Egy összeomló élet: szerettem őt, csak nem vettem észre
Amikor Rebeka megtudja, hogy Ézsau, akinek a kisemmizését ő találta ki és vitte végig tulajdonképpen, bosszúból meg akarja ölni Jákobot, könyörög szeretett, kisebbik fiának, hogy meneküljön. “Miért veszítselek el mindkettőtöket egyszerre”?-kérdi kétségbeesetten. Most, amikor már jórészt késő, a gyilkosságra készülő Ézsauért is aggódni kezd. Rájön, hogy mégis szereti. TOLDOT hetiszakasz (1Mózes 25:19−28:9).
A történet kezdetén egy boldogtalan házasság áll, amelyben mindkét fél a gyerekeitől remél csak megértést, nem a házastársától. Aki a gyerekek közül az egyiknek a bizalmasává válik, a másik szülőjét szükségképpen elveszíti. Izsák Ézsaut szerette, Rebeka Jákobot. És a fiúk utálták egymást, féltékenyen és hűségesen, ki-ki ahhoz a szülőhöz, amelyik őt választotta.
Rebeka ötletének segítségével szerzi meg Jákob a vak Izsák áldását, amelyet Ézsaunak szán, egyszerre csapva be a férjét és a nagyobbik fiát (és amúgy önmagát is, mert Izsák, amikor Jákob elmenekül, megáldja őt a saját áldásával csel nélkül is, a csalásra nem volt semmi szükség).
Amikor az eset következményei kezdenek megmutatkozni, Ézsau bosszúért liheg, Rebeka pedig kénytelen talán örökre (a Tóra nem mondja meg, mikor halt meg Rebeka, látták-e még egymást) elbúcsúzni Jákobtól, ha biztonságban akarja tudni.
És ebben a pillanatban jön rá, hogy nem csak borzasztó kártékony volt választania a fiai közül, de önnön valódi érzelmeinek félreismerése is. Az az utolsó mondata a távozni készülő Jákobhoz, hogy “miért veszítenélek el mindkettőtöket egy napon? (Mózes I. könyve, 27.fejezet, 46. vers)
A 12. századi rabbi, kommentátor szerint attól félt Rebeka, hogy Jákob és Ézsau megölik egymást vagy mások ölik meg bosszúból Ézsaut, ha mégis sikerrel jár. Hogy a leszármazói között a gyilkolásnak, pusztításnak soha nem lesz vége.
Más is felfigyel arra, mennyire zavarba ejtő ez a mondat. A 18. századi, észak-afrikai illetőségű kommentátor, az Or Háháim le is akarja tagadni szinte, makacsul kitartva amellett, hogy Rebekát csak Jákob sorsa érdekelte, Ézsaué továbbra sem. De éppen azért kellett ezt megpróbálnia bebizonyítani, Jákob “védelmében”, mert a szöveg elsődleges jelentése éppen ellentétes ezzel az állásponttal.
Rájön tehát Rebeka, magát is meglepve, hogy miközben szereti és féti Jákobot Ézsautól, közben szereti és félti tervezett tette következményeitől magát a gyilkosságra készülő Ézsaut is. Most, a katasztrófa pillanatában, rájön, hogy a férjével szembeni bizalmatlanság, a házassága boldogtalansága miatti érzelmi vakfoltjai és kétségbeesett érzelmi manipulációi eltakarták előle a saját érzéseit.
Rebeka akkor válik újra édesanyává, amikor mindenkit elveszít, amikor összeomlik az életstratégiája és vele az erre a stratégiára épülő élete. Hogy mindez mire elég, nem tudni, de talán mégsem mindegy, a fiúk későbbi könnyes kibékülését tekintve talán mégis volt jelentősége annak, hogy a fiúk mindvégig tudhatták, az édesanyjuk, ha szinte mindent el is rontott, ha nem is mutatta ki, jól vagy egyáltalán, de mégis szerette őket. Van remény és vigasz.
