Nyílt levél az olvasóhoz

Tisztelt Olvasó!

Mint bizonyára észrevette, lapunk a korábbiakhoz ké­pest megfogyatkozott terjedelemben, az eddig megszo­kott 48 oldal helyett mindössze 16 oldalon jelent meg, s ez a terjedelem áll rendelkezésünkre a jövő hónapban, ren­des nyári szünetünk előtti utolsó számunk esetében is.

A Szombat sorsa szeptembertől bizonytalan.

Előfizetőinkhez fordulunk elsőként, megértésüket és türel­müket kérve, további bizalmukban reménykedve. Rajtunk kí­vül álló, mondhatni politikai okok játszanak közre abban, hogy a várt olvasnivaló egyharmada érkezik csak meg címükre.

Három olyan forrásból nem kaptunk idén támogatást – a Soros Alapítvány folyóirat-támogatási programja, a Magyaror­szági nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Kisebbségi Főosztá­lya utasította vissza egyidejűleg pályázatunkat -, mely közül az első kettő immár öt éve részesítette bizalmában folyóira­tunkat, utóbbi két esztendeje.

1996-ban e három szervezet 3,5 millió forinttal járult hozzá költségeinkhez, mely összeg rendkívül szűkös mű­ködésünk feltételei mellett kiadásainknak közel a felét je­lentette.

Három fő támogatónk egyidejű kihátrálása a Szombaté lé­téből, álláspontunk szerint korántsem véletlenül esik egybe a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány létrejöttével. Korábban nem kezelte kizáró okként sem a Kisebbségi Főosztály, sem a Közalapítvány azt az egyébként valós tényt, hogy a zsidóság nem taxáit ki­sebbség, és a Soros Alapítvány egyik kurátora sem érvelt úgy, mint most egy egyébként zsidó származású döntnök, aki azt mondta (természetesen nem hivatalos mi­nőségében), hogy mivel a Szombat közösségi lap, „Tartsák el azt a gazdag zsidók”.

Az állami adminisztráció pénz- és energiatakarékossági okokból nem tud (és talán nem is akar) szembesülni azzal a ténnyel, hogy a zsidó közösség egy része Magyarországon nem nemzetiségi, nem is vallási alapon kívánja megélni sa­ját mivoltát, ám jelen van, létezik, s bár csupán egyedi kate­góriába sorolható, hasonlóképpen más magyarországi társa­dalmi-kulturális csoportokhoz, működése nem csupán jelké­pes gesztusok formájában vár támogatást. Megjegyzendő: mi magunk is elégedetten nyugtáznánk, ha karakteresebben identifikálná magát a magyar-zsidóság.

Szerkesztőségünk évek óta kísérletezik azzal, hogy a kö­zösség életében jelen lévők módosabb rétege felé fordulva szerezzen támogatókat. Az a benyomás alakult ki bennünk, hogy a jelenkori polgárosodás folyamata során az első nem­zedékben még nem vált természetes rendszerré az adomá­nyozás szokása, mint volt az valaha, évtizedekkel ezelőtt. Azért is lenne megnyugtató e tradíció felelevenedésének je­leit észlelni, mert így a szervezetek, intézmények, lapok több lábra állhatnának, működésük, autonómiájuk olyan garanci­ákat kapna, mellyel pillanatnyilag nem rendelkeznek.

A magunk részéről egyetértünk azzal az állásponttal, hogy az olvasóknak, a hirdetőknek s a közösség belső erőforrása­inak kell fenntartania a lapot, csakhogy ehhez még több ol­vasó, még több hirdető és jóval több felelős gondolkodású, adakozni kész, tehetős polgár szükségeltetik.

Expanzióra lenne szükség, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté a különféle zsidó szervezetek és orgánu­mok, hogy a magyarországi zsidóság alig tíz százalékánál jó­val nagyobb hatóköre legyen működésüknek; kialakulhasson végre az a szellemi és anyagi piac, mely a jövő előfeltétele.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány létrejötte bi­zonyos esélyt kínál e folyamat megindításához, mely önma­gában természetesen szintén nem cél, hanem eszköz a jelen­leg szűk, gyakran belterjes zsidó társadalom kiszélesítésé­hez. Amennyiben az újonnan létrejövő szervezet nem csu­pán a magyar államtól kiharcolt (s a jövőben mind a magyar államtól, mind Németországtól vagy a svájci bankoktól kihar­colandó) jóvátétel elosztórendszere lesz, de helyzeténél fog­va megkísérli, hogy a kárpótoltakat, s rajtuk keresztül gyer­mekeiket és unokáikat integrálja a zsidó közösségi életbe, il­letve a kommunikációs csatorna szerepét is megkíséreli be­tölteni, hozzájárulhat ahhoz a magyar-zsidó reneszánszhoz, mely egyelőre inkább csupán a nyugati sajtó hasábjain zajlik, mint a valóságban. Meg kell kísérelni ráébreszteni a szerve­zett zsidó élettől magukat távol tartókat, hogy ők is felelős­séget viselnek a közösségért, miként a közösség „kemény magja”, a rendkívül sok hiányossággal küszködő, létező zsi­dó intézmény- és szervezetrendszer felmutatott valamit az ál­tala viselt felelősségből az elmúlt években folytatott jóvátételi küzde­lemben.

Akad, aki azt mondja, ez az elkép­zelés, az eltávolodottak visszamarkolásának reménye hiábavaló, mindez a realitástól elrugaszkodott álom.

Mi azt állítjuk: esély, lehetőség.

A Szombat sem cél, hanem eszköz, a magyarországi zsi­dó társadalom újjászülésének, közélete tisztaságának, sa­ját kultúrája és önismerete bővülésének egyik eszköze. Azon vagyunk, hogy e munkát folytatni tudjuk. Ez a levél az Olvasóhoz szól, hogy a maga eszközeivel, kapcsolataival já­ruljon hozzá megkezdett munkánk folytatásához. Akárhon­nan kapjunk is támogatást, ezután is a tényeket tisztelve, a zsidóság létkérdéseihez és saját közösségünk problémái­hoz nyíltan és kritikusan közelítve, hittel írjuk és szerkeszt­jük tovább a lapot.

A Szombat jövője nemcsak azon múlik, vajon idén sikerül-e pótolni a kieső szponzorok juttatásait. A Szombat sorsa is ahhoz a kívánatos szemléletmód-váltáshoz kötődik, ami valódi újjászületést eredményezhetne; ahhoz a változáshoz, mely passzív fogyasztóból a zsidó közösség életének aktív résztvevőjévé avatná a pillanatnyilag belső szétszóratásban élő magyarországi zsidóságot.