A széthullás és a világ újjáépítése: Noé visszatér

Milyen bűnök indokolták a Teremtés összeomlását és tényleg büntetés-e az, ha megremegnek a Teremtés eresztékei? Hogyan építhető újra a világ? Vájjérá  hetiszakasz (1Mózes 18:1–22:24)

A midrás, a rabbinikus kommentár szerint a bűnök, amelyek az özönvízhez vezettek, és amelyekről semmi közelebbit nem mond a Tóra, talán egészen aprók lehettek. Egészen kis értékű lopásokra szakosodott az akkori emberiség, mindig annyit loptak nagy tömegek, amennyiért még nem lehetett megbüntetni őket, a lopások értéke nem érte el a büntethetőség szintjét. Ezzel a stratégiával minden esetben el tudták kerülni a felelősségre vonást, ezért nagyon népszerűvé vált az ilyen lopás. Lényegében mindenki úgy gondolta, ennyi belefér. És anyagilag talán bele is fért a megkárosítottaknak, de a lopással kapcsolatos közmegegyezést tönkretette. Elmosta fokozatosan az együttélés normáit, azt kondicionálta, hogy ami nem büntethető, az belefér.

Ha nincsenek társadalmi normák, hallgatólagos megállapodások, akkor csak a büntetés ereje, a félelem tarthat vissza minket attól, hogy bármit megtegyünk egymással. Azt a társadalmat, amelyiket a republikánus erény, azt a világot, amelyet az összetartozás tudata, közös történetek, közös hitek és remények nem tartják össze, csak a formális jog intézményei, semmi sem menti meg az összeomlástól. Ha a jogi előírások mögül kikerülnek az erkölcsi egyetértések, a jog épülete maga is összeomlik nemsokára. Ahol az együttműködés szelleme és reménye meghal, ahol a másik egyszerűen vetélytárssá lesz a javak birtoklásáért folytatott harcban, ott az emberek bármikor kijátszhatók egymás ellen és a kis bűnök összeadódnak teljes társadalmi összeomlássá.

A teremtés a vizek és a szárazföld elválasztásával kezdődik. Az özönvíz ezt vonja vissza, felbuzognak az égi és földi vizek, hogy elnyeljék és visszamossák a semmibe a teremtett világot. A jog alatti normák, a kölcsönös bizalom és az együttműködés összeomlása is így mossa alá a közösen teremtett szimbolikus világok alapját, fundamentumát. A teljes szétesés, a szociális összeomlás, özönvíz pusztítása marad utána.

Ma Magyarországot ez a veszély fenyegeti. Zárt, egymástól félő, egymással szemben agresszív álközösségek világa, amelyek határait mesterségesen gerjesztett konfliktusok jelölik ki. Évtizedek óta szakad le, távolodik, nemzedékek óta, mindenféle remény világától az ország több régiója a végletes, perspektívátlan szegénység felé, amelyben nincs jog, nincs politikai közösség, nincs közös emlékezet, csak a kilátástalan mindennapok távlattalan élet-alattisága.

Borbély Szilárd úgy írta le ezt a vidéket, mint ami valóban kiesett a teremtésből:

„az idő itt nem repül, / mint a könnyű nyíl, hanem / ahogy a sárcipő, kolonc gyanánt / ránk tapad és levakarhatatlan / súlyként visszahúz… A víz s a föld örök. A sárnak nincsen történelme semmi, / ebben jártak szarmaták, hunok, / és avarok, tatárok, szovjetek. Egymás nyomába lépünk itt időtlen.” (Az Olaszliszkai)

A világ a zsidó hagyomány szerint emlékezet és remény, történet, amelynek mind a szereplői vagyunk és a Teremtéstől a megváltásig tart. Isten és ember közös története, vagyis szövetség. Ezt ajánlja fel, először a világon, Noénak Isten. Még az özönvíz előtt szövetséget kötnek a világ újraépítésére, majd az első szövetséget követi Ábrahám utódainak szövetsége, a zsidókkal külön kötött szövetség, hogy a népek fényévé legyenek.

Noé gazdálkodni kezd, szőlőtöveket ültet, miután kijön a bárkából, életet sarjaszt az elpusztult világon. Körülöttünk, Magyarországon és a bolygón, újra a szorongás és a pusztítás idejét éljük, inog és recseg-ropog körülöttünk a teremtés. Ismét Noé kortársai vagyunk mindannyian. A szövetség a szétesett közösségek újjáépítése, bevonásuk az emlékezet és a remény, a megszentelt, értelemmel telített idő nagy történetébe újra. Felismerni mindenkiben a teremtményt, a felebarátot, a honfitársat, elkezdeni beszélni és figyelni újra. Visszaépíteni mindazt, ami a félelmen túl valóban összekapcsol bennünket. Az özönvíz története nekünk ma, újra, a világ újjáépítésének örök története.

Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője