A Tóra megmentője

Bacher Vilmos emlékezete

Bacher Vilmos (1850-1913), az Országos Rabbiképző Intézet professzora, majd igazgatója* halálának évében született Scheiber Sándor (1913-1985), az Országos Rabbiképző Intézet professzora, majd igazgatója.

Amennyiben Bachert a modern magyar zsidó tudomány egyik első, úgy félő, hogy Scheibert a modern magyar zsidó tudomány utolsó nemzetközi reputációjú alakjának kell tekintetünk. Születésének 100. évfordulója alkalmából, 1950. január 17-én Scheiber méltatta Bachert a Kerepesi úti temetőben lévő sírboltnál. Beszédét arra a gondolatra fűzte fel, hogy Bacher Vilmos a hagyomány láncolatánál fogva mindazoknak a tanítómestere, akik Magyarországon a zsidó tudomány művelését és továbbadását életcéljuknak tekintik.

Hit és tudomány

Amikor 1877-ben megnyitotta kapuit a budapesti Országos Rabbiképző Intézet, a tanári kar nevében Bacher Vilmos, a szentírás-tudományi tanszék 27 éves professzora, a breslaui rabbiképző és a breslaui egyetem egykori tanítványa tartotta az ünnepi beszédet. S hogy miért éppen rá esett a választás? Ennek oka az lehetett, hogy az intézet felső évfolyamának, a tulajdonképpeni rabbiképzőnek az alapító professzorai közül egyedül a liptószentmiklósi születésű Bacher beszélt magyarul. Az igazgatóvá kinevezett Bloch Mózes és a mindössze 25 éves Kaufmann Dávid nem voltak magyar ajkúak. Beszédében Bacher a Rabbiképző legfőbb küldetését a vallásos lelkület és a szellemi haladás felébresztésében, fenntartásában és terjesztésében, egyúttal a hit és a tudomány összhangjának megteremtésében látta. Akkoriban sokan tartottak attól – különösen az ortodoxia részéről –, hogy a haladás és a haladást megtestesítő tudomány oltárán maga a hit fog áldozatul esni. Az ortodox felfogás ugyanakkor egyenlőségjelet is tett haladás és neológia – „hitújítás” – közé. A Rabbiképző viszont éppen azt kívánta igazolni, hogy a tudomány és haladás melletti elkötelezettség összeegyeztethető a Tóra vallásos eszméi és a halacha parancsolatai iránti hűséggel. A haladó zsidóság a rá ragadt neológ jelzőtől függetlenül következetesen cáfolta, hogy megújította volna a zsidó hitet. Rabbiként, pedagógusként és tudósként Bacher is évtizedeken keresztül szolgálta a haladó zsidóság eszményeit.

A zsidóság tudományától a magyar zsidó tudományig

Heller Bernát szerint „magyar zsidó tudományról” Bacher fellépésétől fogva beszélhetünk. A német földről eredő „Wissenschaft des Judentums”-nak, azaz a „zsidóság tudományának” természetesen nálunk is voltak hívei – elegendő Lőw Lipót, Kohn Sámuel, Perls Ármin, vagy Lőw Immánuel munkásságára utalnunk –, de a magyar nyelvű zsidó tudomány intézményesített műveléséig a Rabbiképző megalapításáig várni kellett. A magyar nyelvű zsidó tudomány megjelenésében szerepet játszott, hogy a zsidó tudományok emancipálására hívja fel a hazai tudományos világ figyelmét. Ezt a célt is szolgálta a Magyar Zsidó Szemlének az 1884-es beindítása, amelyet az első időkben Bacher és Bánóczi József szerkesztett. Éveken keresztül jegyezte Bacher, Mezey Ferenccel együtt az 1894-ben megalakult Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) Évkönyveit is. A sokévi alkotómunka gyümölcseként megjelenő bibliafordítás, az ún. IMIT Biblia létrejöttében pedig Bacher a szerkesztőbizottság elnökeként meghatározó szerepet töltött be. A vállalkozás résztvevői Blau Lajos emlékezései szerint – bevallottan, vagy be nem vallottan – Bacher tudásából és munkabírásából merítettek erőt.

A Tóra megmentője

Guttmann Mihály jegyezte fel, hogy Bacher tudományos működése nem tekinthető tisztán elméleti és elvont munkának, hanem a múltból a jövőbe irányuló „áthidalásnak”. Munkásságával pedig „megmenti a Tórát az újkor számára”. Bacher érdeklődése a zsidó tudomány sok területét érintette. A legbehatóbban a bibliai exegetika történetével, az agádikus irodalommal, a héber nyelvtudomány történetével, a héber költészettel, valamint az arab-zsidó és a perzsa-zsidó irodalommal foglalkozott. Mindig a teljességre törekedett. Tanítványa, Krausz Sámuel írta róla, hogy „egyszerűen letarolja azt a mezőt, amelyre ráveti magát”. Másnak ott már nem akadt tennivalója. Munkamódszere kapcsán Blau Lajos azt jegyezte fel, hogy teljesen mindegy volt a számára, hogy monográfián, vagy tanulmányon dolgozott, mindenféle töprengés és kísérletezés nélkül rögtön a kész szöveget írta le. S ez így is volt rendjén, hiszen Bacher professzort az „egész tudás” jellemezte. „Bacher félig semmit sem tud” – tette hozzá. Tudományos munkáinak száma meghaladta a 750-et, amelyek közül félszáz önálló kötetként jelent meg. Közülük kiemelkednek az Agáda-kutatásokat összefoglaló könyvek. Tanulmányainak túlnyomó része – a zsidó tudományos világ nyelvi preferenciáinak megfelelően – héber, francia, német, angol és olasz nyelven jelent meg. A vezető judaisztikai és hebraisztikai folyóiratok – Jewish Quarterly Review, Revue des Études Juives, Monatsschrift für Geschichte und Wissenschaft des Judentums, stb. – közölték írásait. Közleményeinek csupán a töredéke jelent meg anyanyelvén, nyilván ennek tudható be, hogy Bachert a külföldi tudományos világ jobban ismerte és becsülte a hazainál. A tudóson kívül a szépíróról, költemények sokaságának szerzőjéről is meg kell emlékeznünk. Költői hajlamát Bacher Vilmos az édesapától, Bacher Simontól, a költőtől, héber verselőtől és műfordítótól örökölte.

Bacher Vilmos életének nagy fájdalma lehetett, hogy az MTA többszöri jelölés ellenére sem választotta tagjai közé. A kudarcot fia, Bacher Ernő arra a korabeli vélekedésre vezette vissza, miszerint a tudós társaság tagjai nem akarták a Talmudot a falak közé beengedni.

„Saját énem kiegészülését láttam benne”

A Bacher Vilmosról szóló idézet Goldziher Ignác, az ifjúkori barát és pályatárs naplójából származik. Goldziher elismerően írt Bacher erkölcsi komolyságáról, lebilincselő zsidó és klasszikus tudásáról, valamint általános műveltségéről. A harcias természetű Goldziherrel ellentétben azonban Bacher határozottan visszautasította, hogy – miként a naplóíró fogalmazott – „vallási életünk káros vonásai ellen javító célzattal harcoljon.” Valószínűleg ez vezetett elidegenedésükhöz is.. Goldziherrel szemben Heller Bernát megértőbbnek bizonyult Bacher tartózkodó jelleme iránt. A magyar zsidóság vallási és erkölcsi megújulásáért indított harcot – fogalmazott Heller professzor – Bacher Vilmos nem vállalta. „Ő az erkölcsi és vallási megújhodást is a tudománynak és az irodalomnak eszközeivel szolgálta”. Ez a visszahúzódó magatartás a korabeli zsidó közéleti viszonyok ismeretében méltányolható. Elegendő belelapozni Goldziher naplóiba, hogy némi fogalmat alkothassunk a Pesti Izraelita Hitközség konfliktusairól, vagy a Rabbiképző körüli torzsalkodásokról, de ugyanígy hivatkozhatunk az elmúlt századelő időszakából a haladó rabbik és a világi vezetők ellentétére is. Bacher szelíd természetét utolsó rabbiavató beszéde is igazolja, amikor – erkölcsi testamentumként – Hillél szavaival bocsátotta útjára fiatal rabbitársait: Légy Áron tanítványai közül; a békét szerető és a békére törekvő, aki szereti az embereket, és őket közelebb viszi a Tórához!

*

Egy évszázad telt el Bacher Vilmos halála óta. Scheiber Sándor természetesen nem lehetett a tanítványa a Rabbiképzőben – a tanítványok tanítványának mondhatta magát. Scheiber mesterei, miként Heller Bernát, Blau Lajos, vagy Guttmann Mihály idehaza és külföldön a magyar zsidó tudomány legnagyobbjai voltak. A Rabbiképző neveltjeiként a szószéken és a katedrán méltóképp képviselték a haladó zsidóság eszményeit. Így teljesedett ki a hagyományok láncolata.

* Ezúton is köszönöm Bacher Vilmos unokája és dédunokája, Dr. Bacher Vilmos és Dr. Bacher Gusztáv értékes segítségét.