A Harmadik Templom már felépült

A Tánáchban majdnem minden főszereplő hajléktalan vagy menekült.

A Harmadik Templom – fantáziarajz

Gondolhatunk a Genezis könyvében Ádám és Éva kiűzetésére[1], vagy a „kóborló és bújdosó” Káinra[2]. Eszünkbe juthat Ábrahám elvándorlása Egyiptomba[3], vagy Ábrahám és Izsák menekülése Gerárba[4], Jákob vándorlása, bujdosása Cháránba[5], és végül Egyiptomba[6]. Ne felejtsük el az Egyiptomba hurcolt Jeremiást[7], vagy a babiloni fogságban prófétáló Ezékielt[8]. Legfőképpen azonban Mózes hajléktalan. Olyannyira, hogy igazi otthonába, Izrael földjére, egész életében nem lép. A Tóra utolsó könyve[9] leírja utolsó beszédeit a zsidó népnek, utolsó sorai pedig leírják, hogyan megy fel Nébó hegyére, és hal meg, teljes erejében, látva Kánaán földjét, de oda be nem lépve.[10]

Mi lehet az oka annak, hogy ilyen életük volt a zsidó hagyomány főszereplőinek?

A Tórában minden narratíva szorosan és organikusan kapcsolódik a szövegkörnyezetéhez, a kontextusához. Ha megvizsgáljuk a fenti történéseket, a legtöbbjükben szembeötlő az otthonuk elhagyása előtti bűn elkövetése. Káinnál és Mózesnél különösen egybevág az, hogy mindketten megöltek egy embert, és ezen tettük is a menekülésük oka[11]. Ugyanakkor, amikor Mózes megöli az egyiptomi rabszolgatartót, az indokolt, mások védelmében elkövetett cselekedetnek tekinthető. A probléma az, hogy az akkori hatalom, vagyis a Fáraó ezt halálos bűnnek tekinti, akármennyire is az ő házában nevelkedett Mózes.

A menekülő Mózes (Botticelli: Mózes leveti cipőjét.)

A Tánách azonban nem azért íródott, hogy mi ítélkezzünk a szereplői felett. A szegénység, vagy a hajléktalanság nemhogy „nem bűn”, hanem megkülönböztetett figyelmet követel meg a társadalom többi tagjától. „Midőn elszegényedik testvéred és lehanyatlik keze melletted, támogasd őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy élhessen melletted. Ne végy tőle kamatot vagy többletet, s félj Istenedtől, hogy élhessen testvéred melletted.”[12] Vagyis, mi nem csupán nem ítélkezhetünk a szegények vagy hajléktalanok felett, hogy milyen okból kerültek helyzetükbe – a zsidó törvény a cselekvést várja el tőlünk: a társadalmi igazságtalanságok eltűntetését. A tórai indoklás arra figyelmeztet, hogy valahol, valamikor mi is voltunk, és talán leszünk is ilyen rettenetes helyzetben. Ezt az állandó figyelmeztetést a Tóra a „mert jövevények voltatok Egyiptom országában” többszöri ismétlésével hangsúlyozza ki[13]. A szociális igazságosság tehát nem a zsidó hagyomány valamifajta „szocialista” hagyományaiból ered, hanem színtisztán a kölcsönösség elvéből[14]. Vagyis az a tény, hogy mindenki kerülhet nehéz szociális helyzetbe, megköveteli mindenkitől azt, hogy úgy viselkedjen a kiszolgáltatottal, mintha önnönmagával állna szemben.  Így a zsidó hagyomány nem tűr el sem sajnálatot, sem pedig érdekből való adományozást, csakis olyan segítséget, amely önzetlen, és azt célozza meg, hogy hosszú távon, fenntartható módon javuljon a kiszolgáltatott helyzete.

Visszatérve a Genezis és a Tóra más hajléktalan-narratíváihoz: ezek nem csak arról szólnak, hogy még őseink is sokszor kerültek ilyen helyzetbe. A Tóra megértéséhez fontos látni, hogy minden ok-okozati összefüggésben található meg benne. Ha figyelembe vesszük azt az ősi rabbinikus bölcsességet, hogy „nincs elől vagy hátul a Tórában”[15], vagyis az idő folyása, a narratívák sorrendje bizonyos esetekben lényegtelennek tekinthető, akkor fontos felismerésekre juthatunk. Például József gödörbe dobása és eladása összefügg azzal, hogy gyakorlati értelemben Egyiptom királyává válik[16]. Megalázása[17] és diktatórikus, személyi kultusza mondhatni egy és ugyanaz a dolog. Autoriter hatalmának pedig egyenes következménye a négyszáz éves egyiptomi fogság[18], vagyis ezen néhány, időben megkülönböztetett történet, valójában egy törvényszerűség láncolat, ok-okozati viszony leírása. A Tórában, mint ahogy az életben is, minden mindennel összefügghet.

Józsefet eladják testvérei. Friedrich Johann Overbeck festménye

Rá kell, hogy ébredjünk, hogy amikor egy kiszolgáltatott embert látunk, nem csak azzal a lehetőséggel nézünk szembe, hogy mi is a helyében lehetnénk, vagyis egyfajta lehetőséggel, hanem azzal is, hogy bizonyos cselekedetek hiányában, a láncolat során tehetetlenül végigmenve, egészen biztosan az ő helyében leszünk. Erre nem csupán a különböző etikai törvények hívják fel a figyelmünket[19], hanem a Tóra történetei is, amiben a szereplők gazdagságból szegénységbe hullanak, Kánaánból Egyiptomba és onnan vissza vándorolnak. Rajtunk múlik azonban, hogyan használjuk a Tóra algoritmusát. Az ideális létet maga a Tóra egésze biztosíthatja számunkra, és ezért magának a népnek kell megteremteni az ideális társadalmat, saját törvényei alapján. Bármikor újra a sivatagban találhatjuk magunkat, ahogyan bármikor elkövethetjük a sivatagban vándorló nép hibáit. Ugyanakkor bármikor megteremthetjük magunkban az ideális létet biztosító kultuszt[20]. A Harmadik Templom már felépült, hiszen mindig is létezett. Mi lehetünk a használói, szereplői, hiszen ismert szabályrendszerünk alapján működik. [21] A mi döntésünk, hogy a lázadó és szenvedő nép, vagy az állandó egyensúlyt biztosító kultusz narratíváit választjuk magunkénak. Figyelembe véve azt, hogy a Tóra világából valójában ki nem léphetünk, világossá válik, hogy mi a Tóra szereplőivel egyek vagyunk, mássá nem válhatunk. „A Tórában minden benne van.”[22] Ekkor azonban a törvényszerűségek ismeretében, figyelembevételével cselekedhetünk egy jobb élet reményében. Hiszen e narratívák és törvények összessége mutatja a legjobban, hogy az egyetlen út a gazdasági és szociális stabilitáshoz az etikus társadalomban rejlik.

A szerző a  Klauzál Súl rabbija