A feladat az, hogy újraalkossuk a zsidóságot

A jelenleg Magyarországon élő amerikai rabbi, Michael Paley szerint Budapest az egyedüli város Közép-Kelet-Európában, mely helyszíne lehet a zsidó reneszánsznak. Az általa indított Tarbut program célja, hogy a zsidó közösség tehetséges, elkötelezett tagjait arra inspirálja, hogy képviseleti vezetőként legyenek hatással a közösség és a társadalom jövőjére.

Mindig tudtad, hogy a zsidó közösségért szeretnél dolgozni? Hogy lettél rabbi és tóratudós?

Amikor nyolcéves voltam, többször is elmentem az apámmal zsinagógába, miután a nagyapám, az ő édesapja meghalt. Egyszer megláttam, hogy sír, és mivel még sosem láttam sírni az apámat, megkérdeztem, hogy mi történt. Természetesen azt válaszolta, hogy azért sír, mert hiányzik az édesapja. Miután elmondtam neki, hogy nekem is hiányzik, azt mondta, hogyha erősen koncentrálok a szertartás egyik különlegesen fontos részénél – amelyről ma már tudom, hogy az Ámidá volt (a 19 áldásból álló Főima, a zsidó imarend központi része – a szerk.) –, úgy fogom érezni, hogy a nagypapám kicsit közelebb kerül hozzám, és egy kicsit visszakapom őt. Nem voltam biztos benne, hogy sikerülhet, de megpróbáltam. Villámcsapásszerű pillanat volt, hirtelen a nagyapám visszatért hozzám, és ezt azóta is mindig újra meg tudom tapasztalni. Attól kezdve, az a térbeli és időbeli utazás, melyet a judaizmus hagyománya lehetővé tesz, nagyon fontossá vált számomra, de nem ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy rabbi leszek. Az később, a vietnámi háború idején történt. Akkoriban erősen baloldali voltam, és bekerültem egy olyan társaságba, amelyik nagyon vallásos, spirituális és zsidó volt. A vallás lényege, szelleme érdekelte őket, nem a szabályok. Mindössze 16 vagy 17 éves voltam, de azóta tudom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel és azt is, hogy kikkel együtt szeretném ezt csinálni.

Egyszer azt mondtad, hogy ha lesz „zsidó reneszánsz” Közép- és Kelet-Európában, akkor az Budapesten lesz. Miért gondolod így?

Ez nem kérdés számomra. Nagyon nagyra tartom a lengyel zsidó közösséget, de túl kevesen maradtak ahhoz, hogy egy reneszánszot rájuk lehessen alapozni. Ukrajna hagyományai is roppant gazdagok, de a haszidizmus kora vagy akár a vallásos közösségeké már nem tér vissza. Az egyetlen nagy zsidó közösség, amelynek van közösségi emlékezete, amelyiknek megvannak az emlékhelyei és a hagyományai, Budapesten él. Ez az egyedüli közösség a régióban, amelyik elég nagy, elég szervezett és elegendő forrás áll a rendelkezésére ahhoz, hogy egy zsidó reneszánsz bázisa lehessen.

2018-ban érkeztél Budapestre, hogy elindítsd a Tarbut programot, amely az amerikai Wexner Fellowship mintáját követve, olyan zsidó közösségi vezetőket képez, akik a közösségi szervezetek elnökségében, kuratóriumaiban dolgoznak majd. Miért fontos ekkora hangsúlyt helyezni arra, hogy ezek a grémiumok jól működjenek?

Amerikában azt szoktuk mondani, hogy nem tudsz jó kuratórium vagy elnökség (tehát képviseleti vezetőség) nélkül létezni, mivel csak annyira lehetsz jó, amennyire ezek jól működnek. Bizonyos értelemben a képviseleti vezetőség a tulajdonosa az intézményeknek, szervezeteknek, hiszen az alkotja meg a víziót, felelősségi köröket és szerepeket határoz meg, valamint biztosítja a szervezet finanszírozását. Ez nem a fizetett munkatársak, hanem a képviseleti vezetők feladata. Akárcsak az is, hogy a döntési folyamatokban képviseljék azokat az embereket, akiknek a szolgálatára az adott intézmény létrejött. A fizetett munkatársak szintén nélkülözhetetlenek, és Budapesten többen is vannak, akik bárhol a világon megállnák a helyüket. Viszont nem elég egyszerűen felvenni embereket és fizetni őket. Tudjuk, hogy a legjobb működést a fizetett alkalmazottak és a képviseleti vezetők együttműködése biztosítja. A formális zsidó közösség Budapesten a zsidó népesség 3-4 százalékát képviseli. Ez azt jelenti, hogy valami nem működik. Nem a judaizmussal van baj, a judaizmus rendben van, a szekuláris zsidóság is rendben van, a budapesti zsidók is rendben vannak. Ha viszont több zsidót akarunk elérni, akkor a formális struktúrákat konzisztens, átgondolt és az érdemi részvételt lehetővé tévő módon kell alakítanunk.

Az előző munkaköreidben már dolgoztál azon, hogy a New York-i zsinagógákat közelebb hozd a New York-i UJA-hez (United Jewish Appeal – a szerk.). Hasonlított ez a munkád az ittenihez, fel tudod használni az ott szerzett tapasztalatokat?

Pont az ellenkezőjéről volt szó, de azért vannak hasonlóságok. A UJA egy New York-i szociális segélyszervezet, hasonlít az itteni MAZS Alapítványhoz. A UJA a zsidóság történetének egyik legsikeresebb vállalkozása, a világ legnagyobb adományozója zsidó célokra, ugyanakkor a zsinagógák hagyományosan sosem voltak tagszervezetei ennek a szervezetnek. Budapesten a helyzet ennek épp az ellenkezője. A hivatalos intézményrendszernek ma kevéssé része a szociális segítségnyújtás. Mindeközben a MAZS Alapítvány kivételesen fontos munkát végez, de alig ismert. Ha a magyarországi zsidó közösségre gondolunk, akkor inkább a Mazsihisz és a Chabad jut eszünkbe és nem a MAZS Alapítvány. New Yorkban a szervezetnek fel kellett ismernie, hogy a judaizmus nem kizárólag szociális felelősségvállalásban rejlik, hanem annak van spirituális dimenziója is. Budapesten az ellenkezőjét kell felismernünk. El kell érnünk azokat az embereket, akik jót tesznek, el kell mondanunk, hogy a judaizmus is részben épp erről szól, és ezek az emberek kell, hogy alkossák a szervezett zsidó közösség magját. Ha jól csináljuk, el tudom képzelni, hogy több zsidó szeretne majd aktív szerepet játszani a közösségben. Olyan projekteken kell dolgoznunk, amelyekre büszkék lehetünk, amelyekre a gyerekeink is büszkék lehetnek, olyanokon, amelyek valóban a közösséget és a körülöttünk lévő világot szolgálják. Súlyos problémák tornyosulnak előttünk, és szükségünk lesz arra, hogy emlékezzünk a hagyományainkra, hogy a lehető legjobb jövőt teremtsük meg. Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy másoknak segíteni, tanítani, tenni valami jót egyúttal zsidó tevékenység is. Jelenleg a legfelismerhetőbb zsidó tevékenység zsinagógába menni, de a legtöbb zsidó közösségben ez nem elég.

Lassan egy év telt el azóta, hogy elindult a Tarbut program. Hogy halad a kezdeményezés?

Mindenekelőtt, a résztvevők fantasztikusak, nem is lehetnék elégedettebb és lelkesebb. A világ bármelyik zsidó közössége számára ajándék volna, ha ilyen emberek segítenék őket. Hogy mi az elvárásom? Alapvetően nincs elvárásom, azért vagyok itt, hogy válaszoljak a kérdéseikre, és nekem is megvannak a magam kérdései. Sokat tanulok a résztvevőktől. A jövő és nem a múlt hívására figyelek. A feladat az, hogy újraalkossuk a judaizmust. Nem akarom helyreállítani az egykori zsidó közösséget, hanem a közösség újra kitalálásában, megújításában szeretnék részt venni. Ennek a folyamatnak a katalizálását tekintem a feladatomnak, de nem csak itt, Amerikában is ezt csináltam. Néhány erősségem van csak, úgyhogy ezekre fordítom az energiáimat.

A beszélgetés a Szombat folyóirat és a Mozaik Zsidó Közösségi Hub együttműködésében készült interjúsorozat része. (x)