A száműzetés és az ország: a bibliai New York születése

A héten, egy kettős hetiszakasszal érkezünk a negyedik könyv végére. Először, háborúzik a nép a midiánitákkal, azután pedig meglepő dolog történik: megalakul – még jóval a honfoglalás, Izrael államának megszületése előtt – a világ első, a még nem is létező Izraelen kívüli zsidó diaszpóra-közössége. Az ókori kelet New Yorkja (Jew York) és Budapestje (Judapest) jóval Jeruzsálem előtt épül fel. Mátot (4Mózes 30:2–32:42) és Mászéé (4Mózes 33:1–36:13) hetiszakaszok.

Rúben és Gád törzsének ugyanis „sok nyája volt“, és úgy látták, hogy alkalmasabb legelőket találnak számukra az Isten által megígért földön kívül, Gileádban és úgy döntöttek, hogy akkor ők ezen a ponton ki is szállnának a zsidó nép nagy vállalkozásából. A Tóra Ábrahám fellépése óta jóformán másról sem szól, mint a neki és leszármazottjainak megígért ország lassú birtokbavételéről. Az immár agg Mózes és a nép 40 éve bolyong a sivatagban azért, hogy legalább a gyerekeik eljussanak a megígért földre. Hogy hazaérjenek.

Tulajdonképpen érezhető Mózes zaklatottsága, amikor Rúben és Gád fiai felvetik neki, hogy ugyan imádták ezt a 40 éves kalandtúrát, de ennyi talán elég is lesz belőle. A legutóbbi harcokban elfoglalt földön nagyon jól el tudják képzelni az életüket. Elveszítették a Nagy Projekt iránti érdeklődésüket itt, a célegyenesben.

Mózes – akinek a hetiszakasz elején megmondatott, hogy ezek lesznek az utolsó huzakodásai Izrael minden mértéken felül idegesítő gyermekeivel, hogy nemsokára „őseihez takaríttatik“ – kezdi elveszíteni a humorérzékét. A kémek története jut eszébe, arról kezd el ingerülten prédikálni, hogy Rúben és Gád törzse gyáva dezertőrök, hazátlan bitangok csürhéje, akik éppen úgy megfutamodnának, mint annakidején a kémek, és ők is ugyanolyan nemzetvesztők, mint a kémek voltak. Itt élned, halnod kell – gondolja Mózes nagyon is érthetően és átélhetően.

A szavalatra Rúbenék és Gádék elképesztően higgadt iróniával, imádnivaló tárgyilagossággal felelnek: szavaik egyszerűen kikerülik az öreg prófétának a zsidó nemzethalálra vonatkozó apokaliptikus vízióit. „És odaléptek hozzá és mondták: Juhaklokat akarunk építeni nyájainknak és városokat gyermekeinknek“.

Érted, kedves, öreg Mózes? Nincsen semmi nemzetárulás, igazán, egyszerűen csak itt szeretnénk élni, azért, mert úgy tűnik nekünk, hogy itt lehetne. Gyorsan hozzáteszik, persze, hogy a honfoglalásban részt kívánnak venni, hogy pusztán attól, hogy itt, a Jordánon túl terveznek lakni és nem Izraelben, még eszük ágában sincs megtagadni hűségüket Istentől és a szolidaritásukat népüktől. Ellenkezőleg: egy olyan országért fognak harcolni, melynek egyetlen négyzetmillimétere sem lesz soha az övék. Csak és kizárólag a többiekért fognak cselekedni.

Mózes bölcsen belátja, hogy tényleg semmi szükség nem volt az érzelmi zsarolásra és megengedi a maradni szándékozóknak, hogy még a honfoglalás megkezdése előtt megépítsék városaikat a gyerekeiknek. Előbb épül meg „New York“ és „Budapest“, mint Jeruzsálem, előbb születik meg a diaszpóra, a „száműzetés“, mint maga az ország. Hiszen az egész történet is Ábrahám útrakelésével és az egyiptomi fogsággal indul. A zsidók első számú otthona a megváltás felé sodródó idő, az Ígéret, és sosem lehetünk egészen otthon a világban addig, amíg mindenki haza nem talál majd benne.

A Tóra ezt pontosan tudja, és végül szegény Mózessel is megérteti, hogy zsidónak lenni, Isten népéhez tartozni – az odatartozás minden következményét vállalva – sok helyen és nagyon sokféleképpen lehet. Izraelben éppen úgy, mint itt, Magyarországon. Így lettek Rúben és Gád törzsei a „száműzetés“ úttörői, a magyar zsidók ősei és példaképei. Tőlük tudjuk, hogy otthon lenni sok helyen és nagyon sokféleképpen lehet.

Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője