„A személyes kapcsolatok nagyon hiányoznak”

Írta: Bóka B. László - Rovat: Hagyomány, Közösség

„Felemás érzésekkel viselem a mostani helyzetet. Vannak előnyei az otthonlétnek és az online felpezsdülésnek, de a közösség és a személyes kapcsolatok nagyon hiányoznak.”

Verő Tamás főrabbi

Március közepe óta élünk együtt a koronavírussal, amely egyik pillanatról a másikra gyökeresen felforgatta az életünket. Nincsenek különbségek, most mindannyiunk legfontosabb dolga, hogy – ha a kötelesség máshová nem szólít – otthonunk falai között éljünk és dolgozzunk. Nem megyünk szórakozni, nem nézünk filmeket a mozikban, a színházban nem élvezzük kedvenc színészeink játékát és a zenét sem hallgathatjuk élőben.

Mindez érvényes a vallási életre is. Az összeszokott közösségek tagjai sem láthatják egymást, nem lehet minjenben imádkozni. A járvány olyan, korábban soha nem látott helyzetet teremtett, amelyek miatt egyes ortodox rabbik évszázados szabályokon is enyhítettek.

Ebben a helyzetben fordultunk néhány rabbihoz kérdéseinkkel, melyek a gyökeresen megváltozott helyzettel kapcsolatosak. Radnóti Zoltán, Frölich Róbert és Darvas István után most Verő Tamás válaszait közöljük.

 

Hogy van?

Köszönöm a kérdést, és őszintén válaszolva hullámzóan, mint gondolom valamennyien.

Hogy viseli a bezártságot, a home-office életmódot és a megélénkült online kommunikációt?

Felemás érzésekkel viselem a mostani helyzetet. Vannak előnyei az otthonlétnek és az online felpezsdülésnek, de a közösség és a személyes kapcsolatok nagyon hiányoznak.

Vannak-e járványtól fertőzöttek a környezetében, a közösségében?

Vannak olyan személyek, akik közvetett úton érintettek, de tünetmentesek, és remélem sikeresen átvészelik a vírus támadását.

Végzett-e korábban is online tanítási és pasztorális tevékenységet?

Ilyen szintű online oktatás, kapcsolattartást nem értünk el, de létezett internetes élet, és ennek a fejlődésének vagyunk most a tanúi.

Mi a tapasztalata, hogyan viseli a közösség, hívei és a szélesebb társadalom a járvány okozta kényszerű változásokat?

A karantén hirtelen bevezetése nagy sokk volt minden embernek, a családok különféle módon alkalmazkodnak – mert nem is tehetnek mást – a mostani mindennapokhoz. Ebben is vannak olyan időszakok, amikor nagyon nehéz, és szorongással viselt órákat és napokat felváltják a kicsit nyugalmasabb időszakok.

Milyen mentális állapotban vannak az emberek?

Azt gondolom, hogy mindenki másképpen dolgozza fel lelkileg és testileg a mostani időszakot, de messzebbről nézve nehéz és mély visszaesésként éljük meg a bezártságot.

Az internetezőknek az a benyomása, hogy a válsághelyzet hirtelen sokkal szélesebb közönséggel való kommunikációra készteti a közösségi vezetőket. Vannak-e visszajelzései?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző korosztályokat sokféleképpen kezdenek reagálni a kihívásokra. A nyomást érzik vezetőink, és a habitusuktól függően reagálnak is rá.

Feltűnnek-e olyan személyek, esetleg rétegek, akikkel eddig nem találkozott a zsinagógában?

A válaszom egyértelműen igen. Eseményeinkre olyan tagok jelennek meg, akik eddig nehezen, vagy távolságtartással fordultak irányunkba.

Az izraeli ortodox rabbikat megosztotta az interneten tartott széder kérdése. Hogyan látja? Vezetett-e online szédert?

Tartottunk az ünnep beköszöntése előtt egy óra időtartalomban szeder estét, amin több ezer ember vehetett részt.

Ha hónapokig tart ez az állapot, tervezi-e az online jelenlét bővítését? Van-e már ötlete, mit, miket szeretne kipróbálni?

Folyamatos tanulási időszakban vagyunk, és az állandó visszajelzések adnak irányt, a fejlődéshez, fejlesztéshez, de a személyes közösségi lét hiányát nem hiszem, hogy bármi is át tudja hidalni.

Az online működésen kívül egy rabbinak temetéseket is bonyolítania kell, és voltak, akik a pészahi macesz házhozszállításában is közreműködtek. Milyen esetekben lép ki a home office adta keretek közül?

Vidéki, és fővárosi búcsúztatáson is vettem részt, ezen kívül voltak már olyan események, amik a home office létből kizökkentenek, de a család, a környezetem, és mások védelmében tartom magam ahhoz az iránymutatáshoz, hogy maradjunk otthon, és ezzel védjük egészségünket.

 

Címkék:koronavírus, Verő Tamás rabbi

[popup][/popup]