Az őszi ünnepek színei

A zsinagógai év utolsó hónapja elul: az egész hónap azzal telt, hogy az ember lélekben felkészült az újévre és az őszi ünnepekre.

A zsidó újév a többségi társadalom szokásával ellentétben nem a féktelen bulizásról szól, hanem elsősorban számvetéssel telik: az őszi ünnepek központi eleme a nefes hesbon (szó szerint „lelki egyenleg” vagy „a lélek számlája”), ami az egész évben véghezvitt pozitív cselekedetek és az elkövetett vétkek számbavételét jelenti. Az ember az egyszerű képleteket és a világos üzeneteket könnyebben megérti és befogadja, ezért a zsidó hagyomány egy hasonlattal él: a rabbik kidolgozták a nefes hesbon hasonlatát, amelynek értelmében minden micva bekerül a „jóváírás” részbe és minden elkövetett vétek a „terhelések” rovatba.

Az őszi ünnepek alkalmával végig gondoljuk az elmúlt év történéseit, eredményeit, örömeit és kudarcait. Egy idő után a ros hásánárá való lelki felkészülés nem csupán az elmúlt év számvetését jelenti, hanem az életre való visszatekintést is. Az őszi ünnepek azért is segítenek ebben, mert ez az időszak paralel az élet fő állomásaival; az ünnepi időszak minden állomása az élet egyes szakaszaira utal.

Ebben a szimbólum rendszerben elul hónap a nagykorúvá válásra, a nagybetűs élet feladataira való felkészülés. Azt jelképezi, hogy egy hosszantartó folyamat eredményeként válunk alkalmassá a felelősségvállalásra. Emmanuel Lévinas litván születésű francia filozófus szerint a zsidóság nem a gyerekek vallása. A kifejezést abban az értelemben használja, hogy mennyire fontos az egyéni döntés és az annak következtében létrejövő felelősség viselése. A cselekedetek nem érnek véget azzal, hogy véghez vittük vagy abbahagytuk azokat. A tetteink valójában az azok következtében kialakult helyzet iránti felelősség viselésével érnek véget. Elul jelképezi a mentálisan érett, magáért és a környezetéért felelősen gondolkodó embert, aki alkalmas arra, hogy házasságot kössön és már a családjáért is felelős legyen.

Ros hásáná az eljegyzés, amikor a vőlegényként aposztrofált Mindenható és a menyasszony személyével szimbolizált zsidóság örök hűséget fogadnak egymásnak. A ros hásánákor mondott ima egyik központi eleme az Örökkévaló uralkodásának – szó szerint az Örökkévaló királysága jármának – elfogadása: az ember tudomásul veszi, hogy egész életében a Mindenható áll felette. Ennek felel meg az eljegyzés, amikor a vőlegény és a menyasszony egész életükre egymást választják.

Az esküvő napján az ifjú pár böjtöl és a vőlegény viduj (bűnbánó) imát mond. A jom kipuri liturgia részét képezi ugyanez az ima, és jom kipurkor is böjtölünk. A zsidó hagyomány különleges napként tekint az esküvő napjára: ezen a napon a férj és a feleség megtisztul az addigi életük bűneitől; éppen úgy, ahogy jom kipur napja is a bűntől való megtisztulás ideje. A férj ezen a napon veszi fel először a kitlit, a fehér halotti ruhát; innentől kezdve ebben fog imádkozni minden jom kipurkor és ezt viselve fohászkodik: atyánk, királyunk, nyisd ki az ég kaput imáink előtt! Atyánk, királyunk, írj be minket az élet könyvébe!

Szukot hét napja nem mást jelképez az ember életében, mint a sevá bráhot időszakát: a kifejezés szó szerinti jelentése „hét áldás”; ez a hét áldás az esküvői szertartás érvényességi kelléke, amely az otthont jelképező hüpe alatt hangzik el, és amelyet aztán hét napon át ismételnek. Egy héten keresztül ünnepi étkezés keretében újra elhangzik a hét esküvői áldás: szokás az ifjú párt minden nap másnak vendégül látni. Mi is mentünk hét napon át a barátokhoz ünnepelni, és hála Istennek nekünk is volt lehetőségünk több párt sevá bráhot alkalmából az otthonunkban vendégül látni.

Az esküvő a Talmud (bKidusin 2a) szerint három módon történhetett érvényesen: pénzzel, okirattal (szerződéssel) és nemi aktussal. Az esküvői szertartás mindhárom elemet szimbolizálja: a pénzt az értékes gyűrű, az okiratot a ketubá jelenti, és az elhálást az a mozzanat szimbolizálja, amikor a pár kettesben elvonul a hüpe után a jihud szobába. Ez az első alkalom, hogy házastársakként kettesben lehetnek; az őszi ünnepek sorában a vőlegény és a menyasszony intimitását a semini áceret jelképezi: szukot ünnepén a jeruzsálemi szentélyben 70 áldozatokat mutattak be a világ 70 népe számára; semini áceretkor már csak a zsidó népért került egyetlen áldozat bemutatásra. Ekkor már „kettesben volt” egymással Isten és a zsidóság (bSzuká55b).

Az ünnepek után következik hesván hónap: a zsidó naptár egyetlen hónapja, amikor – a hetente ismétlődő szombaton kívül – nincsen ünnep. Hesván a hétköznapok fontosságára hívja fel a figyelmet: elmúlt az esküvő, túlvagyunk a sevá bráhot ünnepi hangulatán is, következnek a szürkének mondott hétköznapok. Ezek valójában nem szürkék, ezek a „napok” jelentik magát az életet. A Tánáh több helyen a „napok” szót használja az „évek” helyett: hesván napjai az éveket jelentik. Ezekből áll tulajdonképpen az élet, ami minden nap számtalan feladatot, örömet, kihívást, sikert és néha kudarcot is tartogat. „Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. (…) Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” (A prédikátor könyve 3:4, 8). Rengeteg élmény, sokféle impulzus; valójában színes forgatag. A színek intenzitása, árnyalatai mindenkinél különbözőek, de szürkének semmiképpen sem lehet nevezni őket. Az egyik feladatunk, hogy vegyük észre a minket körülvevő világ színeit és örüljünk az ajándékainak.

Hág száméách! Boldog ünnepet kívánok!