Klassz étterem – Beszélő név

Klassz. Szokatlan dolog ennyire hülye névvel éttermet nyitni, persze miért lenne rosszabb, mint az országban található kismillió „Józsi bácsi falatozója” vagy „Becsali csárda”. A Klassz ráadásul nem akárhol, hanem az Andrássy út közepén, az ex-Divatcsarnok mellett várja vendégeit, akik jönnek is tömött sorokban. Ez is meglepő, mert az étterem tulajdonképpen nincs is készen, az italpult helyén boros és pálinkás rekeszek terpeszkednek, közvetlenül innen, a „raktárból” érkeznek az italok az asztalhoz. A vendéglőről egyelőre csak szájhagyomány útján lehet hallani, honlapja nincs, cikkek sem nagyon jelentek még meg róla. Mindenki csak fülbe súgja a varázsigét: Klassz. És a dolog működésbe lép, a helyiség zsúfolásig megtelt, csupa bennfentes vendég, mindenki ismerős, vagy legalábbis ismerősnek tűnik a megszokott pesti körökből. Az étlapról sem tudni, végleges-e, hiszen egyelőre mindössze egyetlen A4-es lapon elférnek a fogások a levesektől a desszertekig. A felszolgálók magabiztos közvetlenséggel végzik dolgukat. Kicsit talán sok az affektálás egy közvetlen helyhez képest; a leveseket kis füles edényekből az asztalnál öntik át a mélytányérba, óriás borsszóróval hadonásznak a főételek fölött, a pincérlány megszagolja a dugót, mielőtt kitöltené a kóstolót. Mindez picit túlzás, de a hely még nincs belőve, még visszább is foghatják magukat. A felszolgálók láthatóan nem osztották fel egymás között a területet, talán emiatt kérdezik meg legalább hárman egy-egy fogás közben, vagy után, hogy ízlik-e, ízlett-e. És bizony ízlett. A konyha elsőrangú, tulajdonképpen nem tudtunk hibázni, talán csak a spenótleves volt picit felhígított főzelékre emlékeztető, kissé jellegtelen egyveleg, minden más remek. Kiváló, és az unott átlagvonaltól eltérő a fanyar és frissítô fahéjhabos zöldalmaleves, pehelykönnyű a hollandi mártás, alatta roppannak a kíméletesen megpárolódott spárgasípok. Bivalymozzarellát sem lehet sok helyen enni, itt ezzel készítik a mozzarellás paradicsomot. Érkezik még egy első osztályú báránycsülök párolt cukorborsóval és répával. A hús enyhén füstöltes ízű, porhanyós pecsenye, az adag intelligens méretű, nem arra játszanak, hogy a dőzs kedvéért a fele a tányéron maradjon. A grillen sült kacsamellet karamellizált endíviával és mazsolával tálalják, az édes és sós ízek pedig egymás vállára borulva ünnepelik a séf nagyszerűségét. A desszert front is igen erős, a narancsos créme brulée teteje sajnos elmulaszt roppanni, de az alatta lévő habkönnyű, illatos krém kárpótol mindenért, az ostyában tálalt túróhab erdei gyümölcsmártással talán kevésbé eredeti, de a savanykás és az édeskés ízvilág itt is újat ad hozzá a megszokotthoz. Úgyhogy most nyugodtan súgjuk mi is tovább a titkot az érdeklődő fülekbe: pszt, a varázsige: Klassz.

– dibbuk –