A bécsi középkori zsinagóga

Egy igazán patinás közép-európai nagyvárost rendszerint középkori zsinagóga is fémjelez: Prága, Krakkó, München, Frankfurt, Nürnberg, Bécs, Maribor, Sopron, Buda – büszkén demonstrálják, hogy történelmük és toleranciájuk gyökerei milyen mélyre nyúlnak.

Sőt, a mindenkori városvezetés igyekezik helyreállítani és bemutatni e zsidó imahelyeket, még akkor is, ha az nagyobb erőfeszítést igényel régészet, földmunkák és építkezés vonatkozásában – esetleg mélyen a föld alatt, mint Bécs esetében. Egy ilyen épület fontos része a város imázsának.

Az első, név szerint ismert középkori bécsi zsidó egy bizonyos Schlom volt, aki annak köszönhette történelmi halhatatlanságát, hogy a keresztes vitézek 1196-ban lemészárolták. Az osztrák Albert herceg pénzverője volt és a mai Seitenstettengasse környékén lakott – itt található a mai is aktív, egyedülálló biedermeier-kori zsinagóga. A pénzverőn és termékén kívül más nemigen érdekelte a derék keresztes vitézeket, és így a középkori zsinagóga 1421-ig fenn is maradt, szolgálva az egyre népesebb közösséget. Először a férfi rész, Männerschul készült el, mely eleinte csak 12,15 x 9,4 méter alapterületű volt. Keleti oldalában találtak egy 1 m²-es alapterületű posztamenst, mely felett a frigyszekrény lehetett hajdan. Ez feltehetően osztatlan belső terű zsinagóga volt, melyhez csatlakozott a nők tere (Frauenschul). A kettő között valószínű keskeny nyílások voltak a falban, úgy, mint Prágában vagy Sopronban. Ezeken keresztül a hölgyek hallhatták a szertartást, de látni keveset láthattak. A kíváncsibb férfiak viszont semmit se láttak a gyengébb nem képviselőinek szépségéből, mert az üléseket a fal elé állították, a réseket feljebb ütötték a falban, és így a férfi oldalon nem lehetett átkukucskálni. Utóbb a belső teret kelet és nyugati irányban is bővítették, így a férfiak tere már elnyújtott téglánnyá vált és a hatszögletű bima keleti és déli oldalán egy-egy pillért is építettek, melyek úgy tartották a feltehetően keresztboltozatú térlefedést, mint a prágai Altneuschul esetében. A zsinagóga későközépkori, utolsó és legnagyobb változata a 14-15 század fordulóján már 480 m²-területű volt. A szokásoknak megfelelően, a padlózat vagy fél méterrel volt az utcaszint alatt, hogy a magasabb belső terű épület ne lógjon ki a városszövetből.

A bécsi zsidónegyedet már a 13. században is kőházak népesítették be, melyek közül a legjobban megmaradt és dokumentált épület a hercegi palota szomszédságában állott. Utolsó tulajdonosa, bizonyos Adam von Leubs 1420-ig lakott itt. A zsidó házakon és a zsinagógán kívül a komplexum tartalmazott ispotályt („domus hospitalis Judeorum“, 1379) és iskolát is, melynek udvara a zsinagógával volt határos. Ez a „Schulhof” gyászszertartás és ítélkezés színhelye is volt. A negyed déli csücskében volt a rituális fürdő, északi oldalán a fogadó.

A zsidóváros 1420-ban szűnt meg létezni, amikor Albrecht herceg parancsa nyomán megkezdődött az ausztriai zsidók erőszakos megkeresztelése, elüldözése és legyilkolása – a „Wiener Gesera” néven említett esemény. Egyesek szerint ezt a zsinagógában végrehajtott tömeges öngyilkosság tetőzte be – a zsidók nem hagyták magukat megkeresztelni – bár e történet valósághűsége a történészek által vitatott. A múzeum falain mégis ezzel a verzióval találkozunk, talán mert a turisták számára ez fogyaszthatóbb. Akárhogy is volt, a zsidók egy részének sikerült elmenekülnie magyar földre. Az élve maradottakat pedig bécsi keresztény polgártársaik a herceg parancsára élve elégették. Az épületet lerombolták, kövei a katolikus teológiai kar épületébe kerültek beépítésre. Kevés maradt a helyszínen, amikor a régészek kiásták. Ám a zsinagóga helyére nem épült semmi – talán babonaságból –, a helyét pedig elnevezték Neue Platz-nak. Ez írott formában 1423-ban jelenik meg, majd fokozatosan mégis a Judenplatz elnevezés honosodott meg, miután már nem tartottak a szellemek visszatérésétől. Utóbb, mikor már Ausztria nem hercegség volt, hanem birodalom, főképp a felvilágosult abszolutizmus korában, újra jelentős zsidóságot mondhatott magáénak – a késő Habsburg birodalomban közel két millió zsidó élt. A középkorihoz hasonlóan ez is javarészt elpusztult, de nem olyan nyomtalanul, hiszen az utódállamok némelyikében a vészkorszakot elég sok zsinagóga és zsidó élte túl. Ebből a korból számos anyagi emlék és könyvtárnyi irodalom maradt fenn, melyekből rekonstruálható az eltűnt közösség. Nem így a középkori zsidóváros, ahol a zsinagóga maradványa az egyetlen anyagi emlék egy eltűnt kultúráról. Nem véletlen, hogy az osztrák állam és Bécs városa célul tűzte ki, hogy egy sajátságos épületkomplexumban állítson emléket középkori zsidóságának.

A középkori zsinagóga, azaz annak maradványai, a Judenplatzról láthatatlanok, az alatt találhatók mélyen a földben. A bejárás a Jüdisches Museum épületén keresztül vezet, ahol a zsidóság múltját bemutató tárlat található a boltozatos pinceszinten. Innen hosszú folyósón át érkezünk a zsinagógához, melybe érdekes módon nem valamelyik történelmileg is megnyitott oldalról juthatunk be, hanem alulról. Lépcsőkaron haladva felfelé jutunk el egy tágas helyiségbe, melynek padlóján találhatók a zsinagóga falainak romjai: a két főhajó – a férfiak tere – közepén a hatszögalaprajzú bimával és az azt övező két gótikus pillérrel – és a mellékhajók. Hogy a térhatás erősebb legyen, azaz hogy olvashatóvá váljék az eredeti épület léptéke, az egykori zsinagóga körvonalat a sötét födémbe helyezett világító sávok hangsúlyozzák.

A zsinagóga terén kívül helyezkednek el a tárgyak, a zsidó negyed térképe és egy helyiségben videón kelnek életre az egykori zsidónegyed utcái, zsinagógája és viszonya a korabeli Bécs egészéhez. A zsidó negyed házait sötétebb színekkel jelölték, így látható a városban a zsidó negyed tetemes mérete. A zsidó negyed egésze a likvidáláskori alakban jelentkezik, a zsinagóga viszont második változatában, mely kisebb volt az utolsónál és eléggé hasonlított prágai testvéréhez, az Altneuschulhoz. Csakhogy a cseh uralkodók sokkal toleránsabbak voltak, mint 5. Albert herceg, aki a róla készült festmény alapján inkább hasonlíthatott egy ottomán balkáni karavánfosztogatóra, mint keresztény uralkodóra. A zsidók likvidálásának módja azonban még ezen is messze túltett és nemigen illett a krisztusi szeretethez, még korabeli mércével sem.

A zsinagóga feltárása és bemutatása a legendásan antiszemita múlttal rendelkező egykori császárváros tisztes igyekezete, hogy immár gyakorlatilag judenrein korszakában emléket állítson az őt kulturálisan naggyá tevő zsidóságnak.

A budai nagy középkori zsinagóga helyreállítása megmutatná, hogy a középkori magyar királyi székhely és zsidósága mennyivel prominensebb volt a bécsinél. Ez lenne a világ legpompásabb askenázi középkori zsinagógája.