A Rosenberg-affér, avagy szabad-e zsinagógai áldásban részesíteni a vegyes párokat?

A Szegedi Napló vasárnapi élclapmellékletének, a Hüvelyk Matyinak 1895. október 27-i számában jelent meg a Csipi-Csóka álnéven író, Kulinyi Zsigmond, hírlapíró és szerkesztő, nem mellékesen a Lőw Immánuellel 1885-ben közzétett szegedi zsidók történetéről írott kötet társszerzője, „Vegyes párok” című gúnyverse.

„Az aradi rabbi,

Az aztán a rabbi,

Érdemes volt neki,

Babérokat adni.

Ő az első, aki

Bátran nekivágott –

Szépen megáldja a

Vegyes házasságot.

Már ő nem szaporít

Tuczat-rabbi számot,

Hűséggel követi

Ősét: Ábrahámot.

Példát ad nyájának

S a sok vegyes párnak,

Kik majd házasodni

Mind Aradra járnak.”[1]

De vajon mivel érdemelte ki Rosenberg Sándor (1844-1909), az aradi izraelita hitközség főrabbija a gúnyverset? Ezt kívánjuk az alábbiakban kideríteni.

A polgári átalakulással összefüggésben a dualizmus idején nagy horderejű jogszabályokat fogadtak el Magyarországon az állam és az egyházak kapcsolatait illetően. Ezek közé tartoztak az állam és egyház elválasztását is előmozdító ún. egyházpolitikai törvények is: a kötelező polgári házasságot bevezető 1894. évi XXXI. tc., a gyermekek vallásáról rendelkező 1894. évi XXXII. tc., az állami anyakönyvek bevezetését elrendelő 1894. évi XXXIII. tc., az izraelita felekezet bevett vallássá nyilvánításáról szóló 1895. évi XLII. tc., valamint a vallás szabad gyakorlatáról rendelkező 1895. évi XLIII. tc. A mostani áttekintés szempontjából a kötelező polgári házasság bevezetésének az adott különös jelentőséget, hogy anélkül biztosított lehetőséget a vallási értelemben vegyes – zsidó-keresztény – házasság megkötésére, hogy a zsidó házastársat áttérésre késztette volna.

A magyarországi egyházaknak és vallásfelekezeteknek, így az izraelita felekezetnek is fel kellett készülnie az egyházpolitikai törvények várható következményeire. Miközben az egyházpolitikai törvények hatályba lépésének időszakában a jelentősebb haladó – neológ – irányvonalat követő hitközségek, miként a pécsi, vagy a szegedi, önállóan is törekedtek a követendő eljárások kidolgozására, 1895 októberére a fővárosban rabbigyűlést hívtak össze az irányadó eljárások lehetséges és kívánatos egységesítése érdekében. Rosenberg Sándor, az aradi izraelita hitközség főrabbija ugyanakkor azok közé tartozott, akik önálló javaslatokkal léptek fel. A hitközség képviselőtestületének címzett memorandumában egyebek mellett azt vetette fel, hogy amennyiben az állami hatóság előtt megkötött vegyes házasság esetében – jóllehet az ilyen házasság a kidusin meghatározott módja szerint vallásilag nem szentesíthető – a zsidó fél a keresztény fél beleegyezésével azt kívánná, hogy rabbi is adja reá „ünnepélyesen és nyilvánosan az áldást”, úgy ez a zsidó vallás „türelmes és humánus szellemében nem csak meg van engedve, de kötelesség is.” Az áldás előfeltételeként ugyanakkor azt az utóbb általa később visszavont javaslatot vetette fel, hogy a házasfeleknek meg kell egyezniük abban, hogy a születendő gyermekek az izraelita vallásban, vagy nemük szerint, a zsidó apa, vagy zsidó anya vallásában neveltetnek. Az áldás tartalmát és formáját a rabbi állapíthatja meg.[2] A javaslat lényege szerint tehát vegyes házasság zsidó szertartás szerint továbbra sem köthető – ezt a zsidó vallásjog nem teszi lehetővé –, ellenben a polgári hatóság előtt megkötött vegyes házasságot a rabbi áldásban részesítheti. Olyan szimbolikus jelentőségű áldásban, amelynek nincs semmiféle kötőereje, vagy következménye.

A Rosenberg Sándor által javasolt zsinagógai áldás körül elhúzódó polémia bontakozott ki: rabbik és világiak szólaltak meg, zsidó és nem zsidó orgánumok nyilvánítottak véleményt, röpiratokat adtak ki, sőt még monográfia is megjelent ebben a témakörben. A fővárosban 1895. október 15-én és 16-án, 71 haladó rabbi részvételével tartott rabbigyűlésen elfogadott határozatok egyértelműen elutasították az aradi főrabbi javaslatát. „Vegyes házasság, jóllehet annak érvényét polgári vonatkozásaiban teljesen elismerjük, sem esketéssel, sem áldással, sem más vallásos szertartással meg nem szentelhető.”[3] A rabbitanácskozáson mellesleg nem véletlenül vettek részt 71-en, hiszen ez a szám megfelelt az egykori jeruzsálemi Szentélyben ülésező legfőbb bírói fórom, a Nagy Szanhedrin létszámával.

Ez az elutasító döntés azonban nem tántorította el szándékától Rosenberg Sándort. A Szegedi Napló adta tudtul, hogy 1895. október 27-én kötött polgári házasságot Pártos Nándor, izraelita vallású nagykereskedő a római katolikus vallású Killián Leopoldinával. Miután a szegedi zsinagógában nem kaphattak áldást házasságukra, Rosenberg Sándorhoz fordultak, aki készséggel állt az ifjú pár rendelkezésére. A polgári házasságot kötött vegyespárt 1895. október 31-én részesítette Rosenberg Sándor áldásban az aradi zsinagógában. Ez volt tehát az első alkalom, hogy vallási értelemben vegyes pár zsinagógai áldásban részesült Magyarországon. A nagy érdeklődés mellett megtartott szertartáson Salacz Gyula, Arad város polgármestere is részt vett a városi tisztikarával együtt.[4] Beszédében Rosenberg Sándor arra mutatott rá, hogy miután meggyőződése szerint „a prófétaszerű zsidó-elviség értelmében jogosultabb a szív- és szellembeli vallás parancsolata, mely az embereket testvériesíti, mint a dogma, mely őket egymástól elidegeníti”, tiszta vallásos zsidó szívvel fohászkodott a „mennybeli közös atyához”, hogy valósítsa meg az ifjú páron a tórában foglalt papi áldást.[5]

Az „aradi áldás” átvételét egyértelműen elutasították a haladó hitközségek rabbijai. A pécsi izraelita hitközség főrabbija, Perls Ármin teológiai és vallásjogi érveket sorakoztatott fel az aradi áldással szemben. „A vallásos élet (…) oly dilemma elé, állítja az aradi rabbit, amelyből nincs menekülés. Vagy-vagy! Vagy megengedi vallásunk a házasságot keresztény és zsidó között, akkor össze kell adni őket; vagy nem engedi meg, ámde akkor az ilyen vallásellenes házasságot megáldani nem szabad. Igen is nem szabad. Mert ha a vegyes házasok meg nem eskethetők, azért nem eskethetők, mert zsidó fél kereszténnyel vallásunk szerint egybe nem kelhet. Ha mégis megcselekszi, bűnt követ el. Áthág egy tilalmat. Megszeg egy iszurt. A papnak nincs hatalmában, hogy ezt megakadályozza, de szabad-e vallásellenes cselekményben közreműködnie (…)? Zsidó pap, ki ilyent tesz, nem pásztora nyájának, hanem farkasa, nem őre hitének, hanem lerombolója.”[6] A szegedi zsidó hitközség főrabbija, Lőw Immánuel a vajúdó kor beteges szüleményének, „életképtelen torzképződménynek” tekintette a Rosenberg Sándor által felvetett áldást, ami ráadásul azt a hamis látszatot is keltheti a vegyes pár részéről, hogy vallásilag meg is eskették őket.[7] Klein József, a marcali izraelita hitközség rabbija pedig azt javasolta a szerinte a humanizmus túltengésébe esett Rosenberg Sándornak, hogy a polgári házasság megkötése előtt részesítse áldásban a vegyes párokat, hiszen „mint pap megáldhatja embertársait mindig bármely tervük kivitele előtt”[8] Ezt Klein József – szemben a vallási szempontból megengedhetetlen zsinagógai áldással – őszinte, igaz, becsületes és erkölcsös eljárásnak tekintette.

Miközben Rosenberg Sándornak azzal kellett szembesülnie, hogy kollégái – és a felekezeti sajtó publicistái[9] – ridegen elutasították kezdeményezését, a nem-felekezeti sajtó részéről bizonyos rokonszenv fogadta az újítást. A Pesti Hírlap azt prognosztizálta, hogy Arad városa „a vegyes párok Mekkája lesz, s mint ilyen egyedül fog állni az egész országban, valóban, dicsőségére önmagának.”[10] Néhány vidéki izraelita hitközségben ugyanakkor mozgalom szerveződött az „aradi áldás” támogatására. Rosenberg Sándor korábbi működési helyén, Kaposváron a hitközség 265 tagja táviratban üdvözölte az aradi főrabbi „liberális és hazafias állásfoglalását.”[11] A pécsi izraelita hitközség pedig – Perls Ármin főrabbi elutasító álláspontjától függetlenül – kimondta, hogy „a vegyes házasságok megáldását kívánatosnak tartja és ezen határozatát közli a nagyobb hazai hitközségekkel állásfoglalás végett.”[12] Néhány hitközség – miként a verseci és a szentesi – támogatta a kezdeményezést[13], de a hitközségek többsége napirendre tért a pécsiek átirata felett.[14]

Az orthodox zsidóság gúnyos elégtétellel nyugtázta a történteket, hiszen abban a vallási és társadalmi bezárkózást előnyben részesítő politikájuk igazolását láttak. Frankl Adolf szerint „mi tudjuk, mi indította a neológ rabbisynhedriumot, hogy teli torokkal ordította világba, hogy olyan horribilis conservatív.” Az „aradi bohózat” ugyanis egy olyan görbe tükör, amelyben a neológia önmaga karikatúráját pillantotta meg.[15]

Az idő múlása mindenesetre azt mutatta, hogy a vegyes párok nem tolongtak tömött sorokban, hogy polgári hatóság előtt kötött házasságukra rabbinikus áldást kérjenek. A sajtó is csak néhány olyan esetről számolt be, ahol Rosenberg Sándor áldásosztóként közreműködött. Ennek konzekvenciáit utóbb maga a sokat támadott aradi főrabbi is levonta, ugyanis 1902-ben bejelentette, hogy nem fog többé megáldani vegyes vallású házaspárokat. Miként a sajtónak nyilatkozta, az elmúlt hat esztendőben Aradon csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy helybeli polgárok vegyes házasságát áldotta meg. Elveit mindazonáltal nem adja fel: „ma is rendületlenül vallom, hogy zsidó pap megáldhatja híveit más felekezetűvel.”[16]

A Hüvelyk Matyiban megjelenő gúnyvers jóslata – sok vegyes pár zarándokol majd Aradra – nem vált valóra. Miközben az „aradi áldás” önmagában nem rengette meg a haladó zsidóságot, a felekezeti élet igazán szorongató kérdéseire, miként az általános vallástalanodásra, a vegyes házasságokból is fakadó lemorzsolódásra, valamint a kitérésre egyre sürgetőbb válaszokat és ellenszereket kellett keresni.

Jegyzetek

[1] Csipi-Csóka: Vegyes párok. Hüvelyk Matyi. A Szegedi Napló vasárnapi melléklete. 1895. október 27. p. 2.

[2] Az aradi főrabbi memoranduma. Egyenlőség, 1895. szeptember 27. Melléklet. p. 5-6.

[3] Az 1895. október 15-én és 16-án a pesti izr. hitközség üléstermében tartott rabbigyűlés határozatai. VI. pont. Egyenlőség, 1895. október 18. p. 4-5. Egyes-egyedül Rosenberg Sándor veje, Kecskeméti Lipót szavazott e pont ellen.

[4] A szegedi vegyes pár esküvője. Szegedi Napló, 1895. november 2. p. 3.

[5] Rosenberg Sándor: A zsidó és keresztény közötti polgárilag kötött házasfrigynek megáldása a zsinagógában. Theológiai értekezet. Arad, Muskát Miksa könyvnyomdája, 1895. p. 15.

[6] Perls Ármin: Az aradi áldás. Válasz a „Theológiai értekezet”-re. Pécs, Telegdi Ármin könyvnyomdája, 1895. p. 5.

[7] A szegedi főrabbi az aradi „áldás”-ról. Egyenlőség, 1895.november 15. Melléklet. p. 2.

[8] Klein József: A vegyes párok megáldása a zsinagógában a tudomány, az erkölcs és a hazafiság szempontjából. Válasz Dr. Rosenberg Sándor aradi rabbi „Theológiai értekezet”-ére. Budapest, Lőwy M. E. fia kiadása, 1896. 123.

[9] A felekezeti sajtómunkások közül Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség főszerkesztője tűnt ki szenvedélyes „áldásellenes” írásaival. Lásd pl. Aradi áldás, aradi theológia. Válasz Dr. Rosenberg Sándor aradi főrabbi röpiratára. Budapest, B. Rózsa Ottó könyvnyomdája, 1895.

[10] Nászutazás – Aradra. Pesti Hírlap, 1895. október 31. p. 7.

[11] Üdvözlő sürgöny főrabbinak. Pécsi Napló, 1895.október 31. p. 4.

[12] A vegyes házasságok megáldása. Pécsi Figyelő, 1896. január 28. p. 5.

[13] A vegyes házasságok megáldása. Pécsi Figyelő, 1896. január 30. p. 5.

[14] A pécsi körirat. Pécsi Figyelő, 1896. április 14. p. 5-6.

[15] Frankl Adolf: Az aradi komédia. Zsidó Híradó, 1895. október 31. p. 2-3.

[16] Az aradi főrabbi és a vegyespárok. Pesti Napló, 1902. január 15. p. 7.