Banki tisztviselők szerint 4 milliárd dollár vándorolt ki Izraelből az elmúlt hetekben

Írta: Szombat - Rovat: Gazdaság

Miközben a koalíció az igazságszolgáltatás átalakításának tervével nyomul, és a helyi piacon bizonytalanság uralkodik, a magánszemélyek és a vállalatok külföldi számlákra kezdik átcsoportosítani a pénzüket.

Egy szerdai jelentés szerint banki tisztviselők becslése szerint az elmúlt három hétben mintegy 4 milliárd dollárt utaltak át Izraelből külföldi bankokba, miközben egyre nagyobb a félelem a kormány közelgő igazságügyi átalakításával kapcsolatban.

Több, a Ynet hírportál által idézett, meg nem nevezett banki forrás szerint a kiáramló tőke nagy részét Európába és az Egyesült Államokba utalták át, és többnyire magánszemélyek, nem pedig intézmények. A jelentés szerint az elmúlt két hétben “mintegy 50 vállalat”, főként a csúcstechnológiai szektorból, szintén külföldre helyezett át pénzösszegeket.

Az elmúlt hetekben technológiai cégek, pénzemberek, üzleti szervezetek, politikai döntéshozók és neves közgazdászok többször figyelmeztettek arra, hogy az igazságszolgáltatás átalakításának terve valószínűleg árt Izraelnek, mint stabil befektetési központnak, mivel a független igazságszolgáltatást a gazdasági prosperitás alapjának tekintik.

A Ynet szerint banki és pénzügyi tisztviselők jelezték, hogy a tőke kiáramlása növekedni látszik, bár a források nem voltak hajlandóak konkrét számokkal szolgálni.

A Bank of Israel egy nyilatkozatban közölte a Ynet-tel: “Eddig valójában nem történt szokatlan mozgás a külföldre vitt pénzeszközökben, és a bank folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet”.

Közben Ofir Angel, az Auren Israel pénzügyi tanácsadó cég elnöke megerősítette a névtelenül nyilatkozó tisztviselők állítását, és úgy becsülte, hogy az Izraelből az elmúlt hetekben kivitt összeg “2-4 milliárd dollár között volt”, hozzátéve, hogy szerinte a tendencia “az elkövetkező napokban csak növekedni fog”.

Ha a tőkekiáramlás tovább erősödik, félő, hogy a kormány megpróbálja majd korlátozni a pénz mozgását az országból, vagy a bankok felső határt szabnak a külföldi valuta mozgására – állította a jelentés.

“Az utóbbi napokban kialakuló új tendencia éppen a magánháztartások, a tőkével rendelkező családok, főként a leggazdagabb egy százalék részéről érzékelhető. Ők azok, akik elkezdték a pénzmozgatást – de a kisebb tőkével rendelkezők a felső tiz százalékból is ” – mondta Angel a Ynetnek.

Times of Israel

[popup][/popup]