“Ha egy próféta kiegészíti, az nem minősül kiegészítésnek”

Írta: Kurucz Ákos - 2020-06-16 Rovat: Hagyomány, Történelem

A talmudi és középkori rabbik bibliakritikája

Mózes a kosárban, Ismeretlen festő 1400–1410 körül.

A hagyományos (ortodox) szemlélet szerint a Tóra teljes szövege a Szinájról származik, és az általunk ismert szöveg 100%-ban, első betűjétől az utolsóig megegyezik azzal a textussal, amit Mózes kapott. Minden olyan felvetés, amely ezzel nem kompatibilis (pl. Mózes vagy bárki más változtatott rajta, szerkesztette, átdolgozta, kiegészítette vagy akár csak leírta az Isten által diktáltakat), eretnekség, azaz a zsidóság tanításaival ellentétes.

Ez az írás nem abban a kérdésben dönt, hogy melyik tábornak van igaza (100%-ban isteni mű a Tóra vagy emberi kéz munkája is a mai szöveg), csupán azt a kérdést járja körbe, hogy talmudi és középkori források hogyan viszonyultak a szövegkritika műfajához. Vajon milyen formában létezett a XIX., XX. század előtt az a gondolat, hogy a Tóra nem kizárólag isteni mű?

Mindenekelőtt azt szükséges tisztázni, mit jelent maga a kifejezés: a bibliakritikának két változata létezik, az egyik a szövegkritika vagy lower criticism, szó szerint “alacsonyabb”, azaz alapszintű, egyszerűbb kritika: ez csak a leírt betűket (a szöveg tartalmára fókuszálás nélkül) vizsgálja akként, hogy a szöveg az évszázadok vagy évezred(ek) során történt másolások következtében milyen betűhibákban szenved, milyen elírások rögzültek. A lower criticism – amennyire lehetséges – megpróbálja az eredeti szöveget feltárni. Ezzel szemben a forráskritika vagy más néven higher criticism (szó szerint “magasabb”, azaz magasabb értelmű, magasabb szintű kritika) nem a betűk elírásait, hanem a szövegben lévő tartalmi hibákat, ellentmondásokat próbálja feltárni^[1]. Abból indul ki, hogy a Tánách könyveinek textusai különböző forrásokból szerkesztett és összeállított szövegek (tehát feltételezhetően más-más helyen és időben keletkeztek), és gondos vizsgálat útján lehetséges feltárni az eredeti forrásokat, az eredeti rétegeket, amelyekből a ma ismert szöveg összeállt, véglegesen rögzült. Az ellentmondások vizsgálatának eredményeképpen alakult ki a documentary hypothesis: 1753-ban Jean Astruc feltárta a jehovista (J) és az elohimista (E) forrást, 1805-ben Wilhelm de Wette a deuteronomista (D) szövegréteget határozta meg. 1853-ban Hermann Hupfeld a papi (priestly, P) réteget különítette el a szövegen belül (az elmélet szerint a szöveg különböző időkben keletkezett részei, rétegei különíthetők el egymástól). 1878-tól kezdődően Julius Wellhausen kifejlesztette a documentary hipotézis elméletét: szerinte ebből a négy, eltérő időben keletkezett szövegrétegből került megszerkesztésre a Tóra szövege.

Elsőként vizsgáljuk meg azokat a forrásokat, amelyik alapján úgy tűnik, hogy tilos a bibliakritikát még tanulni is.

A kortárs rabbik, akik ellenzik, illetve tiltják a bibliakritika tanulását, az alábbi forrásokra támaszkodnak véleményük megfogalmazásakor:

A Pirké Ávot^[2] (1:1) szerint “Mózes átvette a Tant a Szinájon”. Toszáfot Jom Tov^[3] ehhez fűzött magyarázata szerint a Szináj nem a hegyet, tehát nem a Tóra adásának földrajzi helyét jelenti, hanem “azt, aki megjelent a Szinájon”, azaz az Örökkévalót. Az “átvette a Szinájon” valójában azt jelenti, hogy “átvette az Örökkévalótól”, azaz a mű isteni eredetű.

A Misna Szanhedrin traktátus (10:1) azt tartalmazza, hogy “egész Izraelnek (értsd: minden zsidónak) része van az eljövendő világban (olám hábá). Az alábbiaknak azonban nincsen része az eljövendő világban: 1) aki azt állítja, hogy a halottak feltámadása nem szerepel a Tórában, 2) aki azt állítja, hogy a Tóra nem az égből jött, valamint 3) az eretneknek. A Misna ez alapján súlyos szankcióval fenyegeti a Tóra isteni eredetének tagadóit: a büntetés (eljövendő világból való kizárás) a bűn (a Tóra isteni eredetének tagadása) miatt jár: bűn azt állítani, hogy a Mózes öt könyve néven ismert szöveg nem isteni eredetű.

A Szanhedrin^[4] (99a) citálja a Bámidbár (Mózes IV. könyve) 15. fejezetének 31. pászukját (“Hiszen az Úr igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg: föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell”^[5].) és hozzáfűzi, hogy “ez arra vonatkozik, aki azt mondja, hogy nem az égből ered a Tóra. Tanuljuk azt is: ha valaki azt mondja, hogy az egész Tóra az égből jött, kivéve egy mondatot, amelyet nem az Örökkévaló mondott, hanem Mózes, rá is vonatkozik a Bámidbár 15:31: az ő parancsolatát szegte meg”.

Rámbám^[6] (1135/38-1204)^[7] a Jemeni levélben az alábbiakat írja: “Van egy egységes hagyomány keleten és nyugaton, megegyezik (változatlan) a Biblia szövege, egyáltalán nincs különbség a pontozásban, a kiejtésben, hibátlan az egész.” Ugyanő a Misna Szanhedrinhez írt kommentárban az alábbiakat rögzíti: “A nyolcadik hitelv szerint a Tóra az égből származik. Ez alapján abban kell hinnünk, hogy az egész Tóra, ami a mi kezünkben van ma, ugyanaz, mint amit az Örökkévaló adott Mózesnek. Mózes mint egy másoló, az egészet diktálás alapján írta, a benne lévő történeteket és a micvákat is. Nincsen különbség a Berésit 36:39 (“feleségének a neve Mehétabél, aki Mézáháb leányának, Matrédnak a leánya volt.”) és a Smot 20:2 (“Én, az Örökkévaló vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.”) között. Teljes egészében az Örökkévalótól származik. Mivel az egész Tóra az égből adatott, aki azt állítja, hogy akár csak egy mondat nem az Örökkévalótól, hanem magától Mózestől származik, rá is vonatkozik a tórai vers: “az ő parancsolatát szegte meg”. Ugyanő a Megtérés törvényeiben (3:8) azt írja, hogy három típusa van a Tóra tagadóinak: 1) aki azt állítja, hogy a Tóra nem Istentől származik, 2) aki azt állítja, hogy akár csak egy olyan mondat van a Tórában, ami nem Istentől származik, vagy 3) aki azt állítja, hogy akár egy tórai szó nem Istentől származik. Ha valaki azt mondja, hogy a Tóra kizárólag Mózestől származik, már akkor tagadja a Tórát. Úgyszintén az is, aki tagadja a Tóra magyarázatát, azaz a Szóbelit Tórát.”

Rámbán^[8] a Tórához írt kommentárjáben úgy fogalmaz, hogy “Mózes tanítónk írta a Teremtés könyvét, úgyszintén az egész Tórát, az Örökkévalóval történő közvetlen kommunikáció (Isten szája) által.

Összefoglalva a fenti forrásokat: a Misna szerint bárki, aki azt állítja, hogy a Tóra nem az égből jön, nincsen része a jövendő világban, noha nem részletezi, mit jelent az, hogy “Tóra az égből”. Rámbám nagyon szigorúan interpretálja a Misnát, mert azt mondja, hogy az a kifejezés, hogy “égből jövő Tóra”, azt jelenti, hogy a manapság a mi kezünkben található Tóra teljes egészében megegyezik a Mózesnek adott Tórával. A Jemeni levélben Rámbám kijelenti, hogy egy karakternyi különbség sincsen a világon fellelhető összes tóratekercs között. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy abszolút tilalom áll fenn a szövegkritika tanulmányozásával kapcsolatban és a XIX. századi “documentary hypotesis” előtt nem létezett ezzel ellentétes mérvadó vélemény. Aki szövegkritikával foglalkozik, annak nincs része az eljövendő világban: Maimonidész definíciója szerint a Tóra az égből származik, és aki akár csak egy mondatot is nem égi eredetűnek tulajdonít, megszegi a Bámidbár 15:31-et.

További források megvizsgálása nagyban árnyalja a képet: lássuk azokat a szövegeket, amelyek a rabbinikus és középkori irodalom részet képezik, szövegkritikát fogalmaztak meg és szembenállnak azzal az állítással, hogy a tórai szöveg mentes az emberi kéz és szellem (akár a meglévő szöveget csupán szerkesztő, akár a szöveg egy részét alkotó, újként létrehozó) munkájától.

A Jeruzsálemi Talmud Szuká traktátus (4:3) szerint az Ászeret hádibrot (Tízparancsolat) első mondatában szereplő “kihoztalak” szó helyesen הוצאתך. A Smotban és a Devárimban (Mózes II. és V. könyvében) egyaránt הוצאתיך szerepel. A két verzió egy betű erejéig eltér: a Jeruzsálemi Talmud szerint nem a helyes verzió szerepel a Bibliában, és közli, hogyan kellett volna helyesen leírni. Mivel a Jeruzsálemi Talmud nem feltételezi Isten “diktálási vagy leírási hibáját”, ez a szöveg egyértelműen a lower criticism Talmudban szereplő példája: elírás, másolási hiba van a szövegben, nem a helyes verzió áll a tekercsekben.

A következő forrás a bibliakritikát tiltó fenti források tükrében zavarba ejtően problémás.

A Szifré Devárim^[9] írja: “Három tóratekercset találtak a Szentély udvarán. Az elsőben az volt beleírva hogy “maon”, a másik kettőben a “meona” szó szerepelt. A bölcsek a két utóbbi tekercset fogadták el helyesnek. Az első tekercsben kilencszer szerepelt a “hi”, a másik kettőben tizenegy alkalommal: a bölcsek az utóbbi kettőt fogadták el helyesnek. Az első tekercsben kétszer az áll, hogy “zaatuté” (a Smot 24:5 és 11. pászukokban), még a másik két tekercsben az első helyen “naaré”, míg a második helyen “acilé”. A bölcsek az utóbbi kettőt fogadták el helyesnek.” Megdöbbentő ez a szöveg, mert a Második Szentély idejéből származó bibliakritikai gyakorlat létezését mutatja be! Lényegtelen, hogy melyik szó szerepelt az egyik és melyik a másik tekercsben: a szövegek közti különbségek létezése a megválaszolatlan kérdés. Az elvileg egyforma, a Szinájról egyféle verzióban érkező, hibátlan, eltérés nélküli szöveg eltérő példányait találják meg a vallási központban (a Szentélyben), majd választják ki a helytálló, eredeti(nek gondolt) variánst. A gyakorlat szó különösen fontos, mert nemcsak elméletet mutat be ez a szöveg, hanem a bibliakritika gyakorlatban történt alkalmazását.

A Berésit rábá^[10] az alábbi eseteket írja le: Rabbi Meir tóratekercsében a “nagyon jó” kifejezésben a nagyon (meod) helyett a mávet (halál) volt leírva (“a halál jó”). A Berésit 3:21-ben “bőrből” készült ruha (bőr: ájin, váv, rés) helyett “fényből” készült ruha (fény: álef, váv, rés) szerepelt. A Berésit 46:23-ban Meir rabbi tekercsében “Husim, akik Dán fiai” helyett “Husim, aki Dán fia” szerepelt. Jesájá 21:11-ben “Duma” helyett “Róma” (dálet és rés elírása a váv-mem-hé betűk előtt). Ez a forrás abból a szempontból bír különös jelentőséggel, hogy a Berésit rábá ezekről az elírásokról mint létező, használatban lévő szövegvariánsokról ír (akként fogalmaz, hogy ”ezeket találták”). 2000-2200 évvel ezelőtt valós probléma, de facto létező helyzet volt a szövegek közötti eltérés (egy elvileg minden betűjében a Szinájról érkező, egyféle, azaz eltérés nélküli szövegben…).

Rádák (Rabbi David Kimchi, 1160-1235) magyarázza a keri és a ketiv, azaz az olvasott és az írott szövegváltozat közötti különbség eredetét: “úgy tűnik, hogy ezek a szavak azért így jelennek meg, mert az első száműzetés idején a könyvek elvesztek, és meghaltak azok a bölcsek, akik ismerték a Bibliát. A Nagy Gyülekezet férfiai, akik visszahozták a Tórát a korábbi dicsőségébe, eltéréseket fedeztek fel a könyvek között és a többségi álláspontot követték, de azokban az esetekben, ahol nem találtak egyértelmű döntést, úgy oldották fel az ellentétet, hogy egyféleképpen irták a szövegbe (az írott verziót) és egy másik módon a szöveg mellé (a kiolvasandó változatot). Mindez alapján látszik, hogy Rádák azt magyarázza, hogy a Nagy Gyülekezet férfiai alkalmazták a szövegkritikát azokon a helyeken, ahol nem tudták kiválasztani a helyes verziót. Amikor nem tudtak dönteni, egy keri (olvasandó) és egy ketiv (leírt) változatot is feljegyezték. Rádák számtalan alkalommal hivatkozik erre a gyakorlatra a kommentárjában.

Rabbi Méir Hálévi Abuláfia (a Rámá) írja “A hagyomány a Tóra őre” című művében, melynek célja, hogy a helyes szöveget meghatározza: “Ha valaki írni akar egy tóratekercset a halachának megfelelően, olyan helyzetben fogja találni magát, mint a sötétben tapogatózó vak. Elhatároztam, hogy megkeresem a hibátlan tóratekercseket, felkutatom a megbízható régi tekercseket, és közülük az egymással megegyező tekercseket veszem alapul, ahogyan azt a Tóra előírja a Smot 23:2-ben: ellentmondás esetén a többségi álláspontot kell követni.” Rámá szintén nagyon sok szövegvariánst talált a tekercsek között, és úgy döntött, hogy az alapján választja ki a helyes szöveget, ami többségben volt az egyes tekercsek között.

Szináji kinyilatkoztatás – kódexábrázolás

Rabbi Ábrahám, Majmonidész fia vitatkozik apja Széfer Áhává-ban megjelent írásával: “látható, hogy nagyon sok eltérés van az egyes tóratekercsek között, a zsidó nép körében talált tekercsek sok tekintetben különböznek a háláchikus autoritások által írtaktól. Ez érthető is, hiszen nem áll rendelkezésre a Szentélyben volt tekercs, amiről lehetett volna másolni. A szöveg tekintetében nem áll rendelkezésre egységes hagyomány, amelyet mindenki elfogadna: aki ennek ellenkezőjét állítja, azt nem szabad figyelembe venni.” Rabbi Ábrahám az apja ellenében rendelkezik, álláspontja szerint a tekercs csak akkor érvénytelen, ha minden más fellelhető tekercstől különbözik (azaz nincs még egy ugyanolyan).

Hasonlóan érvel Jom Tov Lipmann Muhlhausen^[11]: “kutattam azt a Tórát, amelyben a betűk, valamint a nyitott és zárt párásák helyesen voltak leírva, de nem találtam egyet sem”.

Remá^[12] az Orách Chájimhoz írt glosszájában az alábbiakat írja azzal kapcsolatban, ha hibát találnak a tekercsben: “a tekercseink nem elég pontosak ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy az egyik pontosabb, mint bármelyik másik”.

Az ezen fejezetben szereplő idézetek közös jellemzője, hogy valamennyi abból a szempontból fontos, hogy mutatják, hogy eltérések, mutációk, változatok léteztek egy olyan szöveg vonatkozásában, amiben elvileg nem létezhetett egyetlen eltérés sem. Több változata volt az (elvileg) egyféle változatban létező szövegnek! A kérdés, hogy ez hogyan fordulhatott elő?

A rabbinikus irodalomban a higher criticism (szövegbeli ellentmondások, tartalmi hibák elemzésének) példáit is láthatjuk: az alábbi szövegek alapjaiban ellentétes álláspontot rögzítenek a cikk elején bemutatott véleményekhez képest.

A Talmud (Gitin 60a) írja, hogy “Rabbi Johanán^[13] szerint a Tórát tekercsenként adták, miként írva van a Zsoltárok 40:8-ban: “Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam.” Rabbi Simon ben Lakis^[14] véleménye szerint “a Tórát a maga teljességében adták”, ahogy írva van: “Fogjátok a törvény ezen könyvét (“széfer torá”), és tegyétek Isteneteknek a szövetségládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened.” Rabbi Lévi^[15] szerint: “nyolc párását akkor mondtak, amikor a Szentély felállításra került: a papok, a léviták, a tisztátalan, a tisztátalan kiűzésének, ácháré motnak, a részegen szolgálatot végzők és a menóra a párásáját”. Látható a fenti véleményekből, hogy Rés Lákis szerint a Tórát a Szinájon adták át (egyszeri aktus során), rabbi Johanán szerint tekercsről tekercsre került átadásra több részletben, rabbi Lévi szerint szintén több részletben, de nem időrendi sorrendben.

A rabbinikus források a halandó ember(ek) általi szerkesztés lehetőségét sem zárják ki.

A Szifré Bámidbár írja: a “valahányszor elindult a láda” (Bámidbár 10:35) kezdetű mondatot megjelölték, mert ennek a résznek nem ez a helye. Rabi (Júda) szerint ez önmagában egy könyv, ezért jelölték meg. Rabbi Simon szerint azért, mert nem ez a helye ennek a résznek. Akkor mit kellett volna ide írni ennek a mondatnak a helyére? A Bámidbár 11:1-et: “A nép pedig folyton csak panaszkodott az Örökkévalónak, hogy rosszul megy a sora”.

A Szifré Zuta^[16] szerint “az a tekercs, amelyeiknek 85 hibája van, nem használható felolvasásra. Vannak, akik azt mondják, hogy azért ennyiben került meghatározásra a fel nem olvashatóságot okozó hibák száma, mert ennyi betűből áll a Bámidbár 10:35-36, amely mondatoknak valójában nem ez a helye”. A Talmud (Sabbat 115b-116a) rögzíti, hogy “a Szent, áldassák a neve, megjelölte ezt a mondatot 1-1 jellel előtte és utána, mert ennek a résznek nem ez a helye”. A Midrás Tanchuma^[17] (Ki tiszá, 16. pont) az alábbiakat tartalmazza: “Befejezte az Örökkévaló a beszédjét Mózessal, adott neki két törvénytáblát, amelyeket az uijjaival írt. (Smot 31:18). Rabbi Abahu^[18] hozzáfűzi: “Negyven napig, amíg fent volt, Mózes végig Tórát tanult, majd elfelejtette. Mondta az Örökkévalónak: Világ Ura, negyven napig fent voltam és semmit nem tudok. Mit tett erre a Kádos Báruch Hu? Ajándékba adta neki a Tórát. Vajon Mózes az egész Tórát megtanulta? Hiszen Jób (11:9) írja, “terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.” Nem, sokkal inkább az a helyzet, hogy a Szent, áldassék a Neve, az általános elveket (kelálim) tanította meg Mózesnak” (értsd: csak az általános elveket, a főbb részeket).

Találunk példát olyan véleményre, amely szerint a Tóra egyes részeit Mózes halála után írták, tehát nem Mózes a szerző, illetve a leíró: a Talmud (Bává Bátrá 14b-15a) szerint “Józsué írta nyolc pászukját a Tórának. Addig a részig, hogy “Mózes meghalt”, írta Mózes és onnantól kezdve Józsué írta: ez rabbi Júda véleménye.” A Talmud Mákot traktátus (11a) rögzíti, hogy “Rabbi Júda és rabbi Nehemjá nem értettek egyet, egyikük mondta, hogy nyolc pászukot írt Józsué, a másik szerint a menedékvárosokról szóló részt.”

A középkori rabbik forráskritikája szintén azt támasztja alá, hogy a szövegbeli ellentmondások intenzíven foglalkoztatták őket is. Olyan éles ellentmondások találhatók a tórai szövegben, hogy azok mindenképpen olyan magyarázatot igényeltek, amelyek a szövegkritika alkalmazását igényelték.

A magyarázatok egyik csoportja szerint Mózes vagy más halandók szerkesztették a Tóra egyes részeit. Mózes 1. könyve 32. fejezetének 20-21. mondata így szól: “Ezt parancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindazoknak, akik a nyájak után mentek: így beszéljetek Ézsauval, amikor találkoztok vele! Ezt is mondjátok: szolgád, Jákób itt van mögöttünk. Mert ezt gondolta: megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad.” Ábrahám ibn Ezrá (Spanyolország, 12. század) szerint az “ezt is mondjátok” részt úgy értette Jákob, hogy ezek Mózes szavai, azaz a mondatot nem az Örökkévaló mondta, hanem Mózes tette hozzá (saját kútfőből). Ibn Ezrá álláspontja szerint Mózes nem csak pusztán leíró volt, hanem annál több, jelesül a szöveg kiegészítője, magyarázója azon a helyen, ahol szükségesnek érezte a kommentálást.

Joszef Bechor Sor^[19] fenti szöveghez fűzött magyarázata így szól: “a könyv szerzője (!) szerint azért tette ezt Jákov, hogy lecsillapítsa Ézsau haragját.” Természetesen a “könyv szerzője” fordulat érthető akár úgy is, hogy az nem más, mint Isten, de – Bechor Sor munkásságát ismerve – sokkal valószínűbbnek tűnik Mózest (esetleg valaki mást) érteni alatta. Másrészt viszonylag ritkán aposztrofálták az elmúlt 2000 évben bölcseink (vagy akár csak Bechor Sor) az Örökkévalót a “könyv szerzője” néven. Az ő másik kommentárját is érdemes idézni, jelesül a Dvárim 11. fejezethez írtakat: “az a rész, amelyik úgy szól, hogy “ezek voltak Mózes szavai, amelyeket egész Izraelhez intézett” azt jelenti, hogy a halála előtt egybeszedte, összerendezte a Tórát nekik, hogy a parancsolatokat ne felejtsék el. Sorba rendezte azokat a részeket, amelyek esetében a Tóra a parancsolatokat tartalmazta.” Mindezek alapján Bechor Sor értelmezése szerint Mózes valamiféle szerkesztője vagy összerendezője volt a Tórának, azaz tőle származó hozzáadott-értéket tartalmaz a szöveg: igazított a textuson, szerkesztette azt.

Rásbám^[20] úgy érvel, hogy “a teremtés hat napját leíró részt Mózes helyezte előre a Tórában, hogy elmagyarázza, szemléltesse, amit a Kádos Báruch Hu mondott a tóraadáskor: “emlékezzél a szombat napjára, hogy megszenteld azt”^[21]. A 12. században alkotó rabbi szerint Mózes modifikálta a szöveget és egy résznek utólag (az isteni kinyilatkoztatás után) ő határozta meg a helyét: Isten átadta a Tórát, majd ő átszerkesztette.

Rabbi Eliezer Beaugency-ből (12. század) az alábbi kommentárt írja Jesája 72. fejezetéhez: “A szerző (!) tehet egy összefoglalást az adott rész elejére”. Figyelemre méltó megfogalmazás: szerinte van a Tórának egy “szerzője”: a megfogalmazás emberi szerzőségre utal.

A magyarázók másik csoportja akként vélekedett, hogy bizonyos részek Mózes halála utáni vagy más próféták által kerültek leírásra. A Midrás hászérot vijetérot^[22] az alábbiakkal sokkolja az olvasókat: “A Tórában szereplő két mondat, amelyeket beszúrt nun betűvel jeleztek (Bámidbár 10:35-36), Eldád és Medád próféciáiból származnak és innen maradtak benne.” Nagyjából ezt írja a Ginzé Micrájim Hilchot Széfer Torá^[23] is: “Néhány midrás másképp magyarázza és kérdezik, hogy a nun betűt miért szúrták be? A bölcsek azt mondták: az egész Tóra egyedül Mózes próféciája, kivéve ezt a két mondatot, mert ezek Eldád és Meldád próféciái, ezt a nun betűkkel jelölték.”

Ibn Ezra a Bámidbár 21:1-gyel kapcsolatban: “Sokan úgy tartják, hogy ezt Józsué írta.” Ugyanő a Devárim 34:1-et így kommentálja: “Mózes felment Moábról Nébó hegyére – ettől a résztől kezdve szerintem Józsué írta.” Szintén ő pár mondattal később (Devárim 34:6) így magyarázza: az a rész, hogy “senki nem tudja, hova lett eltemetve”, Józsué szavai.

A Mosáv Zekénim^[24] azt írja, hogy “voltak királyok, akik Edom földjén uralkodtak mielőtt bármelyik király uralkodott volna Izrael fiain: Rásbám kommentárja szerint ezt a mondatot a Bírák korában irták.” Rásbám ezek szerint arra az álláspontra helyezkedik, hogy egy más korszakból származó részt dolgoztak bele a szövegbe.

A Perusé Hátorá lerabbi Jehuda hehászid^[25] című mű is tartogat számunkra érdekességet: “A Berésit 48:20-ban Efrájim neve megelőzi Menasse nevét. Apám ezt úgy magyarázta: ez nem Jákovra utal, hanem Mózesra, azaz Mózes tette a szövegben Efrájim nevét Menásse neve elé. Ugyanő írta: “Izrael énekelte ezt az éneket” (Smot 21:17). Tanítóm, apám úgy magyarázta: ez a nagy hálél. Ezt a dalt eredetileg a Tórába írták, de Dávid király kivett onnan minden dalt, ami nem kétséget kizáróan Mózesé, és egyszerűen áttette a zsoltárok közé”.

Mózes kettéválasztja a Vörös-tengert – kódexábrázolás

Rabbi Júda írta: “A Berésit 36:39-et a Nagy Gyülekezet férfiainak idejében írták, ezért ne is kérdezd, hogy kapcsolódik Ecion Gever Edomhoz, mert ezt a Krónikákban írták le.”

Rabbi Joszef Bonfils (szül. 1335., Spanyolország) úgy kommentálja a Berésit 12:6 pászukot, hogy az “akkor a kánaániták laktak az országban” résznél az “akkor” szót nem Mózes írta, hanem Józsué vagy valamelyik másik próféta. Érvelése modern és progresszív: “Mivel hinnünk kell a hagyomány és a próféták szavában, ugyan mi a különbség, ha Mózes írta, vagy ha nem Mózes, hanem egy másik próféta? Hiszen mindegyikük minden szava igazság és prófécia. Ha egy próféta kiegészíti egy vagy több szóval, hogy ezzel magyarázza, amit tanult, az nem minősül kiegészítésnek.”

A fenti bőséges források egyértelműen alátámasztják, hogy a modern bibliakritikával ekvivalens értelmezések a Talmud idejétől kezdve léteztek, legitim válaszoknak minősülnek. Kellően nagy számban voltak olyan ellentmondások a Tórában, amelyeket csak úgy tudtak feloldani, hogy kiléptek abból az értelmezési tartományból, amely szerint a rendelkezésünkre álló szöveg közvetlenül a Szinájról származó, hibátlan, koherens, azaz végleges formáját bármilyen emberi közreműködés nélkül elnyerő textus.

Ha ezt elfogadjuk, hogyan lehet a szöveg egyszerre isteni eredetű és az ember keze nyomát is magán viselő?

A Talmud Gitin 60a forrás a progresszív kinyilatkoztatást, a szöveg értelmének progresszív feltárását mutatja. Akik ezt követik, nem azt vallják, hogy a Tóra a Szinájról jött, hanem úgy értelmezik, hogy a Tóra az Égből származik. Másként fogalmazva: a Tórát Mózes és más próféták írták különböző korszakokban. Ami közös bennük, hogy mindannyian az Örökkévalóval való kommunikáció, a Kádos Báruch Hu intuíciói/ruách hákodes alapján írták a szöveget.

Egy másik megközelítés szerint maga a Tóra nem a kinyilatkoztatás, hanem az isteni kinyilatkoztatás emberek általi kifejezése, leképeződése. A Tóra tehát Isten szavának ember általi rögzítése. Isten nem önmaga jelent meg az embereknek, hanem embereken keresztül, az embereknek adott szövegen keresztül jelenik meg (ebbe belefér, hogy nem egy helyen, nem egy időben, nem egyforma szöveget adott az embereknek, hanem a diverz szövegeket “gyúrták” később egy szöveggé). Ez leginkább egy hangfelvételhez hasonlít: hiába akarja valaki “élőben” az énekes tökéletes hangját hallani, csak a tökéletlen, rögzített hangot lejátszó lemezfelvételt hallja. A Tóra is ehhez hasonlatos: nem az “énekes” énekel, csak a felvett hangját halljuk. A Tóra autoritása nem abból származik, hogy mi történt a Szinájon, hanem abból, hogy azt (az ott és akkor történteket) az elmúlt 3 évezredben hogyan interpretálta, magyarázta, értette és értelmezte a zsidóság. Ahogy Solomon Schechter kifejtette 1896-ban: nem az a legfontosabb, ami kinyilatkoztatásra került, hanem ahogy a Biblia ismétli magát a történelemben, azaz ahogy a hagyomány újraértelmezi.

Isten és a zsidó nép közötti örök szövetséget fejezi ki a Tóra. A szövetség központi eleme, lényege nem a paktumnak a szövetségkötés pillanatában kötött eredeti szövege, hanem a cselekedetek, a lépések, a tettek, hangsúlyosan ideértve a háláchikus döntéseket, amiket a “paktum” alapján azóta folyamatosan tesznek a szerződő felek: a Tóra korokon átívelő értelmezése, a Tóra élővé tétele, a folyamatos interpretáció a legfontosabb.

Jegyzetek

^[1] Solomon Schechter minősítése szerint a higher criticism nem más, mint higher antisemitism, mert célja a zsidóság ősi eredetének, a Biblia isteni forrásának cáfolata (lásd Julius Wellhausen személyének és munkásságának esetleges antiszemitizmusát).

^[2] Magyarul “Az atyák tanításai” vagy “Az atyák fejezetei,” a Misna (Szóbeli tan) Nezikin rendjének egyik fejezete, etikai tanítások, viselkedésbeli útmutatók gyűjteménye.

^[3] Jom Tov Lipmann Heller (kb. 1579 – 1654) csehországi rabbi, a Misnához írt kommentárja a Toszáfot Jom Tov. A prágai Máhárál tanítványa, prágai és bécsi rabbiként szolgált.

^[4] Babilóniai Talmud Nezikin rendjén belüli egyik traktátus

^[5] A Tánách fordításainál a szentiras.hu oldalról a Magyar Bibliatársulat újfordítású (2014) szövegét használtam.

^[6] Rabbi Móse ben Májmun: spanyolországi rabbi, jogtudós, orvos, a zsidó filozófia egyik csúcsa.

^[7]Joel Kraemer a Maimonides: The Life and World of One of Civilisation’s Greatest Minds (Crown Publishing, 2008) c. művében nem teszi egyértelművé Rámbám születési évét.

^[8] Rabbi Móse ben Náchmán (1194-1270), rabbi, filozófus, bibliakommentátor

^[9] 4. századi midrás gyűjtemény (Mózes 5. könyvéhez)

^[10] I. sz. 300 és 500 között keletkezett, Mózes 1. könyvéhez írt midrásgyűjtemény

^[11]14-15. századi csehországi rabbi

^[12] Móse Isszerlesz, 1530-1572

^[13] 2. generációs amóra

^[14] 2. generációs amóra

^[15] 3. generációs amóra

^[16] A Bámidbárhoz írt midrásgyűjtemény, amely nem maradt fenn, de a risonim gyakran hivatkoznak rá.

^[17] 8-9. századi midrásgyűjtemény

^[18] 3. generációs amóra

^[19] 12. századi franciaországi kommentátor, Rábénu Tám tanítványa