Együtt van jövőnk, külön nincsen

“A belső viták természetesek, de az államot nem helyes bevonni ezekbe.”

Nagy érdeklődéssel olvastam tisztelt kollégám, Radnóti Zoltán rabbi blogbejegyzését a budapesti ortodoxiáról. Ahogy a cím is sugallja, Zoli rabbi írása valóban tiszteletadás egy régi álomnak. Az Egyesült Államokban, ahol életem nagyobb részét töltöttem, joggal tartják a magyarországi ortodoxiát és annak amerikai változatait az ortodox zsidó világ legkonzervatívabb szegmenseinek. Erről a témáról saját tapasztalataim alapján is tudok beszélni, hiszen zsenge gyermekkoromtól, a Kazinczy utcai ortodox óvodai évektől kezdve egészen a BIH (Budapesti Izraelita Hitközség) gimnáziumához való csatlakozásomig többnyire ortodox zsinagógákat látogattam. Már mint hat-hét éves kisfiú is csodálkoztam azon, hogy az ortodox rabbik zsinagógáikban sohasem magyarul, hanem inkább jiddisül tanítottak vagy prédikáltak.

Később, a modernebb irányzatot képviselő neológ Rabbiképző Intézet növendékeként mesteremmel, dr. Richtmann Mózes professzor úrral elmentünk „dróset”, tanítást hallgatni a Kazinczyba, ahol szeretett tanárom majdnem mindig rosszallóan megemlítette: „hát bizony furcsa, hogy az ország nyelvét nem engedik itt használni”. Az ő javaslatára tanulmányoztam az 1865-ös nagymihályi ortodox rabbi zsinat határozatait, amelynek első pontja kimondja: „Ászur lidros d’rásá bi-l’son umot há-olám…”, „Tilos idegen nyelven (értendő: magyarul) tanítást mondani, és ugyanúgy tilos tanítást hallgatni, amely idegen nyelven mondatik…” Az ezt követő nyolc rendelet, hasonlóan az elsőhöz, erősen próbálta fékezni a magyar zsidóság asszimilációs törekvéseit. A nagymihályi találkozó kezdeményezője Lichtenstein Hillel (1815-1891) szikszói rabbi volt, aki a magyar ortodoxia máig is vezéralakjának tekintett Chatam Szófernek, avagy Szófer Mózesnek (1762-1839) volt hűséges és nagyra becsült tanítványa. Meglepetésszerű érdekesség, hogy a magyarországi ortodox hitközség világi elnöke szerint a szervezet a mai napig is Szófer Mózes irányelvei szerint működik.

Már csak ezért is néztem csodálkozással Radnóti Zoltán cikkében a magyar nyelvű Rabbiképesítő Okiratok fénymásolatait. Ezek nem az első magyar nyelvű rabbi oklevelek, hiszen Richtmann professzor említette nekem, hogy az első világháború éveiben a pozsonyi jesiva kibocsájtott magyar nyelvű rabbi okleveleket, amelyek tulajdonosainak az okirat felmentést biztosított a katonai szolgálat alól. Richtmann szerint zsidó körökben a magyar irat értéktelen volt a héber diploma nélkül és nem bizonyította a rabbiképesítést.

Félreértés ne essék, én se nem kritizálom, se nem kétlem a cikkben szereplő egyének tudását vagy képesítését, csak szerényen megjegyzem, hogy bárhol az ortodox világban a rabbiként való elismeréshez szükséges a héber diploma. Előre is köszönet Radnóti Zoltánnak, aki jelezte, hogy „van héber nyelvű is, csak azt kevesen értenék… de felrakom majd…” Ha jól értettem őt, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvű bizonyítványoknak megvan a héber nyelvű változata.

A magyar nyelv zsinagógai használatával kapcsolatos rendelkezés csak egyike volt azoknak az elvi különbségeknek, amelyek a hazai zsidóságot megosztották. Noha a magyar zsidóság manapság, a 21. század második évtizedében, még jóindulatú becslések szerint is csupán tíz százaléka a száz évvel előttinek, sajnálatos módon még ez a töredék is legalább annyira megosztott, mint nagyhírű elődjei. Amíg nem késő, próbáljuk megérteni, hogy együtt van jövőnk; külön nincsen.  Szívleljük meg a régi rabbinikus tanítás intelmét, amely korunkra átértelmezve arról beszél, hogy mi, a különböző zsidó vallási irányzatok képviselői, az ultraortodoxtól a reformig, mindnyájan együtt utazunk az Élet Tengerének hajóján. Ha egyikünk valamilyen módon veszélyezteti a hajó biztonságát, akkor bizony mindnyájan elpusztulunk.

Fogadjuk meg Merkel kancellár asszony tanácsát, aki tájékozódva a magyar zsidó szervezetek közötti nézeteltérésekről „kifejtette, hogy a belső viták természetesek, de az államot nem helyes bevonni ezekbe. A szélesebb tömegek nem ismerik feltétlenül a zsidó vallás egyes irányzatai közti különbségeket. Szemükben ezeket összeköti az Istenbe vetett hit – s ennek együttműködésben kell megnyilvánulnia. Ha a zsidó felekezetek közti viták eljutnak a nyilvánossághoz, akkor az negatív képet alkothat a közösségek belső ügyeit kevésbé ismerők szemében és ez nagyban befolyásolja a közösségek külső megítélését”. Merkel asszony megjegyezte: nem szerencsés, hogy a politika különbséget tesz a zsidó közösségek között, de éppen ezért kell összefogni, hogy ne születhessen politikai döntés hitéleti kérdésben”.

A német politikus szívemből beszélt. Próbáljuk végre megérteni, hogy együtt van jövőnk, külön nincsen…

Dr. Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija,

a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija.