A vad orchideák és az Örömóda: búcsú az őszi ünnepektől

A Sátrak ünnepe az egyetemes megváltás ígéretét jelenti, mindenki végső szabadságát, az utolsó, nyolcadik nap viszont azt, ami „megmenthetetlenül személyes”, egyszeri, mások számára értéktelen, vagyis azt, ami igazán fontos számunkra. Az első az Örömódát, az embertestvériséget. A második a „vad orchideákat”, legalábbis a fiatal Richard Rortynak. Kinek-kinek a maga elbűvölő, élni segítő „rögeszméjét”. Lech lechá (1Mózes 12:1–17:20)

A Sátrak Ünnepe tórai olvasmányaiból kiderül, hogy hetven tulkot kellett áldoznia őseinknek a Templomban az ünnep napjai során. És mit tesz Isten és a bölcsek szemfülessége: a Noé fiaitól származó nemzetek száma is hetven, vagyis a hetven tulok a világ minden népét reprezentálja (ahogy Darvas István rabbi is összefoglalja egyik híveinek küldött „napi Tórájában”).

Ráadásul az ünnep első napjának prófétai olvasmánya, Zakariás próféta szövege szerint a népek mind, majd a megváltás után, együtt ünneplik a Szukkot napjait Izráel közösségével. Akkor, majd „Egy lesz az Isten és egy lesz az Ő neve” (ezzel a Szukkotkor felolvasott prófétai idézettel fejeződik be a minden istentisztelet végén elmondott záróima, az Álénu). Vagyis a Szukkot az egyetemes, minden népre és minden személyre kiterjedő megváltás reményének ünnepe. Minden nép felismeri az Örökkévalót és akkor, amikor a hajléktalanságra, hontalanságra emlékezünk a sátrainkban, ősz elején, eljönnek hozzánk és velünk ünnepelnek. A nélkülözés, a bizonytalanság, a sivatag emlékezete, a kölcsönös együttérzés hoz majd össze minket a megváltás napjaiban.

És a Szentírás szerint amikor a népek, velünk együtt, megérkeznek Isten végső felismeréséhez, akkor zsidókra „a népek fényére” külön többé már nem lesz semmi szükség. A megváltás projektje, amely az egyiptomi kivonulással indul, a végére ér. Beteljesedik.

A Tóra szerint mégsem így lesz. A zsidók többé nem lesznek a megváltás ügynökei, de lesznek azért, népként, önállóan, magukban is mint a többi népek, küldetésük befejezése után. Erre szolgál, hogy ezt megőrizze, a Sátrak ünnepét egyszerre folytató és lezáró Smini Áceret, „a nyolcadik megállás” ünnepe is, az ünnep nyolcadik, ráadás napja. Ezen az ünnepen egyetlen tulkot áldoztak a Szentélyben. Minden személy és minden kultúra páratlan, összemérhetetlen egyszeriségének ünnepeként értette ezt, az egyetemes és általános ünnepét követően, az áldott emlékű Jonathan Sacks rabbi.

Ilyenkor a zsidók maguk vannak és a teljes emberiség megváltása után is maguk lesznek csak a saját ünnepükkel, ahogyan majd minden nép a magáéival.

Richard Rorty* elbűvölő szellemi életrajzában leírja, hogy egészen fiatalon két dolog nyűgözte le, Trockij és a vad orchideák. Trockijban a sztálinizmustól mentes, valódi szocializmus, a szegények és elnyomottak megváltásának mindenkit megillető ígéretét látta (mindegy most, mennyire jogosan), a vad orchideákban pedig a vad orchideákat, amelyek minden ok nélkül, megmagyarázhatatlanul lenyűgözték. Ezt a választást, a vad orchideákat nem lehetett és nem is kellett megértetni másokkal, igazolni, senki más számára nem volt értelme, de a fiatal Rortynak valamiért mindennél fontosabbak voltak. Mert, figyelmeztet: bár nem használhatjuk közvitákban érvként, nem kényszeríthetjük rá másokra személyes hitünket és vonzalmainkat, amelyek mindennél fontosabbak nekünk, sem Istent, sem a vad orchideákat, mégis csak ezek és effélék miatt érdemes élni.

A megváltott egyetemes emberiség nem lesz egyforma, a világ kisközösségi szokások, hagyományok, szertartások hálózata lesz majd. Ezt ünnepli a Smini Áceret, az őszi ünnepkör közeledő vége, rögtön a mindenkire egyformán kiterjedő megváltás, boldogság, méltóság ígérete után. Azt, hogy, Petri Györggyel szólva, „megmenthetetlenül személyes, ami jó volt”, a személyes, családi, kisközösségi, nemzeti mániáinkat, játékainkat, ragaszkodásainkat, furcsaságainkat.

Két reményünk van végül, mindent összevéve: az Örömóda képe az embertestvériségről és a vad orchideák.

Jó ünnepet! Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője.

* Richard Rorty (1931-2007) amerikai filozófus, a pragmatista filozófiai iskolai hagyomány megújítója, a posztmodern eszmeiség képviselője.