Az “Atyák tanításai” új neológ kiadásához 

„[…] van-e innováció hagyomány nélkül, és nem veszíthettük-e el azt a hagyományt, amelyet nem értelmeztünk újra.” (Darvas István, „Az Atyák tanításai” 2019. 41.o.)

Kell-e modernizálni a Talmudot?

A „Pirké ávot” újbóli fordítását és újabb kommentárokkal való kiadását nem tartottam jó ötletnek. A kommentárok kommentárjairól pedig az a véleményem, hogy csak olyan embereknek való, akik naivan lesik „az okosok” bölcselkedését. Miért nem elég nekik az, ami már van?

Itt van, például, Krausz Fülöp Az atyák mondásai, (Sárvár 1934, Budapest 1994) vagy Naftali Kraus Az ősi forrás (Budapest, 1990. 273-531) című ismert fordítása. Ez miért nem jó?

Elfogadható választ a kérdésemre nem kaptam. Hanem egyik nap a kezembe nyomták az új könyvet és azt mondták: „Olvasd el! Talán megváltozik a véleményed.” Persze, kíváncsi lettem, mit takar a könyv tetszetős külseje. Rögtön észrevettem, hogy a kommentárokat sajnos nagyon kicsi betűkkel és meglehetősen sűrűn nyomtatták, ami megnehezíti az olvasást, főleg a gyengén látóknak és az idősebbeknek. De, hát, az olvasás minőségének szempontjából Krausz Fülöp munkája sem volt jobb, sőt ennél sokkal rosszabb.

Az új könyv áttekinthetőbb, mint a fenti források, a mellékelt „Névmutató” és a „Bibliai helyek” külön szerepeltetése segítséget nyújthat a tudományos dolgozatok megírásában. Az sem elhanyagolható, hogy erkölcsi tartalom dacára a könyv nem néz ki unalmasnak, ami nem csak számos illusztrációnak, de ügyes tördelésnek is köszönhető. Az utóbbiban, persze, lehet hibát találni, de ez most tényleg mellékes.

Hogy kik ezek az „atyák”, akiknek tanításai annyira fontosak, hogy újra és újra kiadják, erről Darvas István a könyv „Bevezetésében” ad egy rövid áttekintést. Az új fordítás hat fejezetét hat ismert személy látott el kommentárokkal (azaz részben magyarázó, de többnyire reflektáló szöveggel). A kommentárok szerzői közül három rabbi és három laikus volt, aki vállalta „Az Atyák tanításai” „modernizálását.” A „modernizálást” nem találom idevaló kifejezésnek, de hát nyelvi lektora a könyvnek szemmel láthatóan nem is volt.

Mindhárom laikus szerző nő, ami nem olyan gyakori a magyarországi zsidó neológ gyakorlatban. Ezen belül Bedő Viktória, a könyv első kommentárjainak szerzője egy „rabbihallgató,” (valószínűleg „rabbi tanhallgató), ami egy újabb újdonság a hazai viszonyokban.

Az első benyomásom az volt, hogy „Az Atyák tanításai” minden szerzőjének szövege hűségesen képviseli az alkotóját. Bedő Viktória úgy ír, mint egy szorgalmas, sokat tanult és az autoritásos rabbinikus nyelvet már javában magáénak mondható rabbinövendék.

Darvas István szövege azt mutatja, hogy szerzője legfőképpen a rabbinikus irodalom tanulmányozásával és közvetítésével tölti napjait. Szövege arról is tanúskodik, hogy Darvas már régen rabbi és megszokta az oktatást. Profi, ami a Zsidó Egyetem rabbijától el is várható. Fináli Gábor sokat ír és olvas angolul: szófordulatai és mondatai ezt árulják el. Róla még az is elmondható a szöveg alapján, hogy a rabbinikus irodalomban is keres friss ötleteket és meghökkentő beszédszituációkat.

Fritz Zsuzsa szövege alkotójának örök optimizmusáról és a tanítás szeretetéről szól. Toronyi Zsuzsanna kommentárja felér egy tárlatvezetéssel, miközben Verő Tamás egyedül is képes párbeszédet alkotni. Az utóbbi szövegről mondhatjuk el legbiztosabban, kinek szólhat. Verő rabbi a fiatalokat és a fiatal felnőtteket buzdítja zsidó vallási közösségi életre.

Elmondható még, hogy a női szerzők közreműködése ellenére a nőkről nem sok szó esik a kommentárokban (talán két helyen fordul elő összesen), ami logikus (hiszen a Talmudot férfiak írták férfiaknak) és nem feltétlenül rossz. A női egyenjogúság ugyanis ebben az esetben éppen a szerzők kiválasztásával valósul meg látványosan.

Mennyire új az új fordítás, vagy mennyivel jobb a réginél?

Erre a kérdésre az első fejezet alapján próbálok válaszolni. Az első misna fordítása lényegében nem tér el a régi fordításoktól, csak a dvarim szót az új változat „kijelentésnek” fordította. Kissé szokatlan, de talán azért kellett, hogy megkülönböztessük a második misnában is található dvarim-tól, amit már „dolognak” fordítottak le. Hogy ne untassak senkit, inkább felsorolom azokat a helyeket, ahol Krausz Fülöp fordításához képest találtam eltérést vagy kivetnivalót.

A hetedik misna utolsó lexémájának új fordítása így hangzik: „[…] ne ess kétségbe a büntetéstől.” Még a misnához írt rövid (de izgalmas) kommentár sem ad kielégítő magyarázatot erre a nyugtató felszólításra. Krausz Fülöp fordítása ezzel szemben fenyítő volt: „[…] ne gondold, hogy kikerülöd a büntető végzetet.” Naftali Kraus is hasonló módon fordította ezt a misnát. Itt tehát az eredeti szöveg komoly átértelmezése történt. Jó lett volna tudni, miért.

A nyolcadik misna új fordításában „érdemesek” szó szerepel, amely szerintem nem sokat mondhat a mai fiatal olvasónak. Legalább is abban az értelemben nem, amelyben az új fordítás ezt a szót használja. A régi fordításban az “igazságos”, illetve „ártatlan” szerepelt, és ezt meg lehetett volna hagyni. A kilencedik és a tizedik misna fordításán is elgondolkodnék, de a legvitatóbb szerintem a 14. misna lesz, amennyiben a tanuló körökben az új fordítást megvitatják. Remélem, hogy ez így lesz, hiszen a 14. misna azért népszerű, mert formailag is minden nemzedék érdeklődését mozgatja meg. Lehet, hogy a régi fordítást nem kellett volna teljesen elvetni. Bedő Viktória is azt írta kommentárjában, hogy: „Mi nem tudhatjuk pontosan az igazságot, ezért hagyatkozunk mindig az előttünk lévőkre!” (12. oldal) Ebben az esetben is igaza lehetett.

Bedő kommentárjai közül kiemelem az ötödik misnához írt szöveget, amely a nők és férfiak közötti társadalmi és szexuális érintkezésekről szól. Bedő a szexről is világosan és egyértelműen képes beszélni, ami magasra emeli kommentárjának értékét olyan környezetben, amelyben a szerzők – valószínűleg a kritikától való félelemben – nem vállalnak egyértelműséget a fogalmazásban. Bedő szövege pedig a politikai hova tartózását is egyértelműen tükrözi (lásd például a 14. oldalon).

Darvas István „A világ ösvényeihez” cím alatt szereplő kommentárjai a „Tanítások” második fejezetéhez személytelenebbek, de magabiztosabbak. Érződik bennük a mester akarata. Honnan tudom? Darvas ugyanis egy „rabbi-keretben” foglalta össze mondanivalóját: a szöveg elején „Rabbi mondja”, a végén „Ő (mármint Tarfon rabbi) mondta” áll. Mivel bevezető szöveget nem írt, hanem egyenesen a rabbinikus tanítással kezdte el fejezetét, a „rabbi-keret” kapott relevanciát a kommentárjában. Hatam Szofer említése az utolsó kommentárban ezt csak erősíti.

Persze, Darvas fejezetével kapcsolatban is felmerülhetnek kérdéseink. Például a második misnához írt kommentárjában nem magyarázta meg a legfontosabbat, az úgy nevezett „etikus viselkedést”. Mi az? Esetleg Kant „kategorikus imperatívusza”? Vagy valami más? Amennyiben ez a Tóra ismeretei elsajátításának feltétele, ezt jobban kellett volna definiálni. Ezenkívül az is felvetődik, mire alapozza azt az állítását, hogy dereh erec „etikus viselkedést” és nem egyszerűen egy „polgári foglalkozást” jelent, ahogy Krausz Fülöp írta?

A hatodik misnánál, amelynek fordítása semmivel sem különbőzik Naftali Krausz fordításától, Darvas először is észrevette Krausz Fülöp hibáját, és helyreállította a misnák helyes számozását. A misnai szöveg hatására Darvasnak Shakespeare és színházi hasonlatok jutottak eszébe, ezért egy kicsit erőlködött, hogy Shakespeare és Hillel „filozófiáját” egymáshoz közelebb hozza. A megoldás a hatalom kritikája lett, amely az egyén közösségi kontrollját szorgalmazza. Ez azt jelenti, hogy etikus, ha az egyén alárendeli magát a közösségnek? Bármilyen közösségnek?
Összességében e könyvfejezet szövegei az ortodox olvasót is meggyőzhetik, mert szigorúan az erkölcsi tanításra irányulnak, vagyis klasszikus kommentárok.

Fináli Gábor szövegei az emberi életből indulnak. Az ember eredetét és véges életét említő első misnához írt kommentárban Fináli megpróbált nyíltan beszélni az ember fogantatásának részleteiről, ám meglepően sötét színekben ábrázolta a szexuális aktust. Persze, az is lehet, hogy ezt az érzést a sperma (fordításban „tisztátlan folyadék”) misnabeli megfogalmazása (tipa szruha) okozta. A második misnának kommentárját szerintem érdemes vitára bocsátani. A szöveg ugyan nem elég provokatív, de a tanuló kör tagjai biztosan ki tudják egészíteni és aktualizálni. A harmadik misna kommentárját át kellene gondolni. Mert, ugyan, mit is akart volna mondani a szerző olyan szöveggel, amelyben az egymás után következő jelzők nem kiegészítik egymást, hanem éppen, hogy ellentmondásosak (54. oldalon).

Hasonló mondatokat találunk még más misnához írt kommentárokban is. Ez igazán sajnálatos, mert Fináli végül is képes meggyőzni az embert. Példa erre a 16. misna nagyon szimpatikus kommentárja, amelyből sugárzik a szerző szinte „zsoltáros” hite a Mindenható ember iránti szeretetébe.

Fritz Zsuzsának a negyedik fejezet jutott. A fejezet negyedik misnájának lelkes kommentárja kellemetlenül meglepett. Johannan ben Beroka (Broka?) „majdhogynem korai feministának” nevezni – ez azért túl erős volt. Juda Hanászi kortársát a 19. századi szüfrazsett (korai feminista) szerepében képtelen vagyok elképzelni, még a „majdhogynem” mértékben sem. Johannan ben Beroka nyilván semmiképp sem lehetett feminista, mert tudtommal nem vett részt feminista mozgalomban, se nem deklarálta a feminizmus eszméihez való tartózását. Persze, ez az elszólás arra is emlékeztet, milyen sok nőellenesség, sőt némelykor nőgyűlölet van a Talmud-kori (és későbbi) rabbinikus irodalomban. Örülünk, ha néha valaki a nők mellett emeli szavát!

A második misnához írt kommentárjában Fritz Zsuzsa óvatosan „modernizál”, mert a zsidó vallási gyakorlattal kapcsolatos diskurzusban megemlíti a meditációt és terápiás kezelést (talán a relaxációt). Az ötödik misna kommentárjához pedig csak gratulálni lehet a szerzőnek: nagyon profi és nagyon aktuális az oktatással kapcsolatos gondolatsora. Ugyanez vonatkozik a 13. misna kommentárjára.

„Az igazán fontos dolgok listái” a fejezet címe, amely Toronyi Zsuzsannának jutott. Toronyi az a szerző, aki nem csak a tartalomra, de annak formájára is majdnem következetesen vigyázott. Erről a fejezet bevezetője – mintegy bővebb szerzői bemutatkozás – is tanúságot tesz. A kommentárok meglehetősen hosszúak, de jól szerkesztettek és tele vannak információval. Az utóbbi cseppet nem zavaró, mert ezt Toronyi jól tudja közvetíteni. Ügyesen használja a rendelkezésére álló nyelvi eszközöket retorikájában. Így a harmadik misna kommentárjába szinte észrevétlenül (de aki olvas, megtalálja) becsempész egy feltevést, amellyel, úgy mond, tisztára mossa Ábrahám atyánkat. Feltételezi ugyanis, hogy Hágárral való házassága csak kényszerházasság volt. Ugyan szerintem ezt nem kellett volna, mert Ábrahám mégsem volt mindig korrekt a női nemmel szemben (Sára eladása?), de hát erről ugye lehet vitatkozni, vagyis tovább diskurálni a tórai és talmudi szövegekről.

Verő Tamás kommentárjai előtt ugyan nincs bevezető, de fejezetének első része áldást tartalmaz, így ennél jobb bevezetőt elképzelni sem lehet. Verő egyszerűen, de világosan megfogalmazott szövegei nem öncélúak, hanem mindig a másikra irányulnak és párbeszédre késztetnek. Végül is nem magyarázzák a fejezet részeit (ezek már nem is a misnák, hanem mintegy baráiták − lásd Krausz Fülöpnél 321. oldalon), hanem reflektálnak rájuk. A domináns keret ebben a fejezetben a „szeretet”, amely párosul az „igazsággal”. Ezt különösen jól a 11. baráitához írt kommentár fejezi ki.

Tehát, „[…] van-e innováció hagyomány nélkül, és nem veszíthettük-e el azt a hagyományt, amelyet nem értelmeztünk újra”?

Vagyis volt-e jogosultsága „Az Atyák tanításai” újbóli kiadásának? A válaszom erre „igen”. Hogyne lett volna, ha az eredeti mű (Pirké ávot) már régen bizonyította, hogy időtlen és nem köthető egy helyhez? Több nemzedék próbálkozott már kisebb-nagyobb sikerrel a „Tanítások” értelmezésével és magyarázatával és mindig saját korának problémáit-gondjait adta hozzá az eredetihez. Miért éppen a 21. századi magyarországi neológ zsidóság legyen kivétel, ha komolyan veszi a tudás áthagyományozásának kötelességét?

Sajnálom, hogy a szerzők kevésbé komolyan vették a szövegalkotás feladatát, pedig a megfelelő retorika (értem alatta az érvek hatásos szerkesztését és a gondolatok világos kifejtését) nélkül nincs hatékony kommunikáció. Az ötlet gazdáinak és a szerzőknek még így is szerencséjük volt, mert hatékony támogatót találtak a Frankel Zsinagóga Alapítványában, mely vállalta a kiadás rizikóját. Szerintem megérte.