnál. Mindent csak önnön mércéjével mér és osztályoz. Ami a másikban jó, az olyan, mint ő, sőt az ő maga, ami viszont megváltoztathatatlanul más, nos az legjobb esetben is csak egzotikus, különleges, de idejétmúlt, primitív színfolt. Saját feltételei alapján kihasznál és kiszipolyoz minden partikulárisat önmaga nagyságának felfújására, tovább növelésére.

A hagyomány szerint hasonló motiváció állt a kikényszerített Septuaginta-fordítás (A héber Biblia híres görög fordítása) mögött is, amely az alexandriai könyvtár számára készült. Legyen az hellén vagy hellén-római, francia, szovjet, vagy amerikai birodalom, vagy világot meghatározó mozgalom, elv, mindegyik csak addig türelmes, amíg nincsen erős kritika és ellenvélemény, olyankor a maga módján lekenyerez, megvesz, vagy ha ez sem működik, akkor véresen megtorol. Mivel a zsidóság még mindig hisz altruista küldetésében, amellyel a földön élő összes ádámi leszármazotthoz, minden individuumhoz és jól megkülönböztethető közösséghez, különálló törzshöz és néphez szól, az összes univerzalista álarcot öltő (ál)megoldást, (ál)javaslatot, vagyis önnön hegemóniáját ápolgató, erőközpontú birodalmat és azok közül is mindegyiknek az archetípusát, a hellenizmust sötétségnek nevez, mert eltakarják, elhalványítják a Tóra fényét, késleltetik annak meglátását.