Fókuszban az Ismerkedjünk-klub

Az asztalra tett sztereo rádióból zene szól. A Garay utcai kultúrterem ablakai tárva-nyitva vannak. Jönnek a vendégek. Hol Jutka, hol Ágnes fogadja őket. Halkan beszélgetnek. Rögtön szembeötlik, milyen kevés a férfi. Csinos, 20 és 40 év közötti nők uralják a terepet.

– Férfi szépségversenyt hirdettünk mára. – nevet Fülöp Judit. – Úgy látszik, a férfiak megijedtek…

A MAZSIKE egyik ékköve az Ismerkedjünk-klub. 1989-ben alakult Simonyi Péter kezdeményezésére.

Tőle, aki három-négy szekció gondozásával is foglalkozott egyszerre, úgy vette át Judit a stafétabotot, hogy élete nagy álmát fogja megvalósítani: társaságot, programot teremt a magányosoknak, a félrehúzódóknak.

Jutka, követségi munkája során megtanult emberekkel bánni, de egy 40-50 fős társaságot összefogni mégis új volt számára. Hamarosan segítőtársa akadt, Ágnes. Csinosak, harmincasok, temperamentumosak és ami a leginkább közös bennük, hogy elvált asszo­nyok, kamasz gyerekekkel. Ez képezte azt a szilárd pontot, melyről kiindulva munkájuk lendületet vett.

Az akkor már néhány hónapos múlttal rendelkező szekció karaktere kezdett kibontakozni. A város, sőt az ország különböző pontjairól összeverődött embereknek közös program kellett. Az irodalmi presszók mintájára előadásokat, estéket szerveztek. Hangulatos szombat estéken, kávé, sütemény, kóla mellett élményszámba ment dr. Bessenyei József előadását hallgatni a XVII. századi társasági szokásokról, Raj Tamást a zsidó ünnepekről, Pelle Jánost a vérvádakról, Róbert Pétert a zsidó nőkről, vagy Mezei Andrást legújabb kötetéről.

Barátságot, szeretetet adni a legjobb üzlet, mert aki ezzel fizet, a többszörösét kapja vissza. A magányból, az elszigeteltségből léptek ki valamennyien. Az egymásra találás öröme feledteti az elmúlt éveket. A jól ismert héber dal jut eszembe: Hiné má tov umá náim, lásevet áhim bájáhád… – íme, mily szép és kellemes együtt ülni a barátainkkal.

A programok közben megismerték egymást, a programok utáni könnyed beszélgetések megérleltek egy olyan baráti társaságot, melynek tagjai azonkívül, hogy egymással jól érzik magukat, készek mások befogadására is. A szépségverseny a legszebb leány, asszony, nagymama címért nemcsak a kitalálók ötletességéről tanúskodik, de az élet különböző szakaszaiban álló hölgyek érzékenységének finom húrjain való játszani tudásról is. A legszebb nagymama bizonyára húsz évet fiatalodott, mikor a Miss nagymama szalagot a vállára akasztották… A játék komolyra fordult. A barátok, az ismerősök hétköznapon is megkeresik egymást gondjaikkal, örömeikkel. Egyre világosabb lett, hogy Jutka, meg Ágnes és mindenki, akik a csoportot éltetik, bizonyos missziót töltenek be.

• Nem hiszem, hogy egy embert is hagytunk volna elmenni… – mondja Jutka.

Az újonnan jött belép, tétován megáll, körülnéz és mielőtt még azon kezdene el gondolkozni, hogy mit is keres itt tulajdonképpen, máris ott terem Jutka vagy Ágnes, bevezetik, bemutatják, sőt ha szükséges, az első akadozó mondatokat kellemes csevegéssel feloldva elindítanak egy beszélgetést. Jönnek idősek, akik a négy fal magányát viselik sápadt arcukon. Nem kötelező beszélgetni. Van, aki leül, élvezi a zsongást, a fiatalos hangokat. A tapintat, az emberismeret közös sétákon, kirándulásokon kezdődik. A múlt, a Duna- parkban, vagy a Moszkva Étteremben spontán módon szervezett zsidó társasági élet hagyományai elevenednek meg most már rejtett fülektől és szemektől mentesen, szabadon.

• Otthon egész nap szól a telefon – mondja Ágnes. – Nemcsak a szórakozáskor vagyunk együtt, de nem menekülhetünk a problémák elől sem. Ha valakinek jólesik felhívnia és kibeszélgetnie magát, odafigyelek, és ha tudok, megpróbálok segíteni.

A jó időt a szabadban töltik. A belvárosi séták, a budai séták remek ötletéből országjárás fejlődött ki. Elhagyott zsinagógákat, temetőket, zarándokhelyeket látogatnak. Visegrád, Vác, Tokaj, Sátoraljaújhely voltak a célpontjaik. S ha a jóleső fáradtságtól zsongó végtagokkal visszatérnek, sóletfőző versenyt rendeznek. Az anyukák, apukák magukkal hozzák a gyerekeket. Miközben Jutkával és Ágnessel beszélgetek, 6-8 kisgyereket számolok meg, akik megilletődötten hallgatják a felnőtteket.

Vajon megtartják-e a mára meghirdetett férfi szépségversenyt? A videokamera felvételre kész. A férfiak szemérmesebbek, mint a nők. A férfi szakáll, bajusz és lábszépségversenyt izgatottan várja a hahotára éhes közönség. Csak jelentkező nem akad.

• Kudarc? – kérdem a háziasszonyokat.
• Szó sincs róla! – rázzák a fejüket. – Majd legközelebb alaposabban megszervezzük.

„íme ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül…” (Károly Gáspár fordítása) így szól az Énekek éneke. Aki falakat dönget, annak először a saját belső falait kell lerombolnia. És tudnia kell figyelni azoknak a szavára is, akik nem beszéddel szólnak.

Magén István