Dr. Virág Teréz lelki tanácsadó rovata

Kedves Barátaim, szeretnék rövi­den beszámolni az MZSKE legújabb csoportfoglalkozásáról. KÚT címmel közös beszélgetést kezdtünk el „nagyszülőktől unokákig” azok szá­mára, akik vagy személyes túlélői, vagy első, második generációs le­származottai a vészkorszaknak. Az első találkozást március 30-án tar­tottuk. Egy 10 és egy 6 éves kisfiú „képviselte” a harmadik generációt, a mintegy 50 résztvevő fele-fele arányban a túlélőket és gyermekei­ket.

Miről is beszélgettünk? Beszél­tünk a nevünkről, mely önmagában is fontos szimbólum: KÚT, mely mélységes mély, mely az életet adó vizet adja, melynek mélyéről József kijutván megmentővé, „kenyéradó­vá” emelkedett. Sok-sok asszociáció kapcsolódik még a csoport nevéhez, de szétszedve a betűket, külön értel­met is nyertek: magyarul a „Közös Út Találkozó”-t jelenti, míg Raj Ta­más ivritül adott mély jelentést az önálló betűknek: Kedosim u Tehorim = Szentek és tiszták, mely a mártírok neve.

Az együtt töltött időben sok-sok személyes élménnyel lettünk gazda­gabbak, felelevenedett a fájdalmas múlt, de az elhallgatás korszakának fájdalma is. Egy barátunk azt a szo­morúságát kísérelte meg szavakba önteni, hogy talán két felnőtt gyer­meke azért választotta az amerikai emigrációt, mert ő képtelen volt a családi gyökereket fiainak átadni. Ma is úgy érzi, hogy a gyermekko­rában átélt gettóbeli rettegések el­törpülnek ahhoz a fájdalmához ké­pest, hogy több mint 10 évig nem tudott szembenézni saját múltjával, zsidó származásával. Sokan vannak, akik azt hiszik Magyarországon, hogy a fájdalmas múlt elhallgatása csak Magyarországra érvényes jelen­ség. Nem így van. Más-más okból, de majd mindenütt a világon 40 évig tartott a csend. Ez a csend Izraelre is vonatkozott. Ramat Ganban pél­dául hasonló beszélgető csoportokat a Holocaustot túlélő családoknak és leszármazottaiknak csak 1989-ben szerveztek. Izraelben Jeruzsálemben van a túlélők terápiájával foglalkozó centrum, de Amerikában és más or­szágokban is van ma már túlélőket segítő intézmény. Hogy mi „csak” most indítjuk el a magunk Közös Út Találkozóját, emiatt nem kell restelkednünk, hiszen világszerte min­denütt nehéz volt szembenézni múl­tunkkal.

Milyen további elképzeléseink vannak. Már az első találkozón fel­merült egy speciális második generációs csoport igénye. Mintha a ma 30 évesek szeretnének egy, a szü­leiktől és azok generációjától füg­getlen fórumot. Ha igény van rá, szeretnénk lehetőséget adni 8-10 éves gyerekek számára is, hogy be­szélhessenek az ő gondjaikról. Má­sik elképzelésünk az, hogy az idős, család nélküli túlélők elmondhassák nekünk történetüket, hogy legyen, aki őket is meghallgatja; esetleg tárgyaikból emlékező szobát is ki­alakíthatnánk.

Vannak olyan ellenvetések, hogy szabad-e, kell-e a fájdalmas múltat 40 év után felkavarni. Szerte a vi­lágon szinte minden, ezzel a kérdés­sel foglalkozó szakember azt tapasz­talta (8 éve, amióta magam is – mint pszichológus – felfigyeltem az úgynevezett Holocaust-szindrómára, ugyanezt tapasztaltam): egyetlen le­hetőség van arra, hogy a megsebzett szülők és nagyszülők ne adják to­vább utódaiknak ezt a szörnyű tár­sadalmi traumát, nevezetesen az, ha a kimondással megtisztítjuk a múlt­nak kútját, hogy az éltető forrásvíz újra feltörhessen belőle.

A KÚT-nál legközelebb május 25-én találkozunk. Mindenkit, bará­taival együtt, szeretettel várunk.