A messiási álom Maimonidész filozófiájában

Írta: Balázs Gábor - Rovat: Hagyomány

A zsidó bölcseletben a messiásra és a megváltásra vonatkozó elképzelésekről meglehetősen kevés anyag jelent meg magyarul; szerencsés kivétel Gershom Scholem „A messiás-eszme a zsidó hagyományban” című klasszikus tanulmánya.Üröm az örömben, hogy ezen egyébként értékes írás érdemei között nem szerepel Maimonidész messiás-értelmezésének pontos bemutatása.

Scholem szerint a rabbinikus zsidóságban három fő erő hatott, a fennálló megőrzését szolgáló konzervatív, az eszményi múlt eredeti állapotát visszaállítani szándékozó restauratív erő és a sokszor radikálisan új világ eljövetelét hirdető utópisztikus erő.
Ábrahám álma Ábrahám álmaMaimonidész messiás-eszméjében a praktikus, történelmi és realisztikus elem valóban nagyon jelentős, azonban Scholem ezt egyoldalúan túlhangsúlyozta az álomszerű, történelmen és a tapasztalatból ismert valóságon túli vetület rovására.
Az izraeli filozófiatörténész, Dov Schwartz a messiás-eszméről írott könyvében hat elemzési szempontot javasolt a középkori zsidó messiási elméletek értelmezéséhez.
Az első szempont szerint azt kell vizsgálni, hogy apokaliptikus elméletről van-e szó, mely a messiás eljövetelét egyben a „világvégével” is azonosítja, avagy naturalisztikus messianizmust hirdet-e, amely szerint a jelenlegi történelmi, természeti törvények nem vesztik érvényüket a megváltást követően sem.
A második szempont a messiás alakjának vizsgálata. Schwartz négy alaptípust különböztet meg: 1. a harcos, hős típust, 2. a szenvedő messiást, 3. az intellektuális vezetőt, 4. és végül a természetfeletti erővel rendelkező, csodatevő megváltót.
A harmadik szempont a zsidó vallásjog, a hálákhá szerepének vizsgálata a megváltás korában. A konzervatív tendencia szerint a Tóra törvényei sosem vesztik érvényüket, míg az antinomistának nevezett szemlélet hívei azt hirdették, hogy a megváltás után a korábbi törvények érvénye megszűnik.
A negyedik szempont azt vizsgálja, hogy a megváltási folyamat rendje vajon determinista vagy voluntarista-e.
Az ötödik szempont a messiási kor tagolása, azaz a megváltás szakaszainak és azok egymáshoz való viszonya.
Végül pedig azt kell elemezni, hogy az adott teória az áldott múltba való visszatérést hirdeti-e (restauráció), vagy pedig azon a nézeten van, hogy a megváltás egy sohasem ismert, álomszerű jövőben fog bekövetkezni (utópia). Jákób létrájaJákob lajtorjája (Peszah Haggada, Katalónia (Barcelona?)
XIV. század második negyede

Maimonidész messiás-eszméjének teljes bemutatása elvárná, hogy az összes fenti szempont alapján vizsgáljam bölcseletének a megváltással foglalkozó részét, írásom azonban elsősorban az álomszerű, utópisztikus elemek bemutatására szorítkozik.
Maimonidész elképzeléseit a messiás-eszméről legrészletesebben nem filozófiai opuszában, a Tévelygők útmutatójában, hanem jogi kódexében, a Misné tórában fejtette ki, amelynek első és utolsó fejezetei kifejezetten filozófiai tárgyakkal foglalkoznak.
Maimonidész messiás-eszméjében Aviezer Ravitzky három világosan elkülöníthető szintet különböztet meg: a nemzetit, az egyetemest és az egyénit.
A megváltás nemzeti aspektusa a történelmi-politikai szinten következik be, és csak abban az értelemben realisztikus, hogy elvileg az emberi természet megváltozása nélkül is megvalósítható. A messiás legfontosabb politikai sikerei közé tartozik, hogy visszaállítja Dávid királyságát, felépíti a Szentélyt, összegyűjti a diaszpórába szétszóródott zsidókat, lehetővé és kötelezővé teszi a Tóra minden törvényének megtartását.
Hasonló jellemzője a messiási kornak a naturalizmus, amelynek világos kifejezése, hogy Maimonidész a Misné Tórában tagadja, hogy a csodák végrehajtása – azaz a természet törvényeinek felülírása – a messiás szükségszerű ismertetőjegyei közé tartozna.
„Ne gondold, hogy a felkent királynak csodákat kell tennie […] és új dolgokat kell teremtenie vagy fel kell támasztania a holtakat…”
Ne gondolja senki, hogy a messiási napokban a világ szokványos működése megváltozik és új teremtés lesz – hiszen a világ szokása [értsd: a természet törvényei – B.G.] változatlan marad.”
A messiás leginkább egy keménykezű, tudományokban jártas és mélyen vallásos, abszolutista uralkodóra hasonlít, aki számára a Tóra törvényeinek betartása és (akár erőszakos) betartatása jelenti uralkodása célját. Maimonidész szigorú nomizmusa a messiási korról való elképzelésének is fontos jellemzője:
a farao almaA fáraó álma„Ha felemelkedik egy Dávid dinasztiájából származó – őséhez, Dávidhoz hasonlóan –, a Tórában tudós és a parancsolatokkal az Írott és Szóbeli Tan előírásai szerint foglalatoskodó király, aki rákényszeríti egész Izraelt, hogy ezen az úton járjon […] azt nagy valószínűséggel vélhetjük messiásnak.”
Maimonidész szerint a messiás napjaiban a zsidó nép Izrael földjén egyesül, a Tóra által megszabott, ősi törvényes kereteket visszaállítva, a messiásnak köszönhetően mind bel- és mind külpolitikai szempontból békében él. E felfogást többnyire realisztikus, naturalisztikus jelzővel illetik, ami eszmetörténeti szempontból érthető, hiszen a kortárs teóriák a messiási kor sokkal irreálisabb elemeket tartalmazó leírásait tartalmazták, de ezzel együtt érdemes megjegyezni, hogy ennek a helyzetnek a leírása már Maimonidész korában is messzemenően álomszerű volt, ha pedig napjainkban valaki politikai programjául tűzné ki a leírtak megvalósítását, akkor valószínűleg a „politikai realista” lenne a jellemzésére legritkábban használt jelző.
A második eszkatológiai szakasz a messiás eljövetelének eredményeképpen jön létre. A messiási álom horizontja univerzálissá szélesül, Izrael megváltásának következtében a világ népei visszatérnek az emberiség eredeti monoteista vallásához. Maimonidész szerint a nem-zsidó monoteista vallások, bár téves tanításokat tartalmaznak, hiszen kétségbe vonják a Tóra törvényeinek örök érvényét, mégis fontos szerepet töltenek be a megváltás előkészítésében. A kereszténység és az iszlám prófétái hozzájárultak az Örökkévaló létének, hatalmának univerzális elismertetéséhez, így segítségükkel az igaz megváltó majd könnyebben tudja betölteni küldetését, még „episztemológiai csodára” sem lesz szükség, hiszen nem addig ismeretlen eszméket kell a világ népeinek elfogadniuk. A Hilkhot málákhim 11. fejezete egy, a jövőre vonatkozó jóslattal zárul:
„Amikor eljön az igazi messiás, sikerrel jár, felemelkedik és elismerést szerez, mindenki [t.i. a nem-zsidók – B.G.] azonnal visszatér [az említett monoteista ősvalláshoz – B.G.] és felismeri, hogy atyái öröksége hazugság, prófétáik és őseik félrevezették őket.”
Maimonidész a 12. fejezetben írja le a messiási korban kialakuló nemzetközi helyzetet, amely ha nem is apokaliptikus értelemben tűnik a történelem végének, de az általunk ismert valóság szempontjából inkább jelenti a történelmi lét beteljesedését, mintsem az emberi történelem egyik természetes fázisát:
„Abban az időben nem lesz sem éhínség, se háború, sem irigység se vetélkedés, hiszen nagy lesz a jólét, és az ínyencségekből is bőség lesz. A világnak más dolga nem lesz, mint az Örökkévaló megismerésével [értsd: a metafizikával – B.G.] való foglalatosság.”
Ez a természeti és politikai katasztrófák nélküli világhelyzet lehetővé teszi, hogy az ember visszatérjen eredeti állapotába, amikor az édenkertben az istenismeret állapotában volt, mentesen ösztönei és képzelete csábításaitól, gyakorlatilag a tiszta racionalitás állapotában létezett. Az emberi természet megjavulása – az irigység és a vetélkedés eltűnése – tehát szintén nem egy új teremtést feltételez, hanem ismét csak az eredeti állapot restaurációját.
„A bölcsek és a próféták nem azért vágytak a messiási korra, hogy a világ felett uralkodjanak […] és nem azért hogy ehessenek, ihassanak és vigadozzanak, hanem hogy ne legyen más dolguk, mint a Tóra és a bölcsességek [értsd: a tudományok és a filozófia – B. G.] tanulmányozása, […] és így érdemessé váljanak az eljövendő világban való létezésre.”
A messiási kor azért kívánatos tehát, mert akkor az ember zavartalanul megvalósíthatja teremtésének célját és a kontemplatív életformának szentelheti magát. Ravitzky a világbéke létrejöttének és az ősi monoteista világvallás visszaállításának fázisát a „napok végezete” (áchrit hájámim) eszkatológiai szakaszával azonosítja. Mivel az egész emberiség – ki-ki a maga eltérő intellektuális szintjén – csak az Örökkévalón való filozófiai kontemplációval foglalkozik majd ebben a korban, úgy tűnik, a történelemnek ez teljesen új szakasza lesz, amelyhez a csodák – a természeti katasztrófák hiánya – is hozzátartoznak. E korszak csak annyiban restauratív, hogy visszatérést jelent a természetes monoteizmushoz, de abban viszont újszerű és utópisztikus, hogy az egész emberiség a filozófiai-teológiai elmélkedésnek szenteli magát.
Az új világhelyzetben sokkal könnyebbé válik az egyén számára, hogy egyéni célját megvalósítsa, azaz megszerezze a teológiai-metafizikai tudásnak azt a szintjét, amelynek köszönhetően intellektusa (lelke) halála után is megmarad. Ez az állapot az eljövendő világban (olám hábá) való létezés.
Összefoglalásként azt mondhatjuk, Maimonidész szerint a Tóra két alapvető célja a test és a lélek tökéletesítése. Az első cél alapvetően társadalmi-politikai jellegű, a próféta az általa adott törvény segítségével olyan államot hoz létre, amelyben mind a tanult egyén, mind a tömeg a maga szintjén találhatja meg a helyét. A Tóra második célja egyéni: az intellektuális ismeretek elsajátítása. Maimonidész ezzel összhangban a megváltási folyamatot is két szinten látja: a történelmi-gyakorlati, és a történelmen túli, szellemi szinten. A messiás eljövetelének feltételeként csak azt jelöli meg, ami az emberi erőfeszítések keretén belül elérhető (politikai sikerek, a Tóra törvényeinek megtartása, a szellemi teljességre való törekvés, stb.) Az egyértelműen utópisztikus, álomszerű elem csak a messiási korszak következményeinek leírásakor jelenik meg, amikor az egész világ eljut a szellemi érettség magasabb fokára, lehetővé téve ezzel a cél (azaz, az egyén szellemi beteljesülése) megvalósulását. E cél, az érdemessé válás az eljövendő világban való létezésre, minden korszakban nyitva áll az egyén előtt, elérése csak az egyén természetes adottságainak és erőfeszítéseinek függvénye. E szempontból a messiás eljövetelekor létrejövő ideális társadalom nem több mint az egyén szellemi tökéletesedését segítő eszköz.

 


Címkék:2012-02

[popup][/popup]