„A természet tönkretételéért… járvánnyal fizetünk?”

Írta: Radvánszki Péter - Rovat: Hagyomány

Radvánszki Péter rabbi pészachi gondolatai

A szobámból meglepően élesen hallom a csicsergő madarakat. Az jut eszembe:

„Ét házámír higiá”, az énekesmadár ideje elérkezett.[1]

De lehet, hogy csak a csökkenő forgalom miatt hallom jobban őket…

Lesétálunk a Duna-partra. A fák rügyeznek, a tulipánok kinyíltak a sétányon.

„Hánicánim niru báárec”, a természet kivirágzik.[2]

Eső sem volt rég.

„Páná hágesem, háláf hálách ló”, az esőzés elvonult, elment.[3]

Egyes kibucokban ezzel a dallal kezdik a szédert.

Az Énekek Éneke tavasz elején szólhat igazán hozzánk. Peszáchkor szokás ezt a megilát olvasni, és nem véletlenül. A természet ilyenkor az Énekek Éneke nyelvezetén beszél az emberhez.

Nagyon furcsa ellentmondás feszül az emberi világ rettenetes tragédiája, és a megrázó szépség között, amit a újonnan önmagára talált természet sugároz magából.

Talán ez sem véletlen. Ahogyan a Természet visszakapja nyugalmát (az állatok újra megjelennek a városokban, a levegőszennyezés pedig a harmadára csökken), mintha üzenne is nekünk: „Ezt a nyugalmat lopjátok el tőlem!”

A napokban több tudósítás is arról szólt, hogy a természet kizsákmányolása hozzájárult a vírus elterjedéséhez.

A természet tönkretételéért most felelünk, vagyis a járvánnyal fizetünk? – teszem fel magamnak a kérdést a séta közben. Nincs válasz.

Aki mostanában sétál a Duna-parton, azt meglepi a nyugodt víztükör, és a csend.

Talán kétszáz éve nem volt ennyire nyugodt ez a folyó.

Persze gondolhatjuk, hogy egy járvány – ezért az ”élményért” kicsit súlyos ár.

Az anyatermészet – gondolhatjuk – most számunkra nem a szerető gondoskodás.

Az anyatermészet most anyatigris, akinek elege van, hogy kölykeit zaklatjuk.

Ő most az anyamedve, aki medvebocsait védve lesújt – juthat eszünkbe.

Így is fordíthatjuk a Biblia egy sorát: “A természet visszaköveteli nyugalmát.”[4]

Amit ma Természetnek hívunk, azt akkoriban Földnek mondták.

Hiszen minden, ami az égben volt, az elérhetetlen világhoz, az Éghez, az angyalok birodalmához, a természet felettihez tartozott.

És minden, ami a Föld, az emberi világot, a Természetet jelentette.

Mindkettőt Isten teremtette, a Biblia első mondata szerint, de mindkettőnek saját törvényei vannak.

Az Ég most nem szól bele a háborúba, ami köztünk és a Természet között zajlik.

A Természet – ugyanis – ellenséggé vált számunkra.

Eltiporjuk, kiszipolyozzuk őt.

Kivágjuk a fáit, szennyezzük a levegőjét és a vizeit.

Ellopjuk a vadon élő állatok élőhelyét, őket pedig leöljük vagy ketrecbe zárjuk.

Az, ami a részünk, tápláló, éltető erőnk lehetne, egy leigázandó valaminek tekintjük.

Arra nem számítottunk, hogy egy passzívnak, kihasználható áldozatnak hitt entitás vissza tud ütni. Mert visszaköveteli nyugalmát. Mert eljön az „oroszlányok tanyájáról, párducok hegyéről.”[5]

Újra eszembe jut a Kivonulás története.

Talán ugyanígy tekintettek az egyiptomiak az izraelitákra, mint mi most a Természetre?

„Rabszolgái voltunk a Fáraónak Egyiptomban, de az Örökkévaló kivezetett onnan bennünket erős kézzel és kinyújtott karral.”

Hogy is magyarázza ezt a hagada?

„Erős kézzel” – ez a dögvész (dever), az ötödik csapás.

És ha átterjed az emberre?

Ez a járvány (dever).[6]

Talán jogosan ér minket az „ötödik csapás”?

Ha ez igaznak bizonyulna, ezt a háborút a Természettel már most elvesztettük. Egyszer majd kivonul „Egyiptomunkból”. Vagy inkább megelőzzük a további járványokat, katasztrófákat, és magunktól elengedjük őt igánk alól?

Egy tükörsima vízen pihentetem szemeim, mely máskor szürkén zavaros.

„Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan,
Meg nem legyinti szellő’ s fecske szárnya,
Csak mélyén lüktet forradalmas árja;
Felszíne tűkör, és abban, mikép
Tündéri álom, az előbbi kép
Tisztára mosdva, felfordítva ring,
Mint lenge kárpit, a merő fal ing…
Ábrándos lelkem a hullámba mélyed..”

Arany János is talán így láthatta ezt a gyönyörű folyót.

Hazaindulunk.

Eszembe jutnak a londoni zsidó áldozatok nagy száma, B’né Brák és New York rettenetes helyzete.

Mi persze számokat olvasunk, de valójában családi tragédiák százairól van szó.

A sós víznél jussanak eszünkbe ők is. A gyászoló családok könnyei beleolvadnak a kárpászunk, a zöldünk sós vizébe.

Ez a széder más lesz, mint a többi, sőt, ezentúl minden más lesz.

„Má nistáná hálájlá háze”. Miben különbözik ez az este, a többitől? – kérdezzük széder este.

Mert ilyenkor keserűfüvet fogyasztunk – hangzik az egyik válasz.

Vagy, jut eszünkbe, hogy újabb több száz halott van a világban, és több tízezer fertőzött?

A Zóhár szerint Egyiptom, Micrájim nem feltétlenül a történelmi terület, hanem a “szűkösség” országa, a “bezártság”, a “börtön”, ahol mi magunk is sínylődünk.

Otthonainkban, melyeket nem hagyhatunk el, biztosan átélhetjük most ezt.

Hiszen, a peszáchi hagada szerint:

„Minden generáció köteles magát úgy tekinteni, mintha maga vonult volna ki Egyiptomból.”

Legyen ez az egész járvány egy Micrájim, amit hamarosan elhagyunk!

Kívánjuk azt, hogy ez a krízis bírjon jobb belátásra minket, és a döntéshozókat, akik ezentúl mérlegelni fogják az emberi felelősséget a globális katasztrófákban!

Az a sok rettenet és fájdalom, amit tapasztalunk a vírus miatt, tűnjön el végleg! És az a sok jóság, bátorság, felépülés, amit a természet, mi és a beteg barátaink, családtagjaink, ismerőseink élnek át – maradjon velünk örökre!

Básáná hábáá b’Jerusálájim! Jövőre találkozzunk Jeruzsálemben!

Jegyzetek

[1] Énekek Éneke 2:12. Ezt a verssort a messiás eljöveteleként értelmezi a misztikus hagyomány.

[2] Ibid.

[3] Ibid. 2:11.

[4] Lev. 26:34. Kreatív fordítás. A magyarázatot lásd a szövegben.

[5] ÉnÉn 4:8.

[6] Kreatív fordítás. Az eredetiben a dögvészt, az 5. csapást jelenti, de a rabbinikus irodalomban valóban sokszor emberi járványt jelent.

támogatás

Címkék:környezetrombolás, koronavírus, Pészach

[popup][/popup]