Halál Dán sátrainál: miért élet-halál kérdés a Tóra szerint a vegyesházasságokból jövők befogadása?
Mi történik akkor, ha nem találnak otthonra a zsidó közösségben azok, akiket be kéne fogadnunk? A visszatérni vágyók, a családtörténetükhöz kapcsolódni próbálók, a spirituális keresők elutasításából származó katasztrófákról beszél a Tóra mostani hetiszakasza. Emor hetiszakasz (3Mózes 21-24).
Vári György
A hetiszakasz végén váratlanul előkerül egy felettébb furcsa történet. Egy ember, akinek az apja egyiptomi, az anyja zsidó volt, összeverekszik egy Dán törzséből való férfivel és gorombán káromolni kezdi Istent. Büntetésének végrehajtása előtt a közösség minden tagjának, akik fültanúi voltak az istenkáromlásnak, a fejére kell tenniük a kezüket. Ez a mozdulat – amellett, hogy a vezetői tekintély továbbadásának módja is (így avatják a rabbikat) – a bűnök bűnbak fejére való áthelyezésének rítusa, mielőtt kiűzzük a pusztába, hogy elvigye magával bűneinket.
Ki ez az ember? Honnan került elő? Miért erőszakoskodik és szidalmazza a teremtő Istent? Mi baja van neki? A hagyományos rabbinikus kommentár, a midrás is felteszi ezeket a kérdéseket, és úgy válaszol rájuk, hogy megpróbálja elképzelni az eset hátterét. Eszerint a fiú anyja Izraelhez tartozott, apja pedig egyiptomi volt, tehát két, egymással szemben ellenséges etnikumhoz tartozó ember nászából született. Bárki is volt az apja, az biztos, hogy az anyja – az egykori rabszolga – felett állt, hiszen a gyerek fogantatása az Egyiptomból történt kivonulásunk előtt történt, amikor még rabszolgák voltunk. Aligha lehetett szó esetükben egyenrangú felek kapcsolatáról. A fiú tehát ilyen kapcsolatból származik, ezért nem tartozik egészen a felszabadult rabszolgák közösségéhez. Ezért tele lehet kétséggel, hogy ki is ő tulajdonképpen, de szégyennel és bűntudattal is, de legfőképp vággyal, hogy otthon lehessen Dán törzsének, vagyis anyja közösségének sátrai között. Csakhogy, mondja a midrás, aligha remélhet itt helyet magának, mert azt, hogy ki melyik törzsbe tartozik, azt az apa hovatartozása dönti el. Neki pedig nincs zsidó apja. A midrás szerint Dán törzsében próbált, szegény, letelepedni, onnan „ment ki”, ahogy a történet elején áll, miután ajtót mutattak neki. Ebben az állapotban kezdhetett dulakodni és kétségbeesésében a keserves világot emlegetni, megtagadni a népet, amelyhez tartozni kívánt és annak Istenét is. Megtagadni a népet, amely nép engedte őt páriává válni. A szöveg finom jelzése, hogy a jelenlévőknek a kezüket a bűnös fejére kellett tenniük, és ilymódon átadni saját bűneiket az istenkáromló bűnösnek. Így jelzi, az Örökkévaló, hogy ők is vétkesek abban, ami történt.
Sokan, akinek a felmenői között vannak nem zsidók, ismerik ennek a fiúnak a történetét. Akinek nem zsidó a társa, annak nem magától értetődően zsidók a gyerekei. Ők gyakran érzik magukat a közösség perifériáján, bármennyire is szeretnének a zsidósághoz tartozni. Ők azok, akik csak kötődnek, de nem térnek be. De lehet, hogy sokan így éreznek azok is, akik nem magától értetődő apai-anyai hagyományként kapták a Tórát. A tragikus történetű fiatalember szinte a tükörképünk. Akit ellökünk magunkból, abból magányos, kétségbeesett istenkáromlót csinálhatunk. Mindannyiunknak, akik körülötte állunk – egyéneknek és közösségnek – osztoznunk kell az istenkáromlókkal a bűneikben.
Adja Isten, hogy ne kövessük el ezt a hibát újra. Jó szombatot!
A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője
