Kósercsapat

Izraeli és Zsidó filmfesztivál, 2012

Izraeli és zsidó témájú filmeket láthattunk novemberben két, egymást követő fesztiválon.

Az izraeli filmeknek (november 15-19) a Puskin mozi, a zsidó filmfesztivál programjának (november 22-25) a Kino és a Cirko-Gejzír mozi, valamint a Bálint ház adott otthont. Jövőre a helyzet valószínűleg nehezebb lesz, mert – úgy hírlik – az Odeon után a közkedvelt Kino mozit is be fogják zárni idén decemberben. Az izgalmas filmvetítéseket, színházi produkciókat szervező mozinak valószínűleg a zsidó filmfesztivál volt az utolsó akciója. Kár, hogy ezért nem tüntetnek és nem is adakoznak az emberek, pedig a kis meghitt mozikban baráti társaságok, együttlétek helyszíne is csökken. Emlékszem, az Örökmozgóban évekig megrendezett izraeli filmtavaszokra, a zsidó filmhetekre, amikor a vetítés után egy órával is sokan maradtak a mozi előtt egy kis beszélgetésre.

Izraeli filmeket szinte kizárólag filmheteken, illetve kis művészmozikban lehet látni, hiába nyernek rangos díjakat, hiába nő a népszerűségük, a forgalmazók nem látnak benne elég fantáziát. Idén az elmúlt tíz év terméséből válogatták ki a jelentősebb, nemzetközileg is jól fogadott játékfilmeket. Van-e specialitása az izraeli filmeknek? Katriel Schory, az Izraeli Filmalap elnöke így fogalmazott legutóbb Cannes-ban: „Nagyon kevés filmünk adaptáció, mert a rendezők a saját soknemzetiségű, állandóan mozgásban lévő országukból merítenek erőteljes történeteket.” A viszonylag rövid időre visszatekintő izraeli filmgyártás alkotásai a konkrét eseményeken túl egyre inkább általános emberi dimenzióban is értelmezhetők. Míg a kezdetekben sok film foglalkozott az arab-izraeli konfliktussal, napjainkban inkább az emberi kapcsolatokról,

intimebb témákról szólnak.

Az Izraeli Nagykövetség rendezte filmhét nyitófilmje például egy apa-fiú konfliktust állított a középpontba (Lábjegyzet,Joseph Cedar, 2011). A film forgatókönyvét Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díjával tüntették ki, és az alkotást Oscar díjra is benevezték (a legjobb öt között szerepelt). A Lábjegyzet története az Izrael-díj kiosztása körül bonyolódik, amit a részproblémákban mélyen elmerülő talmudtudós apa kap meg véletlenül, az ugyancsak talmudtudós, népszerű fia helyett.

Mindketten a maguk módján élik meg a történteket, míg végül a fiú önfeláldozó gesztusát, szövegkritikán csiszolt módszereivel az apa leplezi le. A néhol börleszk elemekkel, máskor „idézőjeles” látványelemekkel tűzdelt, árnyalt családi drámában kínos és mulatságos pillanatok váltják egymást. Két generáció kétféle morális felfogása ütközik, miként Dover Kosashvili önéletrajzi ihletésű Késői házasság (2001) című filmjében is. Egy grúziai ortodox család és házasulandó fiúk között alakul ki feszültség, a fiú nem a hagyományokat, hanem érzelmeit követve vesz el egy nála idősebb elvált asszonyt. A feszültségek végül egy fergeteges esküvői táncban oldódnak fel.

Az izraeli filmek néha meglepően szókimondóak, tabu- és lényegre törők. Jó pár éve történt, hogy a dzsenini palesztin menekülttáborokról mutattak be egy dokumentumfilmet (Jenin, Jenin). A vetítés után megkérdeztem az izraeli producert, hogy hogyan kaphatott erre a filmre pénzt az izraeli televíziótól, mire röviden csak ennyit válaszolt: „Nálunk demokrácia van.” A mostani izraeli filmhét is válogat a „rázós” témákból. Az izraeli, német, francia koprodukcióban készült Tágra nyíl szemek (Haim Tabakman, 2009) témája a jeruzsálemi ortodox közösségben élő kóser mészáros és egy fiatal segéd szerelme. A homoszexualitás már 2002-ben is filmtéma volt: a Jossi és Jagger című alkotás (Eytan Fox, 2002) a libanoni határnál állomásozó izraeli hadsereg két katonájának szenvedélyes kapcsolatáról szól. A számtalan díjat nyert alkotás bejárta az egész világot.

Saját traumatikus élményét,

egy brutális megerőszakolás körülményeit és utóhatását dolgozta fel Michal Aviad, a Láthatatlanok rendezője. A harminc évre elítélt elkövető két áldozata véletlenül találkozik sok évvel a történtek után. Elhatározzák, hogy megkeresik a többi áldozatot, és együttes erővel hívják fel a társadalom figyelmét az ilyen esetekre. „Sokan hiszik azt, hogy a feleségük ellen elkövetett erőszak nem bűn. Számtalan kultúrában él a nézet, hogy a nők elleni erőszak nem büntetendő. Be akartam mutatni, hogy miként próbálja a társadalom eltusolni és büntetlenül hagyni az ilyen cselekedeteket” – nyilatkozta a rendező Berlinben filmjének bemutatója után. A német-izraeli Szerelmi élet (2007), Maria Schrader első játéfilmje, Zeruya Shalev izraeli író 21 nyelvre lefordított bestseller regénye nyomán készült. Az Izraelben forgatott film utazás az érzékek birodalmában, egy fiatal lány idősebb férfi iránt érzett, egész addigi életét felborító intenzív szerelméről. A néha hiteltelenül sok, váratlan fordulatot produkáló szövevényes történet végén a lány leleplezi a családi titkot.

A filmhét alkalmából Budapestre várták az izraeli film nagyasszonyát Gila Almagor színésznőt, írót, közéleti személyiséget. Különvetítésen bemutatták az önéletrajzi ihletésű könyve alapján készült filmet, az Aviya nyará-t (r. Eli Cohen).

Az ötvenes évek Izraeljében játszódó történet azt vizsgálja, lehet-e emberi életet élni a koncentrációs táborokat megjárt túlélőknek, hogyan fogadja őket a környezet, hogyan küzdenek meg saját élményeikkel. Izraelben a holokauszt művészi ábrázolása sok évtizedet késett, miként Magyarországon. Nem mennék bele ennek okaiba, sokan írtak erről, tudományos kutatások témája, de Gila Almagor és más dokumentumfilmesek (pl. Orna Ben-Dor: Because of that war, 1988) művei úttörő szerepet játszottak a trauma feldolgozásában, a párbeszéd elindításában.

Zsidó filmfesztivált

a világ számos pontján rendeznek. Jó lenne, ha nálunk is rendszeressé válna, hogy a különböző országokban élő zsidóság életéről képet kaphassunk. E programba nyolc játékfilmet és tíz dokumentumfilmet választott ki a Bálint Ház vezetője, Fritz Zsuzsa, a KINO mozi vezetője, Garancsi Ágnes, Csörgits Hunor filmszakértő és Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője.

Változatos műsorral jelentkezett az idei fesztivál. Feliks Falk, a lengyel film „morális nyugtalanság” elnevezésű szellemi áramlatának egyik kiemelkedő alakja Joannacímű filmjében a holokauszt témáját dolgozta fel (2010). A német megszállás alatt egy fiatal lengyel nő, aki férjét várja vissza a frontról, életét kockáztatva elbújtat egy zsidó kislányt. A lengyel film elévülhetetlen témája a zsidóság megsemmisítése a második világháborúban. Feliks Falk munkája követi Andrzej Wajda, Roman Polanski, Agnieszka Holland és mások filmjeit.

Az Alul semmi című angol filmben nyújtott alakítása miatt felejthetetlen Sean Penn, a kétszeres Oscar díjas színészt a Helyben vagyunk (Paolo Sorrentino) című olasz-ír roadmovie-ban ismét láthattuk egy fáradt,

öreg, transzvesztita rocksztár

szerepében. A rocksztár apja halálának hírére felkerekedik, és keresztül-kasul utazza Amerikát (a Talking Headzenéjére), hogy megtalálja apjának egykori náci kínzóját. Az erőltetett és vontatott történet végén a rocksztár magára talál és visszatér családjához, immár polgári öltözékben.

Az izraeli Jonathan Shagall második játékfilmje (Rúzs) kissé ellentmondásos fogadtatásban részesült a hazai és a nemzetközi filmvilágban. A film egyik jelenetében izraeli katona erőszakol meg egy palesztin lányt. A borzalmas esemény, a kiszolgáltatottság érzése befolyásolja a lánynak és barátnőjének egész életét. A két lány évekkel később találkozik újra Londonban, és a közös múlt, a kölcsönös vonzalom szerelmi viszonnyá alakítja kapcsolatukat. „Izraeliként meg akartam mutatni közeli szomszédjaink és ellenfeleink emberi oldalát. Úgy véltem, hogy ennek legjobb módja az, ha a konfliktust olyan fiatal, ártatlan lányok szemszögéből mutatom, akik semmiről sem tehetnek… Valahogy úgy éreztem, a palesztinokat is kell képviselnem, ezért választottam palesztin lányokat filmem középpontjába. Kicsit kockázatos vállalkozás, gondolom, támadni fognak miatta…” – mondja egy interjúban a rendező.

A vallásos, ortodox zsidókat gyakran éri az a vád, hogy alkatuknál fogva alkalmatlanok a versenyszerű sportolásra. Ennek cáfolatát láthatjuk az amerikai Kósercsapat (David R. Brooks, 2009) baseball játékában. Igaz, kellett hozzá egy kiváló tréner, Charlie Johens, akinek bizonyítani kell, és persze kellettek hozzá az ortodox jesiva diákjai is. A fergeteges vígjátéknak hatalmas sikere volt a világban, eddig nyolc díjat nyert különböző fesztiválokon. A magyar cím telitalálat, hátha megakad a szeme rajta egy hazai forgalmazónak, hogy az is láthassa, aki elmulasztotta.