A lelki elhízás veszélyei és a Szukkot diétája
És ilyenkor, amikor elterpeszkednénk a fotelben, arra kér minket Isten, hogy menjünk ki a hűvösödő világba, a magunk által készített lombsátrakba, az őszi elmúlás tanúiként, engedjünk, hogy az első őszi szelek kicsit megrángassanak, az első hidegek átjárják a testünket.
Éljünk úgy pár napig, ahogy egykor Izrael népe élt a pusztában, mert, ahogy Mózes éppen a múlt heti, a Szukkotra felkészítő hetiszakaszban figyelmeztet, ha túlzottan elkényelmesedünk, „elhízunk”, megfeledkezünk Istenről. Azért kell kimennünk a kezdődő hidegbe, amikor mások épp behurcolkodnak, hogy az elbizakodottságtól, a mohóságtól, az Isten-feledéstől, a lelki elhízás veszélyeitől megóvhasson minket az ősz.
Ez a sátrak ünnepének lényege. A lassú lemeztelenedés, a lemondás, elengedés gyakorlása az emlékezés révén. Három emlék ereje tartja meg Isten népeként Izraelt: a Tóraadás mellett a rabszolgaság és a pusztai vándorlás tapasztalata. A szolgaság börtöne és a csavargó hajléktalanság. Az az időszak, amikor még volt szemünk Istenre, felfedeztük Istent és Ő előttünk járt.
Ma órák alatt bejárhatjuk a világot, átbeszélhetünk a kontinenseken, az információk terjedési ideje megszűnt és a föld összezsugorodott. Minden kéznél van, elveszett a távolság tapasztalata. Ha minden kéznél van, az, ahogy Paul Virilio figyelmeztetett, az egyfelől tényleg nagyszerű és szédületes, másfelől veszélyes is. Alighanem megérkezhettünk a globális lelki elhízás korába.
Ezért aktuális most a rendes szukkoti olvasmány, a Prédikátor Könyve Kezdődik az ősz, kivonulunk a hidegbe és a szélbe és felolvassuk, hogy itt, az Ég alatt minden hiábavalóság. Ez Salamon királyi őszi, időskori bölcsessége.
Megtérünk a korlátlanság illúziójából saját végességünk tapasztalatához és ez azért örömünnep, „örömünk ideje” a zsidó hagyomány szerint, mert ha csak most az egyszer élünk, akkor igazán érdemes élni.
Jó ünnepet, jó szombatot!
A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője
