Milyen a jó szülő?

A fejlődéspszichológia egyik kulcskérdése a fejlődés egyetemes jellemzőjének tekintett kötődés kialakulása, úgy 7-9 hónapos kortól kezdődően.

A jelenség több megközelítésben tárgyalható. Sigmund Freud a táplálékigény kielégítésével hozta összefüggésbe. Erik Erikson, akinek fejlődéselmélete évtizedek óta az egyik legjobban használható elgondolás, úgy vélte, a csecsemő ahhoz kötődik, akinek a támogatásában bízhat. John Bowlby a világ felderítéséhez nyújtott biztonságos hátteret tartotta fontosnak. Bowlby a biztonság-szükséglet és a változatos tanulási tapasztalatok iránti igény között egyensúlyt teremtő mechanizmusként tekint a kötődésre. Ennek az evolúciós szemléletnek a fogalmi keretében elhelyezhetők mindazon jelenségek, amelyekre Freud hívta fel a figyelmet – szeparációs szorongás, elhárítás, harag, bűntudat.

Az elérhető anya

Bowlby A biztos bázis. A kötődés-elmélet klinikai alkalmazásai című könyve 2009-ben jelent meg magyarul az Animula kiadó gondozásában, Balázs-Piri Tamás értő fordításában. A kötődés kialakulásához szükséges biztos bázis annyit tesz, hogy az anya elérhető a gyerek számára, bátorítja és segíti, amikor arra van szükség, illetve csak akkor lép közbe, ha kell. Amennyiben így viselkedik, a kisgyerek (s hasonlóképpen, később a serdülő) a világ felfedezése közben egyre távolabb merészkedhet a bázistól és megszerezheti a fejlődéséhez szükséges tapasztalatokat.

A gyermeknek, egészséges érzelmi fejlődéséhez társas interakciókra van szüksége, csecsemőkorban elsősorban az anyával. A kötődés vizsgálata így eleinte kifejezetten az anyával való kapcsolatra irányult. Ma már inkább elsődleges gondozóról beszélünk, s a családmodell változásával egyre jobban előtérbe kerül az apa lehetséges szerepe.

A kötődés kapcsán az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy milyen interakciók kellenek a biztonságos kötődés kialakulásához, vagyis: milyen anya/apa/gondozó legyek, hogy a gyerekemnek a legjobb legyen? Bowlby szerint több tényező lehet meghatározó a kötődés kialakulásában: a szülő fogékonysága a gyerek jelzéseire, a testi kontaktus lehetősége, elegendő idő, egyfajta oldott légkör, illetve a szülők saját kötődési tapasztalatai. Vizsgálatai szerint a zilált gyermekkort átélt anyák kevesebb interakcióba bocsátkoznak a gyermekükkel, ami alapvetően befolyásolja a kötődés alakulását, de számítanak a szülés körüli élmények is (ezt különösen bántalmazó anyáknál figyelte meg). Hangsúlyozza, hogy a sikeres szülővé válást inkább példákon keresztül, mintsem szabályok lefektetésével lehet segíteni, például önsegítő csoportokkal vagy gondoskodó szülők tevékeny együttműködése révén. Bowlby útmutatásai nagyrészt beépültek a korszerű nevelési elvekbe – ma már széles körben tudott dolog, hogy mennyire fontos a szoptatási testkontaktus, akkor is, ha cumiból etetik a csecsemőt. Felmerülnek persze új kérdések – vajon az egyfolytában mobilozó-ipadező anya vagy apa mennyiben érhető el valójában a gyermek számára.

A biztonságos kötődés

A kötődés viselkedéses jegyei kora gyermekkorban a legnyilvánvalóbbak, de megfigyelhetők más életciklusokban is, különösen vészhelyzetben. Mary Ainsworth idegen helyzetnek nevezett eljárása révén képet kaphatunk a kötődési mintázatokról, az anya-gyerek kapcsolat biztonságosságának mértékéről. Az eljárás során 12 hónapos gyermekek reakcióit figyelik meg az anya jelenlétében, távozása után és visszatértekor, illetve amikor az anya távollétében egy idegen (a vizsgálat beépített segítője) akarja őket megvigasztalni. A legfontosabb mozzanat az anya visszatérésekor adott reakció. Ennek alapján jól megfigyelhetők a különbségek: a biztonságosan kötődő gyerekek gyorsan megnyugszanak és visszatérnek a játékukhoz; a bizonytalanul kötődő, szorongó-elkerülő gyerekeket az idegen segítő jól meg tudja nyugtatni, az anya visszatérésekor a gyerekek elfordulnak, nem keresnek vele kapcsolatot; a szorongó-ellenálló (újabb kifejezéssel ambivalens) gyerekeket nagyon felzaklatja az anyjuk távozása, de visszatérése sem nyugtatja meg őket, aggódva figyelik, nem játszanak tovább. A zavarodott gyerekek nem mutatnak koherens viselkedési mintázatot. A kötődési mintázatok vizsgálata számtalan újabb kérdést vet fel – hogyan alakul a kötődés az apával, mennyiben igazolhatók a kisgyermekkorban tett előrejelzések a későbbiekben, mennyiben változik a kötődés a különböző kulturális környezetekben (a kibucokban kicsi koruktól közösségben nevelkedő gyerekek között idegen helyzetben jóval több nyugtalan, szorongó-ellenálló gyereket találtak, mint az amerikai középosztálybeli gyerekek között).

Úgy tűnik tehát, a biztonságos kötődés kulcsmozzanata az anya és a gyerek közötti összhang. Miután a kötődési mintázat a későbbi kapcsolatok alapjául szolgál, fontos arra törekednünk, hogy gyermekeink jobb kötődési mintákat szerezzenek. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a kötődés különböző tényezők kölcsönös egymásra hatásában alakul, s amennyiben a teljes rendszernek csak egy elemét vizsgájuk, nem vonhatunk le érvényes következtetéseket. Hiba lenne tehát kizárólag az anya viselkedése felől közelíteni a kérdést.

A fejlődéspszichológia fontos szerzője Daniel Stern, akinek munkái A pszichoterápia klasszikusai sorozatban jelentek meg. A csecsemő személyközi világa (Animula Kiadó, 2004) a pszichoanalitikus fogalomrendszert a legkorszerűbb fejlődéslélektani szemszögből tekinti át, a csecsemő bontakozó önérzékelésétől kezdve a másikkal való lét társas eseményeinek megéléséig. Stern a könyvet egyfajta munkahipotézisnek tekinti, amelyet a számtalan és szerteágazó fejlődéslélektani kutatás eredményei igazolnak vagy cáfolnak majd.

A nagyközönség számára érdekesebb lehet Stern egy másik könyve, az Egy baba naplója (Animula kiadó, 2006), amely a kisgyermek életének bontakozó világát dokumentálja rendhagyó módon, egyfajta személyes naplóként, párhuzamosan rögzítve a baba benyomásait, a tényleges történéseket és a fejlődéslélektani értelmezést. A kötet párjaként jelent meg az Anya születik (Animula kiadó, 2007), arról, hogyan változtatja meg az anyaság átélése örökre az embert. Stern úgy tartja, anyává válva az ember új lelkülettel kezd működni, s anyai tudata egyszer s mindenkorra megváltoztatja korábbi belső világát.

Jobb esélyek

Magyarországon a fejlődéspszichológia alapkönyve Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes 1970-es, azóta számtalan kiadást megért Gyermeklélektana, amelyből immár több nemzedék tanulta a gyermekkori fejlődés mindmáig érvényes pszichológiai alapjait – a „nyolchónaposok szorongásától” az óvodáskorú gyerekek társas világának jellemzőiig. Az újabb elgondolások és kutatási eredmények pedig szerencsés módon olyan nagyszerű pszichológusok tolmácsolásában jutottak és jutnak el a nagyközönséghez, mint Vekerdy Tamás vagy Ranschburg Jenő, akiknek közérthető megfogalmazásai és gyakorlati példái szépen bizonyítják, hogy a fejlődéspszichológia végső célja az, hogy a gyerekeink „jól” nőhessenek fel. Ranschburg könyvei közül érdemes kiemelni a klasszikussá vált, többek között a szülői nevelési attitűdöket tárgyaló Félelem, harag, agressziót és a gyermek szocializációjáról szóló Szeretet, erkölcs, autonómiát. A 2006-os Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt kötetben azt járja körül, milyen változásokat hozott a gyerekek életébe a tévé, a számítógép és az internet széleskörű használata. Vekerdy munkái közül a legismertebbek a Kicsikről nagyoknak, amely a kisgyerekkor és az iskoláskor gondjairól szól vagy a provokatív című Az iskola betegít? és a Másféle iskolák, amelyek az iskolaválasztás nehézségeiben segítenek eligazodni. Számos könyvüket említhetnénk még, mindre jellemző azonban, hogy a szülőt partnernek tekintik, aki a saját gyereke körüli dolgokban a leginkább kompetens szereplő, s ehhez nyújtanak támogatást a pszichológia eredményeivel, a szülők kérdéseire adott válaszaikkal.

A gyermekneveléshez való hozzáállásunkban lassú, de folyamatos változás megy végbe. Manapság szemléletünk jóval pozitívabb, a gyermekeknek jobb esélyeik vannak arra, hogy egészséges, kiegyensúlyozott környezetben növekedjenek. Ugyanakkor a hagyományos család változásával új kihívások jelennek meg, mint pl. a mozaikcsalád, amelyben különböző fészekaljakból származó gyerekek és a hozzájuk tartozó szülők kapcsolódhatnak össze újszerű módokon.

Forrás-Biró Aletta
tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta