Dunapark Étterem és Kávéház – Igény van rá

A valóságban talán nem is létező, de legalábbis elképzelhetetlen mértékű összegekről diskurál telefonján mögöttünk egy láthatóan törzsvendég üzletember. Először folyékony ivritet hallhatunk tőle, majd egy másik delikvensnél olaszra vált, utána pedig már magyar nyelven újságolja, hogy sikerült megegyezni egy pár milliárdos üzletről valakivel. Örül, de csak elegánsan, visszafogottan. Az étlap első átfutásakor még azt gondoltuk, hogy ezeknek ott a Dunaparkban teljesen elment az eszük, úgy felülárazták a helyet, de aztán a telefonos tárgyalás kedvező menete, illetve a sokadik végigvonuló nercbunda meggyőz: nem ők, esetleg mi vagyunk eltévedve. Hogy mit szeretnek itt a jómódúak, hamar kiderül számunkra is.

Az ízléses belső tér, igényes berendezés és a normálisan – nem eltúlzottan – nyájas felszolgálók megteremtik azt a légkört, amiben az ember szívesen egyezik meg másokkal sokmilliós bizniszekről. Kár, hogy nekünk ma csak a hely tesztelése jutott, de az sem kevés. A főszakács a szakma régi motorosa, Both Zsolt, akiről eddig nem derült ki, hogy ennyire jól is tud főzni, korábbi helyein ezek szerint ennyire nem szárnyalhatott a képzelete. Itt viszont szinte minden csúcsminőség. A tálalás is műremek, még a maceszgombócos rozmaringos libalevesben is katonás rendbe vannak elrendezve a hozzávalók, maga a tányér pedig szintén elegánsnak ható éjjeliedényre emlékeztető műtárgy. A leves káprázatos. Súlyos, bársonyos lé, benne illatos rozmaring, zöldségek, pár szelet főtt libamell és korrekt (de nem világbajnok) maceszgombócok. A 2900 forintot kóstáló (!) francia baguette szendvics nem sikerült átütőre, a kecskesajt ugyan minőségi, de a kacsamell-darabok leheletnyit kiszáradtak, és télvíz idején túlzott bátorság ennyi vizes állagú paradicsomot használni. Ha már muszáj, koktél-paradicsom jobb választás lett volna. A korábban ismeretlen nevű hal, a „pangácius” filé viszont szinte költemény. Szokatlan, újszerű hal íz, hozzá pihekönnyű Chardonnay sabayon (mindközönségesen: borhab), padlizsánkrémmel töltött roppanós zellercsipsz, kicsit elájult zöldspárga, vargányagomba, párolt cukkíni, szóval színek és ízek követhetelten kavalkádja szemkápráztató tálalásban. A narancsos-mákos créme brulée-re már elfogynak a jelzők, roppan a felszín, süpped a kanál, ugrándozik a könnyű, citrusos hab. (Hozzá mézre tapasztott primőr ribizli, málna és valami egzotikus gyümölcs, nyilván ugyancsak a Közel-Keletről. A kávé is remek.

Ha a közeljövőben üzleti tárgyalásunk akadna, ide jövünk. Fizessenek a gazdagok.

– dibbuk –