Tisá Beáv – az önkritika ünnepe

Írta: Radvánszki Péter rabbi - Rovat: Hagyomány

Ha a kíváncsi olvasó Jeruzsálem pusztulásainak okait keresi a rabbinikus szövegekben, megdöbbentő felfedezésekre jut. A rabbinikus hagyomány nem az idegen seregeket teszi felelőssé elsősorban a pusztulásért, hanem bizonyos, etikátlanul viselkedő zsidó csoportokat, egyéneket. … Így nem csoda, hogy a Babilóniai Talmud aggadáiban a rómaiak sokszor pozitív vagy semleges szerepben tűnnek fel, szemben a radikális és kérlelhetetlen zélótákkal.

A Jeruzsálemi Szentély lerombolása, Francesco Hayez festménye

Tisá Beáv-kor, az elterjedt nézetek szerint a Jeruzsálemi Templom lerombolására emlékezünk. A név maga Áv hó kilencedikét jelenti. A hagyomány szerint mind az Első mind a Második Templom ezen a napon pusztult el. (1) A szokás ekkor egy huszonöt órás böjt tartása, mint Jom Kippur ünnepén. A Siralmak (Jeremiás siralmai néven is ismert) könyvét olvassák a zsinagógákban, és sirató énekeket mondanak. Azonban sok modern zsidó gondolkodó érvel Tisá Beáv megtartása ellen. A Talmud maga ad erre lehetőséget:

„Rav Papa tanította: a böjtnapok öröm és vígság napjává válnak béke idején. Üldöztetés idején azonban böjtölni kell ezeken a napokon. Ha sem béke sincs, sem pedig üldöztetés, a közösség dönt arról, hogy böjtöl vagy sem.” (2)

Szisztematikus üldöztetésnek napjainkban, szerencsére nincs kitéve a zsidóság. Ugyanakkor Izrael állama háborúban áll több szomszédos országgal, belpolitikai helyzete is erősen problematikus, nem beszélve a izraeli-palesztin konfliktus rendezetlenségéről. Vagyis, a Babilóniai Talmud alapján jogosan merül fel a kérdés napjainkban: kell-e böjtölni, vagy sem. A Talmud exegézise egyértelműen arra irányul, hogy a böjtnek aktualitása kell, hogy legyen. Ha teljes béke van, és nincs üldöztetés, Tisá Beáv, más böjtnapokkal egyetemben ünnepnapokká válnak. Ha ez nem teljesül, akkor a böjt opcionális, vagy kötelező. Vagyis, Rav Papa szerint a böjtnap egyfajta reakció a politikai és társadalmi realitásokra. A böjt egy világ megjobbítására irányuló cselekedet. Az önsanyargatás, önvizsgálatra és megtérésre készteti az embert, és – a hagyomány szerint – eltéríti az Örökkévaló haragját, és felébreszti kegyelmét. A böjt jobbá teszi a világot. Ez a gondolat nagyon erősen követi a bibliai hagyományokat. A legérdekesebb bibliai példa a böjt céljának tekintetében, Dávid önsanyargatása gyermekének betegsége idején. Szolgáiban megdöbbenést keltett, amikor abbahagyta önkínzó gyakorlatát gyermeke halálakor:

„Ekkor szóltak hozzá szolgái: Mi dolog ez, a mit cselekedtél? Az élő gyermekért böjtöltél és sírtál, és midőn meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél kenyeret! Mondta: A meddig élt a gyermek, böjtöltem és sírtam, mert azt mondtam: ki tudja, majd megkönyörül rajtam az Örökkévaló, és életben maradt a gyermek. Most azonban meghalt, minek is böjtöljek? Visszahozhatom-e még? Én elmegyek őhozzá, de ő nem tér vissza én hozzám.” (3)

A judaizmus szerint örökre elveszett dolog felett értelmetlen az önsanyargatás, az ételről, italról való lemondás. A gyászolás szokásai között, nem véletlenül, nem szerepel a böjtölés. (4) Még rengeteg más bibliai példa van, amiben aktuális politikai, társadalmi, személyes helyzetre való reagálásként, a jobbítás érdekében hirdetnek böjtöt. (5) Ez a szokás tehát nem létezhetett aktualizált tartalom nélkül. Mindezt más bibliai részek is alátámasztják. A Második Templom felépülte után egy küldöttség kereste meg Zekariás prófétát, vajon szükséges-e böjtölni továbbra is. Az erre reagáló prófécia, bár nem a kérdésre, de egyértelmű választ ad: a böjtöket emberi szükséglet indíttatására, és emberi kezdeményezésre hirdettetnek meg. (6)

Ézsaiás próféta végtelenül ellenezte a tartalom (bűnbánat, önvizsgálat, jócselekedetek) nélküli böjtöket.

„Lám pörre és civódásra böjtöltök, és arra, hogy üssetek a gonoszság öklével; nem böjtöltök e napon, hogy szavatokat a magasságba hallassátok. Vajon ilyen legyen-e a böjt, melyet kedvelek, a nap, melyen az ember sanyargatja lelkét? Vajon arra, hogy mint nád hajlítsa fejét és zsákot meg hamut terítsen ki? Vajon ezt nevezed-e böjtnek és kedvesség napjának az Örökkévaló részére? Nemde ez a böjt, amit kedvelek: feloldani a gonoszság bilincseit, kibontani a járom köteleit és szabadon bocsátani a szorongatottakat és hogy minden jármot széttépjek.” (7)

Ezek a bibliai eszmények nagyon erős szerepet játszottak, hogy a reformzsidóság, és más, liberális gondolkodású irányzatok Jom Kipur kivételével nem tették közösségi szokássá a böjtnapokat. Liturgiájukból sokszor kikerültek a Harmadik Templom felépítéséért, és az állatáldozati kultusz visszaállításáért könyörgő imák. A szokások okainak megkeresésével, az újraértelmezés jegyében azonban újra megtalálhatjuk e böjtök lényegi elemeit, és aktuális szokásokká tehetjük őket. Joggal merül fel tehát a kérdés: Tisá Beáv böjtjének mi a célja?

Az újraértelmezés természetesen nem csak a liberális irányzatokra jellemző folyamat. A vallásos cionista mozgalom egyik vezetője, Zvi Leshem rabbi írása szerint Tisá Beáv böjtjének modern Izrael állam aktuális társadalmi helyzetéről (is) kell szólnia. A böjtnek tesuvát, bűnbánatot, a bűntől való elfordulást kell inspirálnia. (8) Rabbi Leshem gondolatát folytatva juthatunk vissza a Tisá Beáv lényegi eleméhez. A hagyomány a templomok lerombolását köti ezekhez a napokhoz. Az Első Templomot a babilóniai seregek rombolták le i.e. 586-ban, a Második Templomot pedig a rómaiak i.sz. 70-ben. Ha azonban a kiváncsi olvasó Jeruzsálem pusztulásainak okait keresi a rabbinikus szövegekben, megdöbbentő  felfedezésekre jut. A rabbinikus hagyomány nem az idegen seregeket teszi felelőssé elsősorban a pusztulásért, hanem bizonyos, etikátlanul viselkedő zsidó csoportokat, egyéneket. Érdeklődésük középpontjában ostromot és a rombolást megelőző történések és immorális magatartások vannak.

Az egykori Második Szentély nyugati fala, a Siratófal Jeruzsálemben

Ugyanakkor a talmudi szövegek elsősorban magukat a viselkedési formákat definiálják, nem pedig csoportok megbélyegzése történik. Ezek az események, sajnos, történelmi valóságra is visszavezethetőek. Martin Goodman történész szerint i.sz. 66-ig, a háború kitöréséig a  rómaiak leginkább csodálattal, de legrosszabb esetben is csupán közömbösen tekintettek a zsidó népre. (9)  A tudós szerint a Római Birodalom nem volt elnyomó, és a Pax Romana Jeruzsálem előnyére szolgált.(10)  A háború kitörésével ez radikálisan megváltozott. Így nem csoda, hogy a Babilóniai Talmud aggadáiban a rómaiak sokszor pozitív vagy semleges szerepben tűnnek fel, szemben a radikális és kérlelhetetlen zélótákkal. Mindezek közül talán a legérdekesebb történet Bár Kámcá története.

„R. Jochanan tanította: Jeruzsálem pusztulása Kámcá és Bár Kámcá miatt történt.

Volt egyszer egy gazdag ember, aki kedvelte Kámcát, de gyűlölte Bár Kámcát. Egy nagy lakomát tartott, és így szólt szolgájához: hozd ide nekem Kámcát. A szolga elment és elhozta Bár Kámcát, tévedésből. Amikor a gazdag ember bejött lakomázni, ott találta Bár Kámcát, ülve az asztalánál. Rámutatott.

-Ez az ember a gyűlölőm. Mit keresel itt?! Kelj fel és tűnj el, de nagyon gyorsan!!

Így válaszolt:

-Mivel már itt vagyok, hagyd, hogy maradjak, és kifizetem neked mindezt amit eszek és iszok.

-Nem maradhatsz.

-Akkor kifizetem a fél lakomádat.

-Akkor sem.

-Akkor engedd, hogy kifizessem a teljes lakomát!

-Nem lehet. El kell menned.

Ekkor a gazdag ember megragadta Bár Kámcát, és ő maga rakta ki a házából.

Bár Kámcá sétálva töprengett magában.

’Mivel a rabbik ott ültek, és nem csináltak semmit, ez azt jelenti, hogy egyet értettek azzal, ami történt. Megyek, és feljelentem őket a császárnál.’

Bebocsátást nyert a császárhoz és ezt mondta:

-A zsidók ellened szervezkednek!

A császár hitetlenkedett.

-Hogyan tudnád ezt bebizonyítani?

-Küldjön Fenséged egy áldozati állatot, hogy feláldozzák a császárság dicsőségére, és lássa meg, hogy feláldozzák-e vagy sem.

Az uralkodó adatott neki egy hibátlan borjút. Amíg visszatért Izrael földjére, Bár Kámcá megsebesítette az állatot, hogy elfogadhatatlan legyen rituális áldozatnak. A rabbik azonban így is el akarták fogadni, hogy ne sértsék meg a császárt. Azonban az egyik közülük, Zekarja ben Abkulasz, így szólt.

-Mit szólnak majd az emberek ehhez, hogy hibás állatot akarunk feláldozni az oltáron? Ez elfogadhatatlan!

A rabbik, látván, hogy szándékosan lett megsebesítve az állat, halálbüntetést akartak kiszabatni Bár Kámcá fejére, megakadályozván, hogy jelentse a történteket a rómaiaknak. De Zekarja ben Abkulasz megint közbelépett.

-Hát halálbüntetés jár csupán egy állat megsebesítéséért?

R Johanan tanította: Zekarja ben Abkulasz akadékoskodása miatt rombolták le, és égették földig Templomunkat, és vittek minket száműzetésbe.” (11)

A történet komplex és többrétegű, sok más hasonló, Jeruzsálem pusztulását elemző történettel egyetemben. Azonban mindhárom esemény: Bár Kámcá nyilvános megalázása, Bár Kámcá árulása, és Zekarja ben Abkulasz akadékoskodása, súlyos bűnökről árulkodnak a zsidó etika szerint. Az egyéni bosszúk sorozatát a rabbik passzivitása súlyosbítja. A vallási vezetők viselkedése azt a gyakori kérdést veti fel, hogy vajon melyik a nagyobb bűn: a rosszindulat kiélése, vagy annak tétlen végignézése.

Annak ellenére, hogy R. Jochanan évszázadokkal a Jeruzsálem pusztulása után élt, történelmi alapja is lehet a történetnek. Josephus Flavius szerint a háború kirobbanásának az oka az volt, hogy a császár áldozatát nem fogadták Jeruzsálemben. (12)

Sok más történet hangzik el a Talmudban a zsidó szélsőségesek önpusztító és megosztó lázadásáról (13), vagy akár bálványimádásról, szexuális immoralitásról és gyilkosságokról, magában a Templomban (14). A Babilóniai Talmud ezeket mind a Jeruzsálem pusztulásának okaiként kezeli. De mind felett a legsúlyosabb bűnként az oktalan gyűlöletet jelöli meg, ami különböző zsidó csoportok között dúlt a korszakban (15). A Talmud zsidó társadalomnak szóló  kíméletlen kritikája azt a bibliai hagyományt folytatja, mely nem ismer hibátlan embert, legyen az vezető, király vagy hétköznapi ember. Véleményem szerint ezen szövegeket egy jó ideje nem elemezték őszintén, mert a Talmud és a Biblia kritikus hangvételének hangsúlyozásának valószínűleg az antiszemitizmus félelme szab gátat. (16) Ha azonban ezen szövegek teljes egészét mérvadónak fogadjuk el, akkor Tisá Beáv nem a romboló külső hatalomról szól, hanem a bennünk (és mindenkiben) dúló immoralitásról, vagy annak állandóan lehetséges felbukkanásáról.

A zsidó hagyományok szerint a rombolás a szívekben és a fejekben kezdődik. Minden pillanatban, amikor egy egyén a rosszat vagy igazságtalant választja a jó és az igazságos helyett, egy újabb pusztulást helyez kilátásba, ha nem is egy városnak, de közvetlen környezetének, közösségének rombolásához járul hozzá. A rabbinikus szövegek az egyéni bosszúk láncolatát, a tétlenséget, és más immorális viselkedési formákat teszik meg legfőbb felelőssé egy teljes város pusztulásáért és a nép száműzetéséért. Tisa Beáv tehát elsősorban nem a templomok lerombolásának emléknapja, nem a “múltba révedés” ünnepe, hanem a rombolás örökös ismétlődésének megakadályozására adott lehetőség: lehetőség az önvizsgálatra és a bűnbánatra. A bibliai és a talmudi hagyomány azt mondja: a templomokat már régen lerombolták, az élőknek viszont a jelen építésével kell foglalkozni. Hiszen a rombolás nem a fizikai valóságban, hanem az emberek fejében kezdődik. Ott is kell megakadályozni, hogy újra megtörténjen, és arra kell inspirálni a böjtölőt, hogy viselkedésével, sőt, gondolataival építsen, és ne romboljon.

Hivatkozások

1 BT Ros Hásáná 18b; BT Táánit 26b, 29a

2 BT Ros Hásáná 18b

3 2Sámuel 12:21-23

4 Kivételt képez a király halála utáni bőjt, amit a társadalmi káosz feletti félelem irányulhat (2Sám. 1:12), és a járcejt, halálozási évforduló napján való böjtölés szokása, de ez semmiképpen nem vallásjogi kategória.

5 pl. Dániel böjtjei Dán. 9:3; 10:3 Bír 20:26, Jer. 36:6, Eszt. 4:3, Joél 1:14, Neh. 9:1

6 Zek. 7:1-7

7 Ézs. 58:4-6

8 http://blogs.timesofisrael.com/should-we-still-fast-on-tisha-bav/

9 Martin Goodman Rome and Jerusalem: The Clash of Ancient Civilisations. London: Allen Lane, 2007. p. 383

10 Ibid., p. 579.

11 BT Gitt 55b-56a

12 „És ekkor történt, hogy néhányan, akik felbujtották a népet, hogy menjen háborúba, megtámadtak egy bizonyos nevű erődítményt, a Masada-t. Elfoglalták néhány áruló segítségével, megölték a római helyőrséget, ,és saját pártjukból raktak oda őröket. Ugyanakkor az Eleázár fia, Ananiás főpap, egy nagyon merész fiatal, aki abban az időben a Templom vezetője volt, rábeszélte azokat, akik az istenszolgálatot végezték, hogy ne fogadjanak el idegenektől semmilyen ajándékot vagy áldozatot. És ez volt az igazi kezdete a mi háborúnknak a rómaiakkal. Mert emiatt utasították el az áldozatot a császártól. És amikor sokan a főpapok és legfőbb férfiak könyörgött nekik, hogy ne utasítsák vissza áldozatot, amelyet szokás volt bemutatni a hercegek számára, nem hallgattak réjuk. Ezek nagy tömegekre támaszkodtak, az újító gondolkodók jó része őket támogatta. Volt egy vezetőjük, Eleázár, a Templom vezetőjének személyében.” A Zsidó Háború II. 17:2

13 BT Gittin 56a

14 BT Joma 9b

15 Ibid.

16 Jó példa erre egy aktuális cikk, ami Bár Kámcá-történettel foglalkozik, de a végén az oktalan gyűlölet példájaként az antiszemitizmust és terrorizmust jeleníti meg.

http://www.haaretz.com/jewish-world/the-jewish-thinker/the-munich-massacre-bulgaria-attack-and-tisha-b-av-1.453012

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]