A lélek és a lélek utóélete

Maimonidesz misna magyarázata[1]

A Talmud Szanhedrin traktátusának „helek” (rész) elnevezésű híres misnája,[2] az ember legtitkosabb vágyáról, a lélek örökkévalóságáról szól, és arról a túlvilágról,[3] ahol ez az öröklét megvalósul. A misna igérete a cádikokra vonatkozik. A cádik, erényes és igazságszerető ember.[4] A Tóra csak Noét illette ezzel a névvel, de Jesájáhu (Ézsaiás) próféta szerint az Örökkévaló kiválasztott népében mindenki cádik. A misna így szól:

„Izrael [népéből] mindenki részesül a túlvilágban, ahogy mondták, és néped mind igaz [cádik] lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, stb. (Ésa 60, 21). Ki az, aki nem részesül a túlvilágban? Aki azt állítja, hogy a feltámadás nem a Tóra szerint való; vagy a Tóra nem isteni eredetű; vagy az epikorosz.[5] Rabbi Ákivá azt mondja: az se, aki apokrif könyvekből[6] olvas; vagy aki ráolvassással gyógyít, és azt mondja: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód (Kiv 15, 26). Ábá Sául azt mondja: aki kimondja a Nevet, betű szerint”.[7]

Maimonidesz misna magyarázatának „helek” c. részében találjuk a hit tizenhárom alapelvét, az ő saját megfogalmazásában. A tizenegyedik alapelv szerint, mely a jutalomról és a büntetésről szól, a túlvilág „a legnagyobb jutalomnak számít”, amelyben hívő részesülhet. Ugyanennek a tizenhárom alapelvnek két másik tétele, a tizenkettedik, mely a Messiás eljövetelét posztulálja, és a tizenharmadik, mely a halottak feltámadását, nincsen semmiféle kapcsolatban a lélek sorsával, mely e két alapelvtől függetlenül, érdem szerint megvalósul a halál után. Ha egyszer eljön a Messiás, és ezt a holtak feltámadása követi, a feltámadók közül senkinek a lelke nem kerül a túlvilágba, hiszen azok már rég ott vannak, ha ezt az életben kiérdemelték. A túlvilág, melyet gyakran az édenkerttel azonosítanak, kizárólag a lélek territóriuma, a megdicsőült igazak lelkeinek világa. A túlvilágra nem kerülnek se halottak, se feltámadott testek. Csak a cádikok lelkei, és ezek ott „élnek” az Örökkévaló gyönyörűségére. Lássuk, mit ír erről a Maimonidesz, mire vágyik a lélek, és mi lesz a lélek sorsa a halál után.

„És most belekezdek abba, amiről szólni szándékoztam. Miként a vak, aki nem lát színeket, vagy a süket, aki nem hall hangokat, vagy a herélt, aki nem érez nemi vágyat, ugyanígy a testek sem ismerik a lélek vágyait. Miként a halak nem ismerik a tűz elemét, mivel ők abban az elemben mozognak, amely annak az ellentéte, ugyanígy a testek világában sem ismeretesek a szellemi világ élvezetei. Valóban, [ebben a világban] nem létezik más élvezet, csak a testi élvezetek, az étel és az ital, és a nemi gyönyörök ízei. Minden, ami ezen kívül áll, nincs meg bennünk, ezért egyszerű gondolkodással nem is tudhatunk meg erről semmit, kizárólag elmélyedt kutatással. Ez így van rendjén, mert a testi világnak sekély és közönséges élvezetei múló dolgok, míg a szellemi élvezet időtlen érzés, örökké létezik, nem múlik el soha. A kétféle élvezet között nincs semmiféle kapcsolat, semmiféle rokonság. Mi, a Tóra ismerői, vagy a teológusok, vagy a filozófusok, soha nem mondjuk, hogy az angyalok, vagy a csillagok, vagy a csillagképek, nem ismernek élvezetet – mert valóban ismernek, és nagy gyönyörűséggel tölti el őket az a tény, hogy ismerik és megértik az áldott Teremtő igazát. Így ezek az állandó gyönyör állapotában vannak, mely soha nem szűnik meg. [Az angyalokban és a csillagokban] nem létezik testi gyönyör, nem értik, mi az, mivel nem rendelkeznek érzékszervekkel, mint mi, mellyel érezhetnék azt, amit mi érzünk. És ha közülünk valaki abban [a sorsban] részesül, hogy a halála után eljut arra a fokozatra, [hogy megértse az áldott Teremtő igazát], már nem ismeri fel többé a testi gyönyöröket, nem vágyik többé utánuk, mint ahogy a király sem tér vissza a gyerekekhez labdázni a város utcáin, miután levetette a királyi palástját, és elhagyta a palotáját. Régen, gyermekkorában jobbnak tartotta a játékot a királyságnál, mert nem érezte a különbséget a két dolog, a labda és a királyság között, úgy, ahogy mi is a lélek élvezetei fölé helyezzük a testi élvezeteket.

Ha elgondolkozol a kétféle élvezeten, azt látod, hogy még ebben a világban is, a testi élvezet iránti vágy kisebb mérvű, mint a másik. Például látjuk, hogy az emberek többsége hatalmas kínokkal gyötri a lelkét és a testét, hogy nagyságot, tiszteletet szerezzen magának, amellyel a többi ember fölé emelkedhet. És ez valóban nem tartozik az evés – ivás élvezeteihez. Ugyanígy, sokan vannak, akik a test élvezetei fölé helyezik a bosszúállást, ellenségeikkel szemben. Másokat visszatart a legnagyobb testi élvezettől az, hogy ha más megelőzi, vagy mások szemében megszégyenül, mert fontos neki a jó hírnév. És ha ez így van ebben a világban, amely a testiség világa, még inkább így igaz a szellem világában, és az nem más, mint a túlvilág, ahol a lelkünk az áldott Teremtő ismeretében részesül, az égi hadakhoz hasonlóan, vagy még náluk is jobban. Ez az élvezet nem osztható meg senkivel, ezt nem mesélik el senkinek. Ezt az élvezetet semmilyen példa, vagy allegória nem helyettesítheti, minként a próféta mondta, béke poraira, mikor megsejtette a túlvilág csodálatos voltát és nagyságát: Mily bőséges a te jóságod, amelyet fentartasz a téged félőknek (Zsolt 31, 20), és még azt is mondták, béke poraikra, hogy a túlvilágon nincs étel, nincs ital, nincs testápolás, nincs közösülés, ehelyett cádikok ülnek koronával a fejükön, és a Sechina fényében fürdenek.[8] Koronával a fejükön, ezalatt azt értik, hogy a lélek tovább él a szellemiségben, amely nem más, mint a Teremtő szellemisége. És itt azt kívánom mondani, hogy a szellemiség és a lélek, az egy dolog, miként a filozófusok megállapították, de ennek a részletezésére nincs hely. Azt is mondták, hogy a Sechina fényében fürdenek. Más szóval, azok a lelkek abban gyönyörködnek, amit megértenek és megtanulnak a Teremtő igazából. Úgyanúgy, mint a szent állatok, és a többi angyal, akik örömét az okozza, amit az Ő valóságából megtanulnak és megértenek. És lám, a „jó”, és a végleges cél, ehhez a fenti „társasághoz” eljutni, és ebben a méltóságban, és az említett fokozatban létezni. És a lélek léte – mint magyaráztuk – örökkévaló, mint az áldott Teremtő léte, aki az ő létének oka, mivel az „megértette”, miként erre fény derül a filozófiában. Ez az a „nagy jó”, amelyhez más „jó” nem hasonlít, és nincs olyan öröm, mely ehhez hasonlítható, mert hogyan is hasonlítható az örök, mely nem múlik el, olyasmihez, amely megszűnik. Ezért is mondta a Tóra, hogy jól legyen dolgod, és hosszú ideig élj (MTörv 22, 7). A Kabbala erről azt tanítja, hogy a jól legyen dolgod, az a világ, mely csak „jó”, [nincs benne fájdalom és ártalom]. A hosszú ideig élj, pedig olyan világ, mely hosszú és örök.”

Uri Asaf fordítása és kommentárja

 

[1] Forrás: Maimonidesz, héb. háRámbám, Hákdámot lePerus háMisná, Moszád háRáv Kook, Jerusalem, 1961

[2] Babilóniai Talmud, Szanhedrin, 10/41

[3] Héb.: olám háBá: Túlvilág, elkövetkező világ; a Zohár szerint édenkert is

[4] A cádik, a héber cedek szóból ered, melynek jelentése igazság

[5] Epikorosz, Epikuros neve nyomán: itt eretnek

[6] Apokrif: a bibliai kánonon kívül maradt bibliai tárgyú írás

[7] Biblia idézetek a Károli G. fordítása szerint

[8] Babilóniai Talmud, Brachot 17