Fájó búcsú Gantner Brigitta Esztertől

Van úgy, hogy a szavak alig segítenek az érzések kifejezésében. Ezzel a helyzettel szembesülök most, régi jó barátom, Gantner Brigitta Eszter zcl – számomra Brigi, ahogyan én számára Gábris – elvesztése után. Az elmúlt hetekben – további közös munkákról egyeztetve – még sűrűn leveleztünk egymással, most pedig kétségbeesetten keresem a szavakat.

Apám halálakor Brigi azt írta, hogy nem szeretne szokásos és közhelyes vigaszokat írni, inkább látogassuk meg Petrával együtt Berlinben, ahol családjával, Andrissal és a gyerekekkel, Áronnal és Emmával szeretettel várnak Bennünket. A szokásos és közhelyes fordulatok most Brigi esetében végképp nem segítenének. Apám 93. életévében, váratlanul fellépő és gyors lefolyású betegség következtében hunyt el, Brigi azonban nagyjából feleannyi idős volt és éveken keresztül hurcolta magában – külső szemlélő számára szinte észrevehetetlenül – az érthetetlen és végzetes kórt. Az elmúlt század elején Flesch Ármin, mohácsi főrabbi egyik tanulmányában arról írt, hogy különbség van a fiatal és az öreg korban bekövetkezett halál között, hiszen amennyiben a láng önmagától alszik ki, az úgymond jó a lángnak és a fonalnak is, ellenkező esetben viszont rossz mindkettőnek. Brigi idő előtti távozása viszont nem egyszerűen a Flesch főrabbi által hivatkozott rossz, hanem a végtelenül rossz kategóriájába tartozik.

Közel negyed évszázaddal ezelőtt ismerkedtem meg Brigivel és élete párjával, Andrissal. A zsidó történelem és irodalom iránti érdeklődés alapozta meg barátságunkat. El kellett fogadnom, hogy idővel szűkösnek és talán kissé belterjesnek is érezte az itthoni tudományos és felsőoktatási teret, igaz, teljesen sohasem szakadt el a hazai tudományos, kulturális és vallási közösségektől. Kétlakiként szervezett ugyanis Budapesten urbanisztikai szalonokat és tudományos workshopokat, vendégelőadóként tartott zsidó történelmi kurzusokat, tanulmányokat írt, köteteket szerkeszett, kurátorként pedig kiállítást rendezett. Kedves kutatási területei közé tartozott a zsidó emlékezet értelmezése, a konstruált közép-európai zsidó kulturális terek elemzése, valamint a Berlin és Budapest közti múltbeli kulturális kapcsolatok feltárása. Választott második otthonának, Németországnak köszönhetően ugyanakkor tágasra nyílt számára a tudományos tér. A berlini Humboldt Egyetemen védte meg „Budapest – Berlin. Die Koordinaten einer Emigration 1919-1933” címmel könyv alakban is megjelent doktori (PhD) értekezését. Az emigráció történelmi dimenziói, a kultúrák találkozása, kölcsönhatása – transzfere – hosszú időn keresztül foglalkoztatta. Az elmúlt évtizedekben diákként, majd kutatóként, illetve ösztöndíjasként megfordult – többek között – Berlinben, Jeruzsálemben, a Columbia Egyetemen, valamint a Glasgow-i Egyetemen. Hosszú lenne felsorolni, hány nemzetközi konferencián, workshopon vett részt szervezőként és előadóként. Német és angol nyelvű tanulmányainak sora jeles nemzetközi folyóiratokban és kötetekben jelent meg. Tudományos érdeklődésének középpontjába idővel az urbanisztika, a városantropológia, a városszövetek tanulmányozása, illetve a digital history került. A marburgi Herder Intézet munkatársaként elkészült habilitációs értékezésének – „Industrial Palace, Urania and Logos: Knowledge Transfer and Urbanization in Central Europe 1873-1914” – kiadását azonban már nem érhette meg.

Bár sohasem mondtam, mindig csodáltam (talán kicsit irigyeltem is) dinamizmusát, kreativitását, lelkesedését, kitartását, alaposságát, az új kutatási témák, új kutatási módszerek, alternatív megoldások iránti nyitottságát. Brigi ugyanúgy otthonosan mozgott a mainstream nemzetközi tudományos világban, mint az alternatív kulturális közösségekben. A felületesség, körülményesség, belterjesség és a posztfeudális viszonyok ugyanakkor felbosszantották. Noha történészként kereste és alkalmazta az innovatív megoldásokat, sohasem vált az alapkutatásokat a puszta elmélet kedvéért mellőző divatos irányzatok rabjává. A szakirodalom mellett szorgosan kutatott kiadatlan kéziratok, visszaemlékezések, levelezések után. Pontosan tudta, hogy elsődleges források nélkül nehéz lenne bármit is hitelesen megalkotni, illetve rekonstruálni.

Kapcsolatunkat és barátságunkat egyáltalán nem befolyásolta, hogy a hétköznapokat és ünnepeket Brigi modern ortodox zsidóként élte meg, én viszont régimódi neológ zsidóként teszem ezt. Fáj, hogy a közös pesti séták, az ebédelések a Hannában, ejtőzések a Puskinban, a berlini bóklászások már nem ismétlődhetnek meg többé.

Brigitől a vigasztalan család – mindenekelőtt Andris, Áron és Emma; a szülők, Anita és Péter; a fivér, Ádám – mellett az idehaza és szerte a nagyvilágban élő kollégák és barátok fájó szeretettel búcsúznak. Legyen áldott emléke!