A tokaji bor

avagy dióhéjban a zsidókról, Tórájukról és a hamisítványoktól való viszolygásukról

 

Bevitt engem a bornak házába, s zászlója fölöttem a szerelem.

(Énekek Éneke 2:4)

 “Így szólt Izráel Közössége: Az Örökkévaló bevitt engem a Szináj hegyi tanházba, hogy Mózesnek, a nagy írnoknak szájából tanulhassak. Parancsolatainak útját (=zászlaját) szeretettel magamra vettem és ezt mondtam: ‘Mindent, amit az Örökkévaló szólt, megteszünk és meghallgatunk.’ (2Mózes 24:7)”

(Tárgum Jonatán, Énekek Éneke 2:4[1])

 “Egyszer egy tehetős üzletember jó magyar borral[2] teli hordókkal megrakott szekéren utazott. Miután az út hosszúra nyúlt,  a szolgáló és  a kocsis így fordultak az üzletemberhez: – Már több napnyi utat tettünk meg ezzel a borral, csak szenvedünk miatta, kérjük, hadd kóstoljuk meg! – Adott is nekik az üzletember a jó borból kóstolót.

Történt később, hogy a szolgáló elvetődött egy városkába, ahol borozó emberekkel találkozott, akik igencsak dicsérték a borukat, azt állítván hogy magyar bor az. Hallván ezt a szolgáló, így szólt: – Adjatok belőle, hadd kóstoljam meg. – Adtak is neki belőle. Ő mindjárt ezt mondta: – Biztosan tudom, hogy ez nem magyar bor. –  Amikor ezt meghallották, megfeddték és ellökték.  Ő azonban váltig állította, hogy ez márpedig nem magyar bor, mert ő bizony egy előkelő üzletembernél már kóstolt magyar bort, ezért ő tudja, milyen a magyar bor. A többiek viszont semmibe vették szavait.”

(A breszlevi rabbi Náchmán példázata)

3326[3] évvel ezelőtt a hagyomány szerint egy kis közel-keleti nép apraja-nagyja, férfiak és nők, aggastyántól a karonülő gyerekekig, két-hárommillió fő volt jelen Szináj hegyénél, mikor  átvették a Tórát a Világ Teremtőjétől, a Nagy Borásztól. Ez a nép a zsidó nép. Azóta ez a nép mindent megtett azért, hogy e nemes ajándékot továbbadják a következő nemzedékeknek. Bölcseik nemzedékről nemzedékre pontosan dokumentálható láncolatának segítségével a (nemegyszer igencsak szűkszavúan fogalmazott) írott Tan pontos értelmezéséhez elengedhetetlen szóbeli hagyományt is sikerült átörökíteni egészen napjainkig. E hagyomány kezeskedett azért, hogy e nép hosszú történelme során a különböző korok más-más kihívásaira tudjon választ adni a Tan[4]. E nép azon igyekezett, hogy a Tóra és annak parancsolatai által tökéletesítsék e világot, hogy mindenütt nyilvánvaló legyen hogy Ő a Király. És bár a parancsolatok által a zsidók e világra összpontosítottak, vagyis két lábbal a földön álltak, közben a fejük az égig ért, mint a létráé Jákob álmában. A zsidóság mindig e két pólus egyesítésén fáradozott. Az élet mindennapi pillanataiban, a reggeli felkeléstől a kézmosáson át, az étel elkészítésén keresztül a bika által okozott kár megtérítésig mindent a Tóra tükrében kell végezni. Másrészt a Szentírásban, a Tánáchban szó esik olyan dolgokról is, melyek mindennapi életünket látszólag nem befolyásolják. Ilyen téma a messiási kor leírása[5]. A messiási kortól a következőket vártuk és várjuk el: a zsidó szétszórattatás végét, mely magában foglalja a ma számunkra ismeretlen tíz elveszett törzs előkerülését[6], a Szentély újbóli felépülését[7], világbékét[8], az egész zsidó nép Tórához valós visszatérését[9],  Isten világméretű elismerését és megismerését[10], és egy felkent király uralkodását, aki Júda törzséből, Dávid házából fog származni[11].

A zsidó nép, miután megismerte a jó tokaji bort, nem tudta elfelejteni. Voltak sajnos sötétebb időszakok a nép és az ő Istene kapcsolatában. Voltak hamis “tokaji” borok, melyeket időnként a nép egy része megkóstolt. Néha a garatra is felöntöttek az olcsó kannás borokból. De mint egy jó párkapcsolatban, mindig volt visszaút. A tórának egyik alaptanítása a megtérés, a tesuvá lehetősége. “Ha vétkeitek olyanok volnának, mint a bíbor, megfehérülnek mint a hó; ha vörösek volnának, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”[12]

A Szináj-hegyi eseményektől számított tizennegyedik évszázadban új márka jelent meg a hamisított “tokaji” borok piacán. Agresszív kampánnyal megpróbálták rávenni a valódi tokaji híveit, hogy mostantól az ő új boruk  az igazi, és a begyöpösödött ízlésvilágukon változtatniuk kell. A zsidók azonban makacsok voltak. Az új “tokaji” hívei szemében örök szálka volt, hogy mindig akadtak, akik csak a régi tokajit akarták elfogadni. Az újítók nem riadtak vissza keresztes hadjáratoktól, inkvizíciótól, pogromoktól sem, hogy ezt az ódivatú népséget jobb belátásra bírják.  – Az új EU-szabvány alapján már csak ez számít igazi tokajinak! – mondták az újtokajisták. –  Maga a Kis Borász készítette, a Nagy Borász elsőszülött fia! – tették hozzá, miközben arcuk az újtokaji bortól vöröslött. – A Kis Borász az életét áldozta föl azért, hogy e tökéletes zamatú bor eljusson hozzátok. Nagy pimaszság, hogy ti még csak meg sem kóstoljátok! – Nincs az a borász! – felelték az igazi Tokaji hívei – Nekünk a Nagy Borász maga ígérte meg, hogy örökre a posztján marad: “Ti vagytok tanúim, úgymond az Örökkévaló, és szolgám, akit választottam; azért hogy tudjátok és nekem higgyetek és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem nem alkottatott Isten és utánam nem lesz.”[13] És azt is megígérte, hogy a Tokaji is örökre a polcokon marad, és nem fogja a Borok Királyát más borra cserélni, a Tóránkat új tórára: “Mindazt, amit én parancsolok nektek, azt őrizzétek meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá és ne vegyél el belőle.” [14]

Az újtokajisták megpróbáltak a régi bor híveinek az intellektusára is hatni. A Kis Borász messiás, majd isten (!!!) voltát megpróbálták az Írásokból igazolni, ami már magában furcsa próbálkozás, hiszen a Szentírás értelmezhetetlen anélkül a “farizeus” hagyomány nélkül, melyhez a Kis Borásznak és tanítványainak már volt nem kevés keresetlen szava az elmúlt kétezer évben. Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, említsük meg csak azt a tényt, hogy az Írott Tan nem tartalmaz magánhangzókat, csak mássalhangzókat. A magánhangzókat csak az újtokajisták által el nem ismert Szóbeli Tan tartalmazza.

De mindez nem tántorította el az újtokajistákat céljuktól. Proféciákat ferdítettek vagy ollóztak össze, fordítottak félre vagy csak egyszerűen találtak ki a hasraütés módszerét alkalmazva. Ha azonban bármelyik általuk idézett próféciát vagy “próféciát” közelebbről megnézünk, a szövegkörnyezettől nem eltekintve, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy messiásuk egyet sem teljesített.[15] Illetve egyet mégis csak, elnézést. A Kis Borász valóban szamárháton vonult be Jeruzsálembe.[16] Ami azért még se semmi, valljuk be.[17] A Kis Borász messiás voltának bizonygatása úgy, hogy az “Egyedül a Szentírás” elvére támaszkodva a zsidó Szóbeli Tant nem fogadják el már csak azért is érdekes, mert a zsidó Szentírásban a héber המשיח (a.m. a fölkent) messiás értelemben nem is szerepel!

A hagyományos zsidó messiáskép helyett az újtokajisták azt várták el a messiástól, ami a Tánáchban sehol sem szerepel: azt hogy majd ő távolítja el Jákobtól a gonoszságot és hitetlenséget, vagyis leveszi az ember válláról a a felelősséget. De a Tóra nem ezt tanítja! Igenis felelünk tetteinkért és ennek tudatában kell élnünk.

Amikor eddigi próbálkozásaik nem hoztak sikert, a XIX. században a borhamisítók más taktikákhoz fordultak. Bár a borukat nem tudták és nem akarták a sokkal drágább igazi tokajira lecserélni, mesterséges aromákkal próbálták a hamis bor ízét az igaziéhoz közelíteni. A csomagolásra is nagyobb hangsúlyt fektettek. Lecserélték a hechsert, a kósersági tanúsítványt. Az eddigi címkén szereplő újtokajista egyház helyi papjának hechserét felváltotta a jobban csengő messiáshívő zsidó közösség rabbijának a hechsere.

Az újtokajistákat valószínűleg az is motiválja, hogy a Kis Borász messiás voltának bizonyításán áll vagy bukik a hitük. Ha nincs a Kis Borász és bebizonyosodik az új tokaji bor hamis volta, nem marad semmi, amiben kapaszkodhatnak. Ezzel szemben a vallásos zsidó mindennapjait nem különösebben befolyásolja a messiás kiléte. Mint mondtuk, a zsidóság e világra koncentrál, és az élet legapróbb hétköznapi mozzanataival foglalkozik, azokat a profánból a szentség szintjére emelve. A mindennapokban sokkal fontosabb a kóser halfajok beazonosítása, mint a messiásé, a villamos áram szombati használatának mikéntje, mint a halottak feltámadásáé. Ha nem tudom, hogy használhatom-e a hűtőszekrényemet minden hét hetedik napján, nem tudok Isten által elvárt életet élni, mint zsidó. Ha csak azt nem tudom, hogy a halottak hogyan és mikor fognak feltámadni, annyi baj legyen. Ha rám tartozik, úgyis megtudom, amikor majd eljön az ideje. Addig is tanulom a Tórát, mely a mindennapokon segít át, amikor arra tanít, hogyha eltörtem a  szomszéd által a gangon elhelyezett virágcserepet, ki kell-e fizetnem, és ha közben a lábam sebes lett, jár-e nekem kártérítés. Vagy hogyan kell a szüleimet tisztelnem, és mi a teendőm, ha a barátaim egy jó szaftos pletykát akarnak velem megosztani, és még hosszasan lehetne sorolni a példákat.[18]  Igen, ez mind Tóra. A mi Tóránk, amit az Örökkévalótól kaptunk. “Tudtára adja igéjét Jákóbnak, törvényeit és rendeleteit Izraélnek. Nem tett úgy egy nemzetnek sem, és rendeleteit – nem ismerik azokat. Hallelúja![19] “

 A borok királyának ismerői hajthatatlanok voltak és ma is azok. Az életüket is feláldozták, mintsem hogy igyanak a hamisítványból. Honnan volt ez a bizonyosság? A választ rabbi Náchmán adta meg az idézett példázatban: aki már kóstolt magyar bort, tudja, milyen a magyar bor.  Ma, amikor jóléti társadalomban élünk, és olyan könnyen hozzájuthatunk az eredetihez, ne elégedjünk meg holmi hamisítvánnyal. És nehogy saját kezünkkel öntsük ki azt a bort, melynek megtartásáért déd- és nagyszüleink az életüket áldozták!

Szinte csak azok dőlnek be a hamisítványnak, akik soha sem kaptak egy igazi kóstolót a jó magyar borból.  És sajnos ma elég sok ilyen testvérünk van. Azok közülünk, akik már megkóstoltuk és szeretjük, ápoljuk továbbra is e nemes bor szeretetét, ne hagyjuk feledésbe merülni, és igyekezzünk másoknak is adni belőle kóstolót. “Istennek minden szava salaktalan, pajzsa ő mind a benne menedéket keresőknek. Ne tégy hozzá szavaihoz, nehogy rád cáfoljon és hazugnak bizonyulj”.[20] Ne feledjük, hogy maga a Nagy Borász, az Énekek Énekéből ismert Szerető vitt be minket a Szináj hegyi borházba, és adott innunk:

Bevitt engem a bornak házába, s zászlója fölöttem a szerelem. (Énekek Éneke 2:4)

 

---