Altneuland a zsidónegyedben

Írta: Mezei Márk - Rovat: Gasztro

Fröhlich Cukrászda vs. Carimama Pizzéria. A két hely – két világ. Az egyik: Magyarország egyetlen kóser cukrászdája a pesti zsidó negyed szívében. A másik a kóser fogyasztás iránti megnövekedett érdeklődés üdítő színfoltja. Mindkét hely tejes étkeket kínál.

Önképe szerint a cukrászda (Dob u. 22.), mondjuk úgy, a háború utáni zsidó identitásképzés egyik fontos szimbóluma, vagy, ahogy weboldala fogalmaz: „a II. világháború utáni, kommunizmus időszakának forradalmian újszerű vállalkozása”.
A másik, feltehetően az azóta Izraelbe távozott névadójáról, Cari mamáról elnevezett cseppnyi hely (Kazinczy u. 28.), amely – maradva a fröhlichi definíciónál – „a szabadpiaci verseny időszakának forradalmian újszerű vállalkozása” szerepét tölti be. És ezzel nagyjából el is mondtunk mindent, amit a két hely kapcsán elsőre érdemes megtudnunk – a többi már ennek a logikus következménye. És bár nem túl elegáns a két helyet összehasonlítani (hiszen nem pontosan ugyanabban a kategóriában versenyeznek) – mégis adja magát az összevetés igénye.
Az 1953-ban a Weis pékség helyén megnyitott Fröhlich cukrászda masszívan és megbízhatóan hozza zsidó vonalon azt a vidéki kisvárosok főutcáiról ismert cukrászipari teljesítményt, amelyet az édesszájúak sélection classique-ja (franciakrémes, dobos, túrós rétes, pogácsák, fánkok, krémesek) a hazai piacon diktál, kiegészítve a város egyik legjobb flódnijával és a zsidó naptár ciklikussága szerint fel-feltűnő hámán-táskával/fülével és hanukai fánkkal.
A Carimama ezzel szemben – néhány alapsütemény mellett – irgalmatlan mennyiségben, és tegyük gyorsan hozzá: nagyon is vállalható minőségben nyújtja a különböző pastákat, a nagy hálózatokra minőségben ráverő pizzákat és szendvicseket, azaz olyan tejes eledeleket, melyek hiányoznak a Hanna vagy a Carmel húsos konyhájáról és étlapjáról, de a pesti zsidó közösség kóser étkezés iránt nyitott, normális hétköznapjaihoz szükséges.

M&M

[popup][/popup]